Az én XX. századom a legjobb mûvekhez hasonlóan új világot teremtett, amely immár része az életünknek. Olyan alkotás ez, amely egyszerre bölcselet és játékos példázat, film és mese - nem tudós, nem okoska, nem buta.
Valóság. Az élet teljességérõl és szeretetérõl szól.…A mû csodás tükör-labirintusa, a tükrök fényei, valamint a fények hordozói, a csillagok, az égitestek, a különbözõ izzók - nota bene a filmvetítôk - határolják be azt a teret, amelyben a - látszólag gyanusan steril - filozófiai tantörténet lezajlik.
Ez a film a fények filmje, ezért oly szabálytalan. Határozott gesztussal elveti azt, amit eddig a mozgókép lényegének hittük - a kitüntetett mozgást.
...Fix nézôpont nincs. A valóság részei eredendôen egymásra vannak utalva, egymást feltételezik - a szemlélet egyszerre archaikus és modern, naív és rokonszenves. Ez a mi valóságunk, ez az amit belakhatunk. Kitüntetett pontot akkor találunk, ha kitekintünk az egészre.
...Enyed Ildikó nem-létezôvé teszi az elmúlt kilencven évet. Nem mást állít, mint hogy újra kell kezdenünk ezt a századot, onnan, ahol az emberiség megtalálta a maga énazonsságát, belsô tükörképét: onnan, amely idôpontban az emberré (is) lett a világegyetemet visszatükrözõ fény, és a Föld értelmes Földdé vált. Enyedi olyan valóságot teremtett, amelynek minden rétege a tükörképek összhangjára épül, arra az egymásra utaltságra, amelynek viszonyai közt elválaszthatatlan a tükör és a tükrözõtt.

Géczi János