Gyermekkori emlékeink manókként
élnek bennünk. Olykor elõbújnak, megmutatják
magukat, máskor ott mélyen vigyáznak a rendre. Vállukon
hordják egész felnõtt létünk. Sokszor
gondolhatunk rájuk mérgesen, de mégis õk azok,
akikhez idõrõl idõre visszatérünk – be
nem vallottan is – tanácsot kérni. Sokunkon már nem
látszik, de mindannyian voltunk gyerekek. Az idõ múltával
arcunk barázdáit karakternek nevezzük, kék-zöld
foltjainkat takargatva bujkálunk. Magunk elõl.
Igyekezetünk a rosszat meg nem történetté
ködösíti, melyben aztán kín-rímek
kelletik magukat.
Nap mint nap, most is, a gyermekkor manói adnak
kegyelmet.
Kérdezem tõled gyermekem,
mi is az a kegyelem.
Fejed rázod, vállad rántod,
gyanakodva méregetsz:
nem érted, mit akarok!
Nem is remélhettem, megvallom. Körülnézve
azt látod, amit el kéne takarni, s amellett mész el,
amit fontos volna látnod. Romlott volt a védõoltás.
Arcodra kiül az idétlen kosárlabdásnigger-mosoly:
Te tudod mi a menõ!
S ha ez már kissé unalmas (már ez
is haladás), hisz választasz: jöhet a nagyok cinizmusának,
korlátoltságának vagy megküzdésének
salakja.
Hány éves is vagy? Hét, nyolc, netán
tíz?
Kapkodod a fejed, itt is, ott is kegyetlenség.
Ezzel kellett volna kezdeni...
Errõl már van fogalmad. Tévé,
videó, horror és pornó – fogyasztói társadalom?
Blabla. A felnõttek(?) megzabálták a világot,
s rád az önzést hagyták. Nem kegyelmeztek a gyermekkornak!
|
Hétköznapi csodatevõ
Ha egyáltalán beszélhetünk szenzációról
egy olyan országban, ahol az irodalmat egyre nagyobb közöny
veszi körül és ahol az írott szó lassan,
de biztosan veszíti el jelentõségét, akkor
Lázár Ervin novelláskötetének megjelenése
bizonyosan szenzációszámba megy. Mûveit nem
nagyon kell bemutatni, hiszen még azok is jól ismerik gyermekkorukból
mesehõseit, akik alig érdeklõdnek a kortárs
magyar próza iránt. Új kötetének címe
is varázsos: Csillagmajor. Itt, az író gyermekkorának
helyszínén, Alsórácegrespusztán /a könyvben
a mesei Rácpácegres nevet viseli/ játszódik
a tizenöt novella. Az írások nem klasszikus értelemben
vett gyermekmesék, mégsem nélkülözik teljesen
a mesei hangokat és elemeket. A gyermekkori tájban megjelenik
a múlt szociográfikus pontossággal megrajzolt képe
éppúgy, mint az álmok, a csodák költõi
világa. Ebben a múltban minden megtörténhet.
A csoda itt eredendõ feladatát látja el: Segít
az embereknek védekezni a külvilág támadásaival
szemben. És a rácpácegresiek összetartozásuk,
szeretni és élni tudásuk révén megtapasztalhatják
a csodák erejét. Az elbeszélõ benne él
ebben a kis közösségben, és miközben olvassuk
a könyvet, egy kicsit mi is rácpácegresiek leszünk.
A valóság és csoda mesterfokon való ötvözését
ma mágikus realizmusnak hívják. Lázár
Ervin stílusa számunkra sokkal értékesebb annál,
hogy holmi irodalmi skatulyákba préseljük. Amúgy
pedig azt gondolom, hogy minden jó irodalom lényébõl
fakadóan egy kicsit mágikus realizmus: a valóság
képe és mégis varázsosan több annál.
És hogy kiknek ajánlom jó szívvel a könyvet?
Minden felnõttnek, aki gyerek maradt, minden felnõttnek,
akinek elege van a felnõttekbõl (beleértve esetenként
saját magát is) és mindenkinek, aki felnõttként
is elhiszi azt, amit csak néhányan hiszünk. Hogy a pénzen
és sikereken kívül létezik egy másik világ,
ahol az ember békében együtt élhet ezzel a sok
„haszontalan" varázslattal. M.B. |
