1992-04.29. Hatvan-Miskolc

A hátam mögött, a hatvani állomáson italos - de nem részeg vasutasok -beszélgetnek a sörrõl, a vasútról és a nõkrõl. Azt hiszem ellenõrök.
Egyikük szerint a nõk mindennek az okai, hiszen ha nem nõsül meg, annak idején, hanem a dolgozók esti egyetemét választja......
De megnõsült, mert az asszony azért kell. Kell, aki kimossa az emberrõl a koszos ruhát, aki harmadikán elveszi az embertõl a lezárt borítékot és akaratlanul is elõvigyázatosságból vagy megszokásból, nyíltan, vagy titokban átszámolja azt a keveset.
Talán szereti még a férjét, hiszen jó ember, nem iszik, nem kártyázik és eddig mindig hiánytalanul hazaadta a fizetését de azért átszámolja a pénzt, hogy meggyõzõdjön az ember megbízhatóságáról, szavahihetõségérõl esetleg arról, hogy igazán van-e még köztük valami a közös ágyon és asztalon kívül.
Mert a szeretet az kell.
Az fontos.
Épp úgy mint a bizalom.
Mert a bizalom is kell. Bízni addig míg el nem játsszák, míg érzékeny ponton nem rúgják. Lehetõleg csinos kis fekete nõi lakkcipõvel, esetleg sárga nyersbõr bakanccsal, olyan vasaltorrú intelligenssel, vagy egyszerûen csak natúr, ahogy kell mezítláb, de jó keményen.

Kohári Csaba