Az elején a király még gyerek, akinek egy éjszakára kint kell maradni az erdõben, hogy birtokolja a bátorságát. Egyedül bolyong az erdõben, látomása támad. A lobogó tûzbõl elõtûnik a Szent Grál, az isteni kegyelem jelképe.
Ekkor egy hang szól a fiúhoz, légy Te a Szent Grál örzõje, hogy meggyógyítsa az emberek szívét. De a fiút már elvakította a hatalommal, dicsõséggel és szépséggel kecsegtetõ élet káprázata.
A mélységes döbbenet állapotában, pillantra úgy érezte nem kisfiú már, legyõzhetetlen akár Isten. Benyúlt a tûzbe, hogy elvegye a Grált. De a Grál eltünt, a keze ottmaradt a tûzben és rettenetesen összeégett. Ahogy ez a kisfiú idõsebb lett úgy mélyültek a sebei. Míg nem egy nap, az élet értelmét vesztette a számára. Nem bízott senkiben. Önmagában sem. Nem bírt szeretni, se szeretetet elfogadni Belebetegedett a felismerésbe, elindult a halál felé.
Egy nap egy bolond jött a várba s egyedül találta a királyt, és a bolond híven önmagához nem vette észre, hogy király, csak egy magányos beteg embert látott.
És megkérdi a királyt, mi bánt barátom?
Mire a király azt felelte - szomjas vagyok és vízzel kellene oltani a szomjamat.
Úgyhogy a bolond fogott egy poharat és megtöltötte vízzel, odanyújtotta a királynak.
Amint a király inni kezdett észrevette, hogy begyógyultak a sebei, ránézett a kezére s látta, ott a Szent Grál amit egész életében keresett s megkérdezte, hogy tudtad meglelni amit a legbátrabb lovagoknak sem sikerült.
A bolond azt felelte: Én csak azt láttam, hogy szomjas vagy.