Kint ültem az éjszakában egy tölcséres gramofonnal.
Most is kint ülök, mindig kint ülök a könnyezõ fák alatt, s hallgatom a régmúlt hangjait.
Bárki kiröhöghet, de én így érzem jól magam.
Több millió szike csonkít. Végtelen szeletelés, hisz divat a gyilkolás.
Most is hallom a buldózer morgását.
Mi szobaszociológusok többet tudunk, mi már látjuk a sivatagot!
Észrevettétek, hogy nincsenek tekintetek.
Az ellenszél petícióit jogörvényben tisztázzák, szakmailag helyénvalóan.
Maradok a túlparton. Madrigálokat dúdolok, mambólépésekre.
Kurvára utálom, hogy a madarak szólamait mindig elnyomja egy gép... Nem választottam a világot. Kihalóban lévõ faj vagyok.
Hiába vagyok védett, nem véd senki.
Pinczéssy Jutka mesélte, aki csodálatos verseket írt. Szabó Magda felfedezettje volt. Azt mondta: Johny, fáj minden idegem. Rá néhány héttel, huszonéves korában agytumorban meghalt. Csodálatos verseket írt. Az idõ azóta haldoklik bennem.
Azt hiszem Õ megértené, hogy egyedül vagyok...