Bevezetõ
 
Az Élen járók a hepehupás XX.században az alkalmi lehetõségból öltözve mentették az irhát. A káderlapok fejléce és megnevezése változott, a piaci mutatókra való hivatkozás a zsákmányszerzõ volt-klientúra ébereinek retorikájában hangzatos ma már. A "Csinibabán" tapsolunk már a mivolton, mikor ortopéd szemüvegek mögül lestük a homályba csomagolt szellemi diétát, s bambit hörpöltünk a kerületi tánciskola büféjében.
Talán az a baj, hogy befolyásos támogatónk nincs, se külföldi "de megszaladt" rokon, se végrendelkezõ nagynéni. Oda jutottam, hogy tisztelem a rosszat, mert állítása önmagáról áttekinthetõ, egyszerû. Az önmaga könnyeibe hulló sértett, pompás lelkû, nemes, kifogástalanul öltözködõ sápadtarcú meg alattomos. A bácsi az összehordatott téglák rendezgetése után, mindig felállni készül rá. Egyesek szerint ez talapzat, mások - már megint ezek a mások - szerint csak szemétdomb. A lehulló falak törmelékén a volt tulajdonosok szózatolnak minket az általuk számunkra kijelölt úton (az iránytû már rég nem érti, a bal-jobb õsi viszonyítást a közélet az érthetetlenségik megkavarta már).