Éjjel felkeltél szúnyogra vadászni:
megcsípett minket, füledbe zümmögött;
a bútorok közt és a függöny mögött
nem voltál rest félórát hajkurászni

egy törülközõvel, nyújtózva-fújva
verdesni és csapkodni jobbra-balra,
míg végül oda nem kented a falra,
s mellémbújtál és már aludtál újra.

Én, mielõtt eloltottam a villanyt,
magam elé meredtem s belémvillant:
mert nem várhatunk a sorstól gyereket,
csak ez a rovar, ez a vérszívó volt,
csak ez a szétmázolt, kis pirosló folt,
amiben a vérünk összekeveredett.