A
tetõtenger pirosan hullámzik,
mint szürke rongy, vastag a levegõ.
Álmunkban a bot is ásóvá válik,
az ember zöld tóra s pisztrángra vágyik
és a csendhez pihenni menne õ.
Lélekölõ az aszfalton a séta,
de mint testvéred, úgy megért a fa
s a lelkedet is felfrissíti néha.
Az erdõ hallgat, de azért nem néma:
mindenki számára van vígasza
Erich Kästner
|
Mikor
elhagytak,
Mikor a lekem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborús éjjel.
Ady Endre
|