Mindig ott árult. A hasadozott kopott tölgyfa kapu elõtt. Mindig mikor érkezett, felnézett rá. Köszöntötték egymást. Barátok voltak. Ha esett, ha fújt a néni ott várt. Virággal kezében toporgott.
Az emberek rohannak, a ruha foszlik.
Senki sem áll meg. Futnak a tekintetek. A néni mosolyog. Szeme a szirmokat simogatja. Ma éjszaka is a virágillat lesz a vendég az öreg házban. Hajnal hóvirág, szomorú tulipán sokszínrozsdás õszirózsa festi át a szobát. Gyerekei, unokái elhagyták. Házának helye sokat ér. Ma is voltak nála. Ez az egyetlen megoldás. - suttogták. A néni nem értette. Szeretetotthon.- mondták ki végül. Elgondolkodott: Ki fogja õt ott szeretni? Meg aztán mi lesz a virágokkal? Gaztengerben nem nyílnak újra. A sárga villamosok reklámruhába bújva futnak hideg síneiken. Macskakövek nyögnek, milliós autók kényeskednek. Álmukban öreg kapualjak visszhangozzák a patkócsattogást, salétromsavas falaik emlékeznek a lovak testének gõzölgésére. Gazdag kirakatok csillogó kígyószemei késztetnek csodálatra. Színes neonfény ordít a cipészmûhely fáradt csendjére.
A hasadozott, kopott tölgyfa kapu szelíden dõlt el. Nem akart fájdalmat okozni az anyókának.