Nagyot néznél, ha egy reggel eléd állnának rokonaid, barátaid, s így szólnának:
- Itt az idõ, hogy feltárjuk elõtted a valóságot. Kísérleteztünk veled, hogy a külbönözõ hatásokra hogyan reagálsz, elég jól szerepeltél, de még csiszolnunk kell rajtad. Most alkatrészeidre szedünk, a jövõ héten újraszületsz. Nem fog fájni. Az az igazság, hogy fájdalom nincs is. Mint ahogy nincs világûr, földgolyó, történelem, betegség, anyagcsere, szerelem sem. Becsaptunk téged. Mi halhatatlanok vagyunk, dehát nekünk is kell valamivel szórakoznunk. Te sosem láttad magadat, csak bennünket. Még a tükörben is. A rendesnek beállított egyedek jónak nevezett tulajdonságait próbáltad utánozni, mert úgy akartuk. Gõgicséléseiden, botladozásaidon, ostoba útkereséseiden feledhetetleneket derültünk, de mostanában egyre gyakrabban gubbasztasz az odudban, egyre ritkábban mulattatsz minket. Ununk.. Téged.
És beléd döfnék injekciós tûinket.

A hajnali járat utasai korán kelõ, korán fekvõ emberek. Õk azok, akik befûtik a kemencéket,széthordják a kenyeret, tejet, újságot, eltakarítják a havat, biztosítják a késõbb ébredõk kényelmét.
A hajnali járat utasai ódivatú kabátokban ülnek. Nincsennek közöttük vidám, pocakos zenészek, hibátlan toalettû donnák, kipödört bajszú lovagok, akik aftershawe-t lehelnek, és nincsennek közöttük pajzán diákok sem. Ezek már mind hazamentek az éjféli busszal.
A hajnali járat utasai mellett elsuhannak a forradalmi változások. Õket nem akarja senki kiszorítani, legyõzni, megváltoztatni. Tõlük mindenki csak azt várja, hogy továbbra is a hajnali járat utasai legyenek.
Láthatsz még régi rõfös boltokban olyan kis ütött-kopott fiókokat, melyek eddig is szines szalagok, zsinórok tartására szolgáltak, és ezután is ez a feladatuk. Nonvédõ háborúktól,rendszerváltozásoktól függetlenül. És láthatsz patikamérlegeket, kéziszerszámokat, vályogházakat, hasonlóan változatlan szerepkörben évtizedeken, évszázadokon át. Ha, ilyenek a hajnali járat utasai is. Végzik, ami rájuk szabatott.

Klasz buli volt az a nevezetes március 15-e! Az ideálok ideálltak a "jó" oldalra, a kétszínûeket ingadozóknak, a beszarikat mérsékelteknek titulálták.
- Hej, ha bizonyosan tudnám, hogy bekerülök a történelemkönyvekbe, de vonulnék én is!- sóhajtott Szabó Pál cipész (kinek kis mûhelye garantálta a szerény, de biztos megélhetést), ésbehúzta függönyeit.

Sötét utcán kopognak lépteink. Monoton kopogok. Elõttem kopog. Megáll, lemarad, utánam kopog. Idegesítettem, most õ idegesít. Bevárom. Menjünk együtt. Pár lépés után egymásba vágjuk késeinket. Tehát mégsem volt alaptalan...

A róla elnevezett utcában sétált. Rá jellemzõ kéz- és fejtartással, mulatságos, kacsázó járással, elmaradhatatlan szivarjával, fessen, amúgy gavallérosan. Cilinder, frakk, lornyon, sétapálca, kamásli és míves óralánc.
Megbámulták, õ is visszabámult. Konstatálta: nagyot fordult a világ. Épp aznap volt száz éve halott.

Wessely Gábor