Nagy események ritkán történnek a mi utcánkban. Így jókora feltûnést keltettünk, mikor kisméretû gyermekeinket és nagyméretû hátizsákjainkat taxiba tuszkolva búcsút vettünk otthonunktól.
A Picasso Intézet friss ösztöndíjasaként landoltunk újvilági körútunk elsõ állomásaként Torontóban. Innen küldjük benyomásainkat az ART'HÚR olvasóinak.

Emigránsok, disszidensek - nevük érkezési idejük függvényében változik, egyben azonban megegyeznek. Õk szellemi - érzelmi -anyagi, vagyis élõ nemzeti vagyonunk veszteségei.
Kivándorlók vagy vendégmunkások, rokonlátogatók vagy menekültek - az évek múlásával mind kanadai magyarrá, majd magyar származású kanadaivá lettek.
Számuk felmérhetetlen, hisz egy részük láthatatlanul beleolvadt az idegen közegbe.
Statisztikai adatok szerint a kontinensen közel másfél millióan (!) élnek, akik nem tartják számon valahányadrésznyi magyarságukat.
Találkozásaink véletlenszerûek, élményeink ellentmondásosak, színesek és szürkék. Vendéglátóinkban egy dolog közös; már nem hiszik, hogy Kanadában zöldebb a fû.

Életkép.

Az Eaton's Centre egyik butikjában tábla hirdeti:
"Nem magyarok vagyunk, csak beszélünk magyarul!"
A mi arcunk pirul.

Életkép II.

Budapest Cafe. Angyalok tartotta koronás címer a falon. Fizetésnél a pincér udvariasan, angolul kérdi:
"Elnézést Önök milyen nyelven beszélnek?"
Meglepõdve nézünk rá: "ide nem járnak magyarok?" Ritkán - szól a válasz - de mi különben is egy másik nyelvet használunk - mutat rá a zsebében lapuló American Express kártyájára.
Ha az angyalok ezt értenék...