A
SZÍNHÁZ - ról sok minden eszébe juthat az embernek,
hisz igen bõséges a kínálat: opera, operett,
musical, dráma, tragédia, komédia, vígjáték,
bohózat, bábelõadás, balett, pantomim. A vidéki
városok színházai rendszeresen váltogatják
mûfajaikat, így adnak betekintést az Õ világukba.
Bizonyára egy-egy elõadás láttán, olyan érzése támad az embernek, „mintha én rólam szólna", „mintha az én életembõl merítették volna". Így van ez, hiszen a zeneszerzõk, forgatókönyv írók is emberek. Egy-egy apró jelenetet, szituációt kifigurázva, kertelve-körtölve adnak elõ a mûvészek. A hosszadalmasan bontogatott témák megnyugvást adnak az embernek, gondolkodási idõt, újabb lehetõséget az életre, a továbbélésre. Ha Neki ott sikerült, Nekem itt miért ne? Remek. Már is elérte hatását. Rengeteg munkába került a kulisszák mögött élõknek, míg végre sikerült, teljesült. Elérte célját, hiszen teli a nézõtér és sírva nevet a mélyen tisztelt publikum. A lényeg, hogy együtt érezzen a közönség a színtársulattal. Egy alkalommal társasággal látogattam a Szkéné-be. Nem tudtam a darab címét, sem az elõadók nevét. Most már tudom: „Tadeusz Rózewicz: Az éhezõmûvész elmegy". Árkosi Árpád rendezésében, az Arvisura Színház elõadásában. Nem mindannyian képzett színészek, de nagyszerû beleéléssel alakítottak. Az élõ zenekar által játszott számok összefüggésbe hozhatók /?/ a 2000 évvel ezelõtti korral. Az elõttem ülõ lány végig nevette az elõadást. Én nem. Nem tartottam mulatságosnak. Elgondolkodtató inkább, miért így, miért most, miért ezt? Az ilyen elõadásoknál különösen igaz, hogy meg kell /át kell / beszélni. Ezért is jó, ha társasággal megy az ember, mert a gondolatokat meg kell osztani! Osztályozunk, értékelünk, eszmét cserélünk.
Egy másik elõadás, szintén társasággal.
A Figurina Animációs Színházat 1983-ban alapította Siklósi Gábor és felesége Fers Klára, mint az elsõ magánbábszínházat negyven év után Magyarországon. Kezdetben vándorszínházként járták az országot és Európát, majd 1993-ban megnyitották lakásukban mûködõ, 70 személyes kis színházukat. Idõnként fellépnek a Kolibri Pincében Manuális c. elõadásukkal. Ebben a mûsorban (is) kezek keltik életre a Világot. A felnõtteknek szóló változatban apró, humoros, groteszk vagy filozofálgató jelenetekben tartanak ,,mintegy tükröt" elénk - szöveg nélkül. Ha gyerekeknek játszanak, a játszók elõször beavatják kis nézõiket a kézjáték fortélyaiba, majd egy izgalmas mesét adnak elõ, kizárólag a kezek és a zene segítségével. Ilyen technikát és megvalósítást még nem láttam. Bámulatos mire képes a kéz. Láttat és lát, éreztet és érez. Kifinomult mozgások ezek, melyekre nem mindenki képes. Körülölelhetõ és tovavihetõ így az egész világ. Az elõadás végén beszélgetés alakult ki a Figurinásokkal. Ráadásként egy kis idõre az Õ tárgyaik tulajdonosai lehettünk.
Bizony nem könnyû megválasztani a színi mûfajt. Mit is nézzek, hol is, fog e tetszeni? Nyitottnak kell lenni mindenre, hiszen az elzárkózás bezártságot is jelent. Ugorjunk vissza az 1800-as évekre. A romantika egyik nagy zeneszerzõje Verdi, számos mûvével ajándékozta meg a nagyközönséget. Egyik bravúros színpadi mûve: a Traviata. Igaz, 1853- ban a premier elõadáson a velencei Teatro Fenice színpadán óriási bukás volt elsõsorban a téves szereposztás miatt. Verdi átdolgozta a mûvet - az énekesek és a cselekmény idõpontjának megváltoztatásával - 1854. május 6-án Velencében, a Teatro San Benedettó-ban átütõ sikert aratott. Napjainkban egyik legtöbbet játszott Verdi opera. Az Erkel színházban is játsszák nagyszerû mûvészekkel, zenekarral és az összhatást keltetõ karmesterrel. Az érzelmek színeit a dallamok keltik életre. Melankóliába hajló lírájuk szerelemrõl, bánatról és fájdalmas lemondásról énekel. A zenekar olykori önálló szerepében hangulatokat, érzelmeket, helyzeteket tár fel a hangszerek megszólaltatásával. E három felvonásos operát hallani, látni kell. A széles skálájú hangok magáért beszélnek.
Maga a színház, mint hely egy másfajta világot tükröz, de leülve a puha párnás székekbe, rájövünk, hogy Rólunk van Szó!