Nevetett, ragyogott, s összetört végleg
Sárga-piros, ne menj el, ne hagyj itt kérlek!
Villámokat szórt, futott a sötét éjben
Fáklyafényként csillámlott zölden a mélyben

Dél lett aztán elõbb, hogy jóllakott végre
Csillagos ég alatt ereszkedjünk térdre!
Fájdalmasan sikoltott, látta már rajtam
Fakabátnyi mosollyal volt teli ajkam