A betelt naptárokból néhány mondatot 
átmentek gyermekemnek. Így késõbb kerülnek 
kidobásra. 
És füvet nyírok. És tudom persze, 
hogy két hét és újra kell. 
Lassan áttérek a jégerre, s a mindennapi 
kefírhez bogyókat készítek elõ, mert hogy 
a gyomor 
rendetlenkedik, 
s nem teszi dolgát segítség nélkül. 
A régvoltból kertet építek, 
mit nap mint nap bejárok. 
Diófáim egyike másika megeredt, 
most hûsölök, hûsöltetnek. 
A tanítványaim fenekét 
viszon(y)t 
csak a perifériás látásom érzékeli. 
Múltkorában egy amerikánise túrista kérdezõsködött - 
kikerültem, - tudom csúnya dolog - 
de harsánysága púpozott kanállal, s ez taszított (a túloldalra). 
Újra meg-megállok a Duna partján. A sirályokkal 
együtt nézem a horgászokat, a horgászokkal együtt a sirályokat. 
És mindig veszek jegyet a metrón, 
s mára már jobban viselem 
a rendõr látványát az utcán. 
És újraolvasom Mikszáthot (a néhai bálványt) 
és Adyt 
és újra jó! 
És elõveszem elsõ köteteim, és azok lapjai is sárgulnak. 
Egy alighúsz kislány dedikációt kér, 
s mutatja tintába láncolt szívverését 
a nagy Õ-rõl, a kis õ-rõl, a következõrõl. 
Olvasom õt, udvariasságból kétszer, 
meghogy még maradjon. 
Mit mondhatnék neki. Hisz szép. 
Tehát tehetséges. 

Gyermekem síelni hívott, 
én a melegedõbõl néztem a hegycsúcsokat, 
s az óriás lábosban fõtt 
teából kértem ráadást. Virtusból egyszer lementem 
a pálya barátságosabb részén, 
a klasszikus, elegáns síelést mutatva. 
A lányom barátja szerint, 
ezért kár volt felszerelni a síléctartót 
az autómra. 

Jóna Dávid

Mikor tízéves voltam, Hamiltonba menet, 
Az Eddlewoodba tartó Leyland buszon 
Egy fiú, háborúst játszva a szembenlévõ ülésen, 
Ugyanolyan repülõgépet berregtetett, mint az enyém. 
Sose láttam olyan iskolai egyenruhát - 
Olyan barnát, mint Cousar szemétdombján a trágya, 
Amibe valakinek a városi unokatestvére beleugrott, 
Mivel azt mondták neki, hogy az "csak homok"-, 
Az egyik legdrágább glasgow-i iskola egyenruhája volt, 

Nem bírtam ki, meg kellett szólítanom azt a fiút, 
El kellett mondanom, hogy nekem is van egy 
Hurrikánom. 
Az anyja magához vonta, õ komoran ült, 
Mintha elrontottam volna a játékát. Megint szóltam, 
És akkor proligyereknek nevezett, aki fogja be a száját. 
Sose gondoltam erre így... 

...Évekkel késõbb, egy futóversenyen, mezítláb rohanva, 
Mert a szöges cipõm már szétment, abban a hiszemben, 
Hogy legfõbb ellenfelem õ, a tüdõm majd kiszakadt 
Az igyekezettõl, hogy mindenáron gyõzzek. 
De az utolsó körben, centikre a célszalagtól kikaptam, 
Valakitõl, aki a Bányász Jóléti Clubban versenyzett. 

Douglas Dunn skót költõ versét 
Kántor Péter fordította

Rabinovicsot szolgálati útra küldik egy kapitalista országba. Kis idõ múlva távirat érkezik tõle: „A szabadságot választottam." Azonnal párttaggyûlést hívnak össze, hogy elítéljék tettét, és távollétében kizárják a pártból. A gyûlés kellõs közepén váratlanul feltárul az ajtó és megjelenik Rabinovics. 
Diadalmasan körülnéz: 
- Csak látni szerettem volna, hogyan értelmezik a táviratomat... 

Mindenkinek van egy Istene 
akihez címezni lehet egy fohászt, 
saját méretre szabott keresztfák, 
zöldbársonyba feszülõ órák. 

Mindenkinek van egy Istene 
akit okolni lehet, 
füllel hallhatatlan. 
Kint némaság.

Négy kõtörõ pipál 
és csendben szörcsölik a törkölyt. 
Nagy füst. Tányérra fagy a pörkölt. 
Kint éji hó szitál. 

A bórszagú, szikár 
kocsmáros, ki csapkodva zsörtölt 
lecsukta már pirosra dörgölt 
szemét és szundikál. 

Legyûrt kalappal lép be zordul 
a gyilkos. A csaposra mordul. 
Leül. Nem néz körül. 

Az inge ujján kis vörös folt, 
rádönti lopva a vörösbort. 
Vörös ingujjal ül.