Öncélú kísérlet. Az agy abszurd játéka, hogy tudatlanságunkat mûvészetté alakítsuk, s ebben higyjünk, ha már a világ nagyon mocskos...

"Egész belsô világunk egy valóság, s ez talán még sokkal valóságosabb mint a látható világ" /March Chagall/

A világ tele ellentmondással, érzésekkel, ellenérzésekkel.
Mint maga a: Költészet.

fájdalma dalba kényszerül,
hogy szemébe ne légyen szégyen
strófákhoz menekül.
Múltból sulykol erényt, jövôt, álomképeket
emlékeszmék érce lidérce hazudik hibából érdemet,
s e tényt tömérdek érdek élvezi.
Sziszegnek e kulturszigetnek - s a pillanatnak adnak
helyet lelkükben. Majd a tudat feltérképezi.
A hôség hôsét könnyezik. Pokla csokra csomagolt csoda volt.
S a verses lapok -napok közt, ez eszközt szentté avatja
a halovány lány, s a vézna hiú fiú, hogy szívét bekötözze mit imént épp Ô tört össze.
Kihasználva az évszakot, joghézagot, fehér lapot,
tobzódik a titok, a bevérzett érzet, kényszerképzet, a mesék rendje a felülnézet, egy cseppnyi életrészlet, ez a végzet-
VERSFALAK MÖGÖTT A KÖLTÉSZET...

Többet tudok mint amit megértek.

Az életbölcsesség mindent tud, csak élni nem...

"A mûvészet általános szükséglete, annak ésszerû szükséglete, hogy az ember a belsô és külsô világot a szellemi tudat fokára emelje,mint olyan tárgyat amelyben saját Énjét ismeri fel."
/Hegel/