Az emberben, éppúgy mint az állatvilág számos élõlényében, él, mindig is élt az álcázás ösztöne: minél primitívebb volt civilizációjának foka, annál erõsebben. Így akarja megváltoztatni személyiségének képét, ezzel mutatja ki vágyát, hogy annak lássák, ami szeretne lenni.
Ennek a törekvésnek részei a Dionüszosz tiszteletére rendezett ünnepségek éppúgy, mint a mai karneválok, a primitív ember féktelen tánca és az ünnepi jelmezek, a passiójátékok, a középkori komédiázás és a modern színház, sõt bizonyos mértékig Bach megrázó zenéje és Beethoven IX. szimfóniájának, az örömódának az akkordjai is. A mûvészet a mûvész maszkja.
Tudjuk azt is, hogy a királyi udvarokban /maja, inka kultúra/ annak idején elõadtak jeleneteket a múlt történetébõl, nagy ünnepségeken pedig rituális táncokat, szimbolikus jeleneteket mutattak be jelmezben és álarcban.
/Az egyik ilyen inkakori tánc a "huacon", vagy a rettenetes "Con" isten táncos pantomimja. Ebben a táncban csak állatjelmezbe bújt férfiak vettek részt. Fõleg jaguárnak, rókának vagy szarvasnak álcázták magukat./

ÁLARC: tárgy, amely arra szolgál, hogy hordozójának külsejét átalakítsa, egyéniségét megváltoztassa, segítségével az álarcot hordozó idegen lényt testesítsen meg. Eltakarhatja az arc egy részét, az egész arcot vagy az egész fejet is, sõt járulékos viselettel a testet is. Készülhet fémbõl, bõrbõl, fából, textíliából, növényi anyagokból, tollakból, papírból stb. Álarcot használnak a vadászatnál az állatok félrevezetésére, a halottkultusznál, mindenféle mágikus-vallásos, szertartásokban. A világ csaknem minden népe használ álarcot, maszkot, ahol nincs álarc, ott az arc festése helyettesíti.
A magyar népi kultúrában az Európa nagy részében ismert faálarcok csak kis szerepet játszanak, helyette bõrbõl, továbbá nem maradandó anyagokból készült improvizált álarcokat találunk. Faálarcot használtak a hétfalusi csángók boricatáncában, bõr álarcot hordtak néha a székelyek betlehemes játékának pásztorai. Úgy tûnik, hogy a honfoglaló magyaroknál a temetési álarcoknak volt szerepe. Egy honfoglalás kori sírban a csontváz koponyáján bõrlepel nyomai voltak, a szem és a száj helyén négyszögletes ezüstlemezek. Hasonló halotti álarcokat az obiugorok szinte napjainkig használtak. Ma hazánk területén a mohácsi délszlávok (sokácok) farsangi álarcai faálarcok, melyeket a busójárás alkalmából használnak.
Az álarcviselés legfontosabb alkalmai a farsangon kívül a Mikulás napja és a Luca napja.
/Révai Nagy Lexikona/