Az elõadásnak vége. Az elõadó megpihen, hallgatóit szólásra invitálja. Azok szemlesütve feszengenek.
Csend - kínos csend.
Bódító virágillat, szikrázó csillagos égbolt, lágy tavaszi szellõ. Szemünk egymásba fonódva, szívük zakatol. Nem szólnak.
Csend - buja csend.
Csöngetnek. Távirat, meghalt.
Látni akarom. Még egyszer. Odamegyek. Bekísérnek, rám csukják az ajtót.
Csend - néma csend.
- De miért? Válaszolj! Akkor sem értem, hiszen hittük és szerettük egymást! Válaszolj! Miért?
Csend - feszült csend.