A hatás és ellenhatás fizikai törvényének megfelelõen természetes lelkiéletünkben is érvényesül az az elv, hogy jótettünkért jót várunk, s a rajtunk elkövetett rosszat se tudjuk válasz nélkül hagyni. Ez a lelki élet természetes folyamata. Aki lemond errõl, vagy akit a külsõ körülmények megakadályoznak ebben, annak lelkében kínzó, természetellenes üresség támad. Elviselhetetlen állapot. Legtöbben bûnnel vagy bûnös képzelgéssel töltik ki. Egyedül akit a kegyelem segít, tudja elviselni türelemmel a belsõ ürességet, mely lényegében Isten várásának állapota.
Aki nem él mindenkori hatalmával, abban
tûrhetetlen üresség támad, ami ellene mond minden
természeti törvénynek. Erre egyedül a kegyelem
képesíthet. A kegyelem teljessége egyedül a neki
szánt ürességet tölti meg. Szükségünk,
ha valamit adunk, hogy megkapjuk ellenértékét. Ha
mégis lemondunk róla, az üresség szívóhatásához
hasonló hiány támad bennünk. Ebbe az ürességbe
árad be a természetfölötti vigasztalás.
Ez azonban csak akkor lehetséges, ha valóban nem keresünk
egyéb
orvosságot. Aki csak percre megtapasztalja a belsõ
ürességet, az vagy elbukik, vagy elnyeri a természetfölötti
kegyelmet. Rettenetes kockázat, de meg kell történnie.
Akár a tökéletes reménytelenség árán.