Egy elme zarándokútjai
Lanstadler Csaba rovata
Amiként a Nem-Lét, vagy a megnemnyilvánult, magában foglalja a Létet, vagy a megnyilvánulás elvét, a csend hasonlóképpen magában foglalja a beszéd princípiumát; más szóval, ahogy az Egység (a Lét) azonos a megnyilvánult metafizikai Zéróval (a Nem-Léttel) ugyan-úgy a beszéd sem más, mint a kifejezett csend; de megfordítva, a metafizikai Zéró, mialatt csak megnemnyilvánult Egység, ugyanakkor sokkal több is, sõt végtelenül több, hozzá hasonlóan a csend, amely egy aspektusban megfelel az éppen körülírtaknak, nem egyszerûen a ki nem fejezett beszéd, mert ezen kívül érvényben kell azt is hagynia, ami kifejezethetetlen, vagyis megnyilvánulást, sõt határozott megnyilvánulást mond.
René Guénon
Üresség:
Néha nagyon sok, zajos látogató érkezett
a kolostorba, s így a csendnek befellegzett. Ez a tanítványokat
igencsak dühítette, de nem a Mestert; Õ a zajban is
ugyanolyan elégedettnek látszott, mint a csendben. Tiltakozó
tanítványainak pedig egy nap ezt mondta:
- Nem a hang hiánya, hanem énünk hiánya a csend.
Anthony de Melló atya
Csöndre vágyakozunk, de mi az igazi csöndbe
lenni, milyen tartalommal bír. Nincs csend körülöttem,
mégis én most csöndben érzem magam. Egy nagy
lélegzetvétel, egy hatalmas sóhaj, ami tartja, adja
ezt. Felszakad benne minden, pattanak a fák gyökerei, itt már
nem kell megérteni semmit, élni kell. Összerakosgatom
az egyet, ami sok-sok darabra hullott. Termékenyülök.
Nem tudom mi van velem. Iszonyú tolongás, mintha mindenki
egyszerre akarná megmutatni ezeréves arcát. Micsoda
kegyelem, hogy én ezt láthatom.
Ez nem jó vagy rossz, ez az ember végtisztessége az
emberben lévõ Isten; nem minõsíthetõ.
Állandó, folyamatos, áldott állapot, amiben
Isten hívását teljesítem, amiben elérhetem
a másik ember arcát.
A csend: Isten áramlása az emberben.
A csend: beszéd, mozgás és munka; A világ felvétele
ez ad igazi nyüzsgõ nyugalmat.
Dusek Marianna
A látásban és a bölcsesség gyökereiben:
A csönd a szó negatívja. Az Ûr eredeti felvétele a semmirõl. A szavakkal elõhívod-e sugárzást (a csendet) ami az Õsi tudás benned lévõ képével beszél.
A lét betört dobhártyája, amin befolyik a semmi. Az Ûr zúgása. A fény vatta vászna. Bezúzott idõ beszélõ úttá. A csönd csillagok visszhangja gömbvillám térben. A Világegyetem szüzessége. A tudat: mértékegysége. A csönd a messziségbe nézõ Isten háta. Sirató asszonyok arany gyertya lángjainak foglalata. A pillanatok záródása a predestinált-térben. A hajnal kulcslyukán át a felkelõ tudat szemérme. Transzcendentális ragyogás, melyben a szavak színeik értelmét nyerik. A tengerben a hullám néma dobbanása. Az úton a végtelen lábnyoma? A túlvilág fülsiketítõ kiabálása az áttört életen. Magpihenés. Tenyeredben a ráncok: agyhullámai. A gondolat röntgenfelvétele az idõrõl. A csönd: beismert halál. A metafizikai anyag formátlanságának - zenei formája.
Mi a csend, kérdezte a Mestert a Gyermek
- a Mester a messzibe mutatott
- a Gyermek megértette a csend itt van, hallgatásunk ott.
Mi a csend, kérdezte megint a Mestert a Gyermek
- a Mester ismét a messzibe mutatott
- a Gyermek megértette, nincs is csend, csak hallgatott titok.
A csend: a mélység üres visszhangdobbanása.
A színtelenség ultraáramlata. A csönd: fizikai
megnyilvánulás: fehér erõben. Mindenki megismert
végtelen arcod. Szíved gyümölcsének láthatatlan
beszédû udvarlás. Pajkos géniuszok hátára
a tejút- ostora. Krisztus szögeire a kalapács ütések.
Szétesett képzeleted: összerakott gondolatai. A csönd:
harmatvíz az élet zajától síró-gyermeknek.
Koponyám tetejének leugrása agyamig. Halántékod
hidraulikájában megfigyelésem atompillanat lakata.
A csönd: a levegõ üvege. A csönd a ló szívének
karcolása, a csillag üvegben. A csönd fájdalommal
fertõzött béke.
A csönd: a hangok karmestere.
A csönd cselekvése a hallgatás
A csönd a legszebb papír a gondolatok írnak rá.
A csönd a szavak: Anyaméhe "ajkaid" piros bejáratánál
állok.
A csönd néha annyira közel merészkedik, hogy elkapom
egy szóval.
A csönd: szünet. Szüntelen. Szünet.
A csönd öntözi a szavak gyökerét.
A csönd: fénybe zárt vulkán.
Olyan csönd van: hogy hallom, ahogy a gondolat megigazítja
agyam fészkét. A csönd már annyira megszokássá
vált, hogy észre sem vesszük a szavakat.
A csönd mágiájából: a láthatatlan
- mindenhol látható fény.
A csönd erjed mint a bor, hogy halottaid után 5; 10 évvel
szavaiddal érezd zamatukat.
A csönd erõsebb a szónál, mert hanggá
feszíti.
Az ember egy szóval: a mögötte lévõ egész
csendet ki akarja fejezni, nem könnyû.
A csönd: talán Jézus fehér harangja.
Langstadler Csaba