Éjjeli dallam szól most nyelvemen újra sziszegve
S újra keringve képet rajzol most a szememre
Falravetült árnyékod újra meg újra kísért csak
Visszanevetve bennem az õrült; pontra felébred
Óh, de a hajnal lassan tördeli széjjel az árnyat
S lüktet a szív kalapácsa a dobogva - dadogva dalol már.

Kettõnket idéz e zongorafutam
mely valahol
fülemben zúg - zokog - zakatol.
Én a fekete Te a fehér billentyû vagy
Közösen egy dalt dúdolunk,
miközben egymásra hajolnak hangjaink.
S a dal mit énekelek belõled fakad
Egy fájdalmas üvöltés belõlem felszakad
S valami dal - moraj a múltból felzokog
És ülünk életünk partjain ...
miközben - mint a víz - a létünk
mellettünk elrobog.