Az újság él, hisz ez már a második.
Erre biztos felkapják az emberek a fejüket, akiknek nem túl nehéz az mind.
A breviáriumot gazdagítani akarjuk, a természet és a szellem gyönyörû megmozdulásait akarjuk összeállítani. Ezért ugyanúgy figyelünk az óvodában, a Fradi meccsen, a templomban, az egyetemen, a buszra várva, ujságot olvasva, filmet nézve, hogy élményeinket átadhassuk, megoszthassuk. Néhány nevet csábítani akarunk - nem tallózás végett - akarjuk, hogy súgjon nekünk, hogy lényének sugárzása hasson, visszahasson.

Ottlik Géza meséli:
Landerer Lajos már várta a küldöttséget. Petôfi elôrelépett, kezében a Tizenkét Pont és két verse kéziratával. "Azért jöttünk - szólt -, hogy e két kéziratot kinyomtassuk."
"Lehetetlen, uraim - felelte Landerer szenvtelenül - nincs rajta a cenzor engedélye." A küldöttség tagjai zavartan néztek össze. Hamarjában nem tudták, mitévôk legyenek most. Ekkor Landerer egy lépést tett Irinyi felé, és ezt súgta: "Foglaljanak le egy sajtót!"
Irinyi rátette kezét a legnagyobbik sajtógépre, és Landerer fejet hajtott:
"Az erôszaknak nem állhatok ellent."(...)

Figyeljünk csak erre az összejátszásra, a nemzetnek erre az öntudatos cinkosságára. A mûvelt, higgadt, ötvenéves nyomdatulajdonos súg a forradalmároknak. Jól érzi ô a jelenet nagyvonalú színpadiasságát: pusztán szerénységbôl súg nem óvatosságból, hiszen ezt a súgást még Bécsben is tisztán fogják majd hallani. De Landerer nem kíván tolakodni, beéri a halk szereppel, a mellékességgel - és mégis megtesz mindent. A Pilvax gyermekembereinek lázas a feje, olykor súgni kell nekik, mégsincsen zökkenô, a csodálatos összjáték viszi elôre az óramutatót, mert valami módon egyet gondolnak mindannyian. Csakhogy az ilyen pillanatok, amelyekben valami módon egyet gondolnak mindannyian, s amelyek valójában nemzetté teszik a népet, módfelett ritkák.
Amit mi akarunk úgy gondolom bemérhetô, a szerelmünk nem méricskél, nem adagol - egyszerûen csak van, létezésünk jel.

"Gyûlt már saját könyvtáram is. - Elôbb fióknyi volt, majd az asztalra nôtt szétáradt, s polcokra kéredzkedett. Könyvre költöttem minden pénzemet." (Szabó Lôrinc)

A könyvespolcaink dagadnak, a kiválasztott mondatok a saját gondolatokkal szövetkezve papírra vonulnak - errôl szól történetünk.
"A mûvészet válogatott valóság." (Alfred de Vigny)

Az idézetek véletlen összecsengése csak a Te gondolkodásod ösztönös asszociativitásának terméke. Lehet, hogy mi egyszer élôk ebbôl táplálkozunk?! Szabadok vagyunk. Kávét vagy inkább teát? Várj, elmesélem!

Párizs hitleri megszállás alatt.
A kávéházban egy német tiszt francia nôvel jelenik meg.
Leülnek az asztalhoz, a tiszt megkérdezi partnernôjét mit szeretne: Kafee? Oder liber Tee?
Mire a nô: Liberé!

Finom válasz. Igazi francia.

A világ értékei dollár és márka konvertibilisek. Vannak emberek akik el is hiszik, hogy minden megvehetô. "Engem az vonz ami megfizethetetlen."

"Az anyja jóistenit megint nincs rajta sapka" korszakban volt ismeretes, s azóta is hatalom hitelesített ez a párbeszéd.

-Tud úszni?
-Nem.
-És ha megfizetjük?

Az elvarázsolt kastély tükörpalotájába invitálunk - ez nem vicc - ez a foncsor karikatúrája. A tükör tulajdonképpen Téged mutat...

"Ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörû."

Szabadság és szerelem. Repülünk... és van rapeta... és mi újból kérünk... a Padlás jó lesz. Ott sok mindent találunk. Csillagtapéta az ablakon. Belefeledkezem. Szeretek a padláson kotorászni. Találtam valamit:

Nagy Frigyes porosz király Berlinben meglátogatja az Ôrültek házát. Maga az igazgató kalauzolja a királyt. Ô ment elôl, utána Nagy Frigyes, s a sort a szárnysegéd zárta. Fölmentek egy lépcsôn, majd a király megkérdezi:
-Mondja kérem, hogyan tudja felvinni az ôrülteket ezen a szûk lépcsôn?
-Ó - válaszolta a direktor - a dolog nagyon egyszerû. Elôl megy a vezetô, középen a beteg, mögötte az ápoló.
-Köszönöm - felelte a király - csak azért kérdeztem, mert visszafelé változtatunk a sorrenden. Én megyek elôre.

Mi megyünk elôl. Tiszta ôrültek háza! Jössz velünk? Folytatjuk...

Összeállította: Jóna Dávid