Vissza nem tarthatom a mozirajongó Babits Mihály 1907-ben született Mozgófénykép címû versének elsõ versszakát:

„A gép sugarát kereken veti, képkörbe fénylik a sík lepedõn
mindjárt, szívem új színek és alakok lovagolnak a fénylegyezõn
olcsó,  s remek élvezet összecsodálni e gyors jelenéseket itt:
elsõ Szerelmi Tragédia, melyet a lámpa a falra vetít."

A fény alkotó felhasználása teszi a filmet a hetedik mûvészetté.
Persze lételeme is egyben, éltetõ forrása, hiszen fény nélkül nincs élet, nincs látás, nincsenek érzékelhetõ formák, kiterjedések, perspektívák, és az életünket oly „színessé" tevõ hideg-meleg színek⁽³⁶⁾, a szem fokozott csábításának eszközei.
A fény-árnyék mûvészi funkcióit Bíró Yvett három csoportba sorolja: hangulatteremtõ funkció, érzelemkifejezõ és értelmezõ szerep.
Az operatõr⁽³⁷⁾ kamerájával a filmkép megformálása során tudatosan alkalmazhatja a fény-árnyék adta lehetõségeket. A film nyersanyagának érzékenysége, a filmes stáb munkájának gazdaságos mûködése miatt a szükséges fényviszonyokat leggyakrabban mesterségesen, világítással hozzák létre.
A filmnek és a videónak eltérõek a megvilágítási igényei, az elektronikus videokép alacsony fényigényének minõségi hiányosságai vannak (szakszlenggel zsizsikél, nyüzsög, hangyásodik, moarés, mákos – és még mondja valaki, hogy nincs terminológia!), a film a fényérték különbségeket érzékenyebben rögzíti, jobb az „átfogása".
A videokép komponálásakor fontos tudni, hogy a legtöbb kamera a képmezõ fényviszonyait átlagolja, így az gyakran beég vagy behúz, azaz elsötétedik.
A manuális blendeállítás korrekciót jelent, megoldást nem.
A kamera színhûségét a fehéregyensúly (white ballance) beállítása teszi lehetõvé, amelyet a fényviszonyok változásával újra el kell végezni. Kerülni kell a kevert fényt, mert a felvétel színtónusa vagy pirosas rozsdaszínû, vagy kék lesz, erõsen rontva a kép tartalmának befogadási esélyeit.

„A fény – írja E. Lindgren – meghatározza és kiemeli a tárgyak körvonalait és síkját, megteremti a tér mélységérzetét, érzelmi hatást kelt."
 
A fénnyel hangulatot, atmoszférát teremthetünk, ami a filmes illúziókeltés legfontosabb hitelesítõ eleme. A tárgyak képe aszerint változik, hogy mi a fényforrás, mekkora a fényerõ, milyen a fény karaktere és milyen az iránya (például a képen látható ellenfény sziluett hatást ad).
Az erõs kontrasztok, erõteljes fényhatások alkalmazása legtöbbször a drámaiságot emeli ki, a tárgyak, személyek fenyegetõvé, plasztikussá válnak (Eizenstein – Rettegett Iván); a sötétben tartás nyomasztó magányt, misztikumot sugall. A lágy fények poétikus, impresszionista használata nyugalmat, harmóniára való törekvést jelent. Reflektáló felületek (fal, víz, anyagok, kifeszített háztartási alufólia) megvilágításával szórt, ún. indirekt fénnyel igen szép hatásokat érhetünk el, mint ahogy akár a lámpa, akár az objektív elé helyezett szûrõkkel (üveggyapot, tüllök, gyári szûrõk, fóliák, vagy akár a mikuláspapír).
A fény kiemelõ voltának, illetve a fénytelenség takarásának dramaturgiai szerepe lehet. Ma már a színhiány is egyfajta stilizáció, ha a szín láthatóan funkciót kap, akkor az nem más, mint színdramaturgia.
A fõfény okozta árnyékok, félárnyékok eltüntetésére derítõfényeket alkalmaznak. A fényeffektek (neonreklámok, vibráló fényjátékok, fénystroboszkóp) hangulatteremtõ eszközök.
A kép kivilágosítása és elsötétedése (fade) elkezdõ – befejezõ,  elválasztó funkciója van, az idõ múlását érzékelteti, filmnyelvi séma.
A fejezet elsötétítése, prózai képeinek gondolatbeli lekeverése gyanánt:
 
Mintha filmet látnék:
egymásba csókol két éhes árnyék,
s a film remény:
elõttem a fal, mögöttem a fény...