A csend igéi, fûszeres szelek,
avartól sûrû pára a vadonban.
Páfrányok feszes háta megremeg.
Egyetlen porszem, benne elbotoltam.

Mint szikla éles. Felhasad a bõr.
Burján-bogyókból édesség szivárog.
Önmaga elnyúlt árnyéka elõl
menyét menekszik. Megkövülten állok.

Velem a föld is. Megfeszül az ég.
Még mozdulatlan íj elõtt a vad -
Ilyenkor minden ember hátralép.

Gyökér hálója nõ a fák alatt,
és feketébe olvad át a kék.
Nyitott ing. A lélek már szabad.