A KEREKASZTAL
- Artus király udvarának híres
tanácskozóasztala, s egyben az Artus és Merlin által
alapított lovagrend elnevezése. Magát az asztalt Merlin
tanácsára még Uther Pendragon király ácsoltatja,
majd Cameliard királyának, Lodegrance-nak ajándékozza.
Az õ leánya, Ginevre hozományaként kerül
vissza Uther fiához, Artus királyhoz. Merlin számára
a Kerekasztal megalkotásához Arimathiai József asztala
szolgál mintául, amely körül ülve hívei
a Szent Grált imádták, s amely az Utolsó Vacsora
asztalát idézte. Erre utal a Kerekasztal melletti Veszélyes
Szék is, amelyre nem ülhet le senki, mert voltaképpen
az áruló Júdás üresen maradt helyét
szimbolizálja. Az Asztalt Merlin azért készítteti
kerekre, hogy egyrészt a világ képmása legyen,
másrészt hogy senki se ülhessen az asztalfõn
vagy az asztalvégen, tehát tökéletes egyenlõség
uralkodjék körülötte. A Kerekasztal valóban
a világot jelképezi: rajta is megtörténik minden,
hiszen valamennyi lovag elmeséli fölötte mindazt, amit
kalandjai során átélt. Ezenkívül a Kerekasztal
erkölcsi mérctét, politikai hitvallást és
eszmei azonosulást is jelent. Lovagjait titkos szövetség
köti egymáshoz, s közös eszmények vezérlik.
Ábrázolásai többnyire teljes kör, néha
azonban csak gyûrû alakban (a közepén kivágva)
mutatják, s erõsen vitatott a körülötte helyet
foglaló személyek száma is. A források általában
százötven lovagot ültetnek köréje, de egyes
feldolgozásokban elõfordul tizenhárom, huszonöt,
ötven, száz, száznegyven, sõt ezerhatszáz
személyes változata is (a legutóbbiról a szerzõ
megjegyzi, hogy nagysága ellenére könnyen szállítható
volt).
EXCALIBOR (EXCALIBUR,
CALIBURNUS) - a név jelentése: "acélpenge". Artus
király legyõzhetetlen kardja. Egyes szerzõk szerint
ez a kard áll márványkõbe foglalva a londoni
székesegyház elõtt, s a következõ felirat
díszeleg rajta: "Az, ki e kardot a kõbõl kivonja,
arra született, hogy egész Angolföld királya legyen."
Más földolgozásokban Artus a Tó Asszonyától
vagy a Tenger Hölgyétõl kapja ajándékba,
s néki kell visszaszolgáltatnia a halála elõtt.
A király Sir Kayt vagy Sir Bedivere-t bízza meg, hogy dobja
a tóba vagy a tengerbe a kardot, de a lovag ezt csak harmadszori
parancsra hajlandó megtenni. Akkor egy fehér kar nyúlik
ki a hullámokból, s magával ragadja a víz alá
a fegyvert. Néhány forrás úgy tartja, hogy
a kard hüvelye tízszer annyit ért, mint a penge, mert
sebezhetetlenné tette viselõjét.
Excalibur címmel 1981-ben John Boorman
rendezett lenyûgözõ képi világú,
képzeletgazdag filmet az Artus-mondákból.