„A beszéd megjelenésével eltûnik az ember arca."
 /Balázs Béla/

„A talkie? – jelentette ki Chaplin – mondhatom Önöknek, megvetem! Elrontja a világ legõsibb mûvészetét, a pantomimot. Megsemmisíti a csend gyönyörû szépségét."

Pedig valójában a hangosfilm tud dramaturgiai értéket adni a csendnek⁽³⁹⁾. A kép és a hang közötti viszony (Bíró Yvett függõleges montázsnak hívja ) azonban hamar fõszerepet kapott, így a hang formanyelvi eszközzé vált, beépült, és gazdagította a film kelléktárát.

„A zene, szélesítve a nézõ vizuális befogadókészségét, lehetõvé teszi, hogy a rendezõ irányítsa a nézõ érzéseit ... így az érzékelés árnyaltabbá és gazdagabbá válik" – írja Tarkovszkij.

Az akusztikus környezet ábrázolásának mikéntje a témája Lohr Ferenc A hangzó filmnyelv tanulmánykötetének. A szakirodalom súlyától szédülve el kell ismerni, hogy a videostúdiók mostohagyereke a hang.
Pedig a hang gyakran átveszi a képek váltakozásának, vágás által adott belsõ ritmusának fõszerepét; – a beszédre, zenére vágás, a jelenet csendre való kitartása alkalmazott funkció – ; de többnyire a hang azt az illusztrációt jelenti a video gyakorlatában, amit a kép végez az írott sajtóban.
Az elektronikus gumizene, a jogdíj lejárt klasszikusok, a képben gondolkodó videósok ki nem mondott gondolata szerint, nem üthetik meg a képkompozícióikat, valójában a hangcsík vagy hangsáv értõ felhasználásához nem értenek, legtöbbször nincs adekvát felszerelésük, idejük, státuszuk, és nincs a körülményekhez képest jobb megoldást kierõszakoló megrendelõi igény.
Az alkalmazók gyakran belefutnak hatásvadász slágerek s a kialakult filmzenei közhelyek használatába (templom – Bach, természet – Vivaldi, humor és burleszk – ragtime, víz alatti felvételek – Jean Michell Jarre, monumentalitás – Beethoven vagy Vangelis, neutrális modern – Mike Oldfield, lázadó – Pink Floyd és Doors).

Balázs Béla 1930-ban közzétett A film szellemében címû könyve már lelkendezik a hang új dimenziónyitásáról. A zene, az emberi hang (monológ, dialóg, kommentár) és a zörej a képsorokat támogatja vagy ellenpontozza, összeköti vagy elválasztja, lágyabbá vagy keményebbé teszi, elandalít, meghökkent, heroizál, szorongással tölt el.

A vágás során a hang, a kép tartalmához viszonyítva lehet szinkronban és aszinkronban is.
 
„A zenei alap leegyszerûsítõ folytonos megfelelése, a zenei struktúra szolgai másolása, a zenei hangsúlyokkal minduntalan egybeesõ vágás monotonizál. Az editálás során új ritmusvariációknak kell megszületniük."
 /Buglya Sándor/

A hang lehet több rétegben is jelen, önálló „szimfóniát" alkotva.
Érdekes jelenség a hang intimitása; a képi környezetbõl számunkra kiemel hangokat (a hang premier plánja lehet például ideges kézdobolás, szívhangok, ajtócsikorgás), miközben a titokba való beavatottság érzetét kelti.
A hang tehát „plasztikusabbá teszi a filmképet, a kép terét pedig valószerûbbé" – írja Rudolf Arnheim –, ily módon az élményt teljesebbé, megélhetõbbé.
Hangtárakat sablonoktól szabadulva tehát újra kell hallgatni, mikrofonokat csõre tölteni, és ahogy az elõrelátó alkotó teszi, gyûjtögetni a „jó lesz még" zenéket, zajokat, hangokat.