Karlheinz Stockhausen
|
Egy teherszállító
hajó rakománya között éles szél süvített.
Utoljára egy Stockhausen operában hallottam ilyet - mondta
a kapitány. |
1986 nyarán a Rádió Gyerekkórusától
táviratot kaptunk: "három nap múlva próba
az irodában".
Kórustársaimmal meglepve álltunk a szobában.
Milyen mû az, amihez hét ember kell?
Reményi János tanár úr vaskos partitúrákat
osztott szét, és elôkészített egy kazettát.
Néztük a szerzôi instrukciókkal teleírt,
EKG-leletre emlékeztetô kottát, hallgattuk a hangszóróból
ránk zuhanó nôi hangot.
Ez még semmi! Jön még ehhez három basszuskürt,
két szintetizátor, ütôsök, egy énekes
és rengeteg effekt - nyugtatott minket cinkosan János bácsi.
Bevallom elsô hallásra elég bizarrnak tûnt harmóniát
keresô fülünknek. Lesz ami lesz, elkezdtük tanulni,
ez volt az Eva's Lied. Közel három hónapig próbáltuk
a hét szólórészt és két kórusrészt
tartalmazó darabot, s hozzá a táncot amit Kathinka
Pasveer tanított be nekünk. Mindez egyetlen berlini elôadásért.
Mégis felejthetetlen élmény volt.
Az elektronikus zene fogalom, amely minden olyat tartalmaz ami a hagyományos
hangszerek helyett vagy mellett elektromos eszközöket is megszólaltat.
Az 50-es évek elején indult kísérletek két
fontos központja közül az egyik Köln, ahol Karlheinz
Stockhausen dolgozik. Mûvei hangszerekre, elektromos eszközökre,
effektekre, zenei montázsokra, szóló és kórushangokra
épülnek fel.
Az énekesek vagy zenészek táncolnak, élnek
a színpadon. Birtokba veszik a termet, a közönséget.
A mester személyes barátja mûveinek, megálmodja,
megéli ôket. Sugárzását, tempóját
követni kevesek kiváltsága. Egyszemélyes világa
belsô vallássá kerekedett, amelyet nyitva tart...azoknak
akik ôt merik befogadni.
Egyszerûen csak Ô, aki születésnapján a
barátait ajándékozza, aki megkedvel egy stílusú
fehér inget, amibôl több tucatot varrat, akinek házában
ötszögletûek a szobák, aki szinte együtt lélegzik
a zenészeivel, álmodik valamit, megkomponálja és
megkínál vele, aki imádja, hogy természet veszi
körül. És ezek nem mûvészi allûrök
hanem választások amelyek életreszólóak,
mert LÉLEK van mögöttük, amelybôl adni akar.
Kérhetünk többet?
Marschalkó Eszter