Örültem a megkeresésnek, hogy írjak a csendrõl. Lapozgattam régi olvasmányaimat, elõvettem kedves festõk, grafikusok, szobrászok alkotásainak albumait. S ami oly egyszerûnek, könnyûnek tûnt most nehezebbnek tetszik, hiszen oly összetett, oly sok ágú-bogú, sokoldalú, mert az élet egésze sûrûsödik benne; a földi és az azon túli élet egésze. A feladatot vállaltam, elfogadtam, meg nem hátrálhatok. Megosztanám gondolattöredékeimet az olvasóval, melyek búvárkodásom alatt elõ-elõtörtek.
Az irodalmi, mûvészeti barangoláson kívül az értelmezõ szótárban három szó jelentését néztem meg: a csend, a nyugalom és a béke szavait. Hiszen ma igencsak nagy szükségben szenvedünk a három fogalmat illetõen.

Soha ily nagy ínsége nem volt még a csendnek az ember életében, mint a XXI. század hajnalán élõ kortársaknak. Mindig kellett a csend, de most nagyon. Csöndhiányos kor ez!!!

I. Csend:

1. Az az állapot, amelyben hang, zaj nem hallatszik.
2. Vihar elõtti csend: Viharos eseményt sejtetõ (látszólagos) nyugalom.
3. Némaság, hallgatás.
4. Háborítatlan, nyugodt állapot.
5. Békés, nyugalmas helyzet.

II. Nyugalom:

1. Békés, zavartalan, csendes állapot.
2. Kiegyensúlyozott lelkiállapot (nem mozdulatlan).
3. Halál utáni állapot.

III. Béke:

1. Háború nélküliség.
2. Viszálykodás nélküli nyugalmas együttélés, egyetértés.
3. Belsõ nyugalom, csendesség.
4. Türelem.

A csend mindezeknél több, összetettebb valami. A csend szintézis, a bensõ én szintézise, ahol a béke, a rend, a harmónia kialakul. A bensõ én csendjében teremtõdik meg, (ahogy Michelangelo bensõségessége, halksága miatt óriás). A csönd nem üresség, nem sivatag. Nem nyílik meg mindjárt. Az ember birodalma bent van, önmagában. A sivatag se homokból és berberekbõl és fegyveres mórokból áll.....!
Ami lényeges, láthatatlan. Nem látni semmit, nem hallani semmit, mégis valami sugárzik. "Nem lát semmit. Nem hall semmit. Valami mégis csöndesen sugárzik..."
("On ne voit rien. On nentend rien. Et cependant quelqne chose rayounne en silence..." Antoine de Saint Exupéry: A kisherceg.)
A csönd gazdagság, a lélek fényûzése. Az igazán igaz ember nem lehet nélküle. A csönd és a közösség egymás nélkül elképzelhetetlen.
A világot, melynek rendjében élünk, nem lehet megérteni, csak akkor, ha magunk maradunk vele.
A csend küzdelmekbõl született harmónia, küzdelmekrõl született béke. A csend mérkõzés. A csend a küzdelem eredménye. Az ember akkor fedezi föl amikor megmérkõzik az akadállyal.
A csend titok: Minden embernek megvan a maga titka, egy hangsúly, egy mozdulat, egy csönd. A csendben születik meg a védtelen remény.
Amit keresünk életünk folyamán, a dolgok mögött rejlenek a csendben.
A csend ad otthont a szellemnek. A tiszta logika szétrombolja a szellem életét. A megismerés útja nem a szétbontás, nem a magyarázat. Hanem a látás. A csend látható. A csend hallható.
A csend láthatatlanul is látható, hallhatatlanul is hallható. A csendben találkozhat az ember az Istennel. A csendben találkozhatunk önmagunkkal. Isten bennünk lakik.
A csend szeretet. Az Isten szeretet és aki szeret Isten életét éli. Az igazi szeretetre megtanít a Szentlélek, ha csendet teremtünk a szívünkben. A Szentlélek gyümölcse pedig a "szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás" (Gal 5,22).
Bensõ erõforrás ez, mely erõforrás nélkül lehetetlen lenne, fõleg a mai világban élni.
A csendnek méltósága van. A csend emlékezés: rang és rangsor nélkül ezért idõtálló. A sok hamis hang között a csend az a valami, ahol az igazság megnyilvánul. A csend a küzdelmes harmónia, a lélek küzdelme, a testetlen valóság örökös. Nem múlik el az emberekkel, nem múlik el az évszázadokkal, nem múló mint az idõ, hanem olyan mint a szépség, jóság, igazság, szeretet. Örök. (A Szép Igaz, s az Igaz Szép, Keats.)
Az igazság meg a szeretet nem ember alkotása. Az ember részesedik az igazságban és a szeretetben. Igazság és szeretet: ajándék.
"...........az idõ múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekbõl annyit kap mindenki, amennyit megérdemel..." Fekete István: Tüskevár.
A lélek lelkesül, ha árnyékban is van, ezért lélek. A csend csendesül, ha zajban van is, ezért csend...
A virág is csöndesen növekszik, nem csinál lármát. A szépség is csendes alapokon mendegél, akár a bölcsesség, ez õrzi meg a szerencsét és az igaz hõsiességet. A lármával telt világ tele hamis hõsiességgel, hamis szerencsével, hamis bölcselkedéssel és igaztalan szépséggel.
"Az örökkévalóság szava, csak a csendben szólal meg"
(Das ewige Wort wird nur in der Stille laut. - Meister Echart)

László Gyula, a festõtõl kérdezte meg és adta tovább, a következõ mondatot:
- "Mikor van készen a mû, az alkotás, a festmény?"
- "Amikor beáll a csend."
Sok mûalkotás lenne melyet például hozhatnék, most csak kettõt emelnék ki, melyek a csendrõl igen összetetten képesek "beszélni."
Az egyiket aktualitása miatt, a másikat örökérvényû igazsága miatt, amely persze mindig aktuális is.!!
Az egyik: Csontváry: Mosztári híd. címû festménye.
A másik: Borsos Miklós: A Csend címû grafikája.

Csontváry: A Mosztári hídja:

A szép ívû hidat a török hídépítészet ma is ámulatot keltõ remekét 1566-ban, Szigetvár ostromának évében kezdték el építeni a Neretva fölött. Egyetlen lendülettel átszökkenõ, méltán világhírû hidat Hajrudin török építész tervei alapján emelték. A mosztári-híd nem tartozik a fõ mûvek, a Csontváry életmû csúcsai közé, mégis az életpálya szemszögébõl fordulatot hozó esztendõ jellemzõ és beszédes alkotása.
Csontváry szinte naturalista hûséggel ábrázolja a látványt, mindazokat a jellegzetes motívumokat, amelyek a mosztári hidat és környezetét idegenforgalmi látványossággá teszik. Mi az a többlet, ami a festményt a naturalista valóságábrázolás fölé emeli? Csontváry átkomponálja a látványt. A festmény kompozíciója igen átgondolt.
A híd évének jellegzetes vonala többször visszatér a képen, a háromszög alakú forma a házak tetõzetének rajzában folytatódik. A bal parton álló házsor tompaszögben végzõdõ tûzfalukat fordítják felénk. A jobb oldalon álló házak tetõzete trapéz alakban dõl a hídra. Középütt a messzi ívelésû híd... A tetõk közül kandikáló csúcsos minaretek... A háttérben kopár, palaszürke hegy...
A házak falán apró, sötét, hallgatag ablakszemek nyílnak.. A híd mellett a kép másik fõ motívuma a Neretva. Az elõtér nagy részét a víz haragoszöld foltja tölti be.
A festmény színezése a kompozíciós elvnek van alárendelve: a láthatatlan fényforrás, a lenyugvó nap jobb oldalról süt.
Csontváry képzeletét a látvány ragadja meg. Keresi a természeti ritkaságokat, az érdekes, rendkívüli tájakat, történelmi emlékekben gazdag helyeket. Vonzódik a tenger, a vízesés, a folyó, a hegy, a tûzhányó képéhez, a különleges históriai emlékekhez, a várromhoz, romokhoz. Folyton utazik. A nagyszerû látvány ûzi Taorminába, Mosztárba, Jeruzsálembe, Athénbe. Mindenütt a "nagy" témát keresi.
Csontváry mûvészete szempontjából igazán fontos a látvány. Nem a természetet festi. S nem is vízióit vetíti ki a természetre. A látványt látomássá fejleszti.
Mit csodálunk Csontváry Mosztári-hídján? A szerkezetet? A színeket? A fényhatást? A távlatot? A varázslat a kép hangulatában van. Atmoszférája, sugallata van a festménynek. Nem a kihalt házak kozmikus csöndje borzaszt" - ahogy Németh Lajos írja, nem élet nélküli. Ellenkezõleg. A kompozícióban, a festmény szimmetrikus fölépítésében a formák és a színek elrendezésében egyensúlyt, harmóniát érzek. Ember nélküli, de nem embertelen táj. Csönd ül a képen, de nem a halál, az élettelenség csöndje, hanem a figyelõ csönd, a beszédes csönd, az egyensúly és a harmónia csöndje. Kiegyensúlyozottság, partokat, tájakat összekötõ könnyedség szól a képbõl. A festmény egésze árasztja a balkáni török - mohamedán világ levegõjét. Ez a "Mosztári híd" igazi varázsa. Az, hogy Bosznia teljes táji - természeti és etnikai - történelmi atmoszféráját képes visszaadni. Nem külsõségeiben, hanem lényegében.
Csontváry a természet után fest, de nem a természetet. Nem a látvány szépségét örökíti meg, hanem, ami mögötte van: a táj, a történelem jelentését. Megteremti a látvány, a megszerzett élmény, az érzékelhetõ világ mítoszát.
Csontváry festménye egy táj "jelentésével" tett gazdagabbá.
S ma a híd, a háború áldozata lett, mintha Vörösmarty: Elõszó címû verse kelt volna életre ott
"S a nagy egyetem
Megszûnt forogni egy pillanatig,
Mély csend lõn, mint szokott a vég elõtt.
A vég kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre,
Emberszívekben dúltak lábai.
Lélegzetétõl meghervadt az élet,
A szellemek világa kialudt
S az elsötétül égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolták le
Az ellenséges istenek haragját."
"Most tél van és csend és hó és halál."

Borsos Miklós: A csend címû grafikája önmagáért beszél. Talán az írásom egészét összegzi nemesen, egyszerûen, igen kifejezõen.
Amint az Ember dialógust folytat az Örökkévalósággal, avagy az Örökkévalóság szólítja meg az EMBERT.
Megmutatja magát a végtelen.
Az örökkévalóság a végtelenséget szimbolizáló háromszögbe komponálva, a messzi horizont egy félgörbe vonal.
Az örökkévalóság innensõ partján áll egy ember. A messzi légbõl száll két sirály. Ennyi az eszközkészlet. Alig-alig pár vonal, és érezhetõ az Isten, és az Ember párbeszéde. A néma dialógus a csendben szólal meg.

Szatlóczkyné Gajdóczki Zsuzsa