A képzelet⁽⁵³⁾ tudatforma. Kézzel foghatatlan (kézzelfoghatatlan) és mérték nélküli. A hatótere és mozgástere a pillanatokban is végtelen.
Az individuum játékos foglalatának formátlan és szervezhetetlen lényegében ég. Következtében változik a meghatározottságra ítélt matéria, a fogalomöltöztetett realitás, és kap fényt a prioritását vesztett lélek.
Ez a lehetséges megélésének állapota, az átmentett én több dimenziós kontúrtalansága. A linearitását vesztett kép a belsõbõl vetít (pauszlágyan vagy szárnyaló dinamizmussal), megtartva értelmezhetetlenségét, misztikumát, biztosítva ezzel õszinteségét. A hordozó világalkotása önvédõ varázslat, hiányosságai az erényei egyben.

A képzelet élménycentrikus, amely az agy tökéletlen, de fejleszthetõ reprodukciós képességével elõhívható, a tudattal formálható és a tehetség ecsetvezetésével alkotássá érlelhetõ.
Bergson szerint „a képzelet korrigálja az izolált, önmagára hagyott, önfetisizáló ráció gépies jellegét, mechanikus instrumentalizmusát és fragmentáló hajlamát, embertõl elvonatkoztatott sterilitását."

A freudi tudattalan önkeresõ játéktere tulajdonképpen bölcsebb, alkotásai a teljesség felfedezésének érzetét keltik.
Az ösztönharmónia teremtéseszköze a fantázia.
Jaspers szerint a szellem szubjektuma.
A képzeletvesztés szabadságvesztés.

Kettõs világunk (két agyfélteke?) átjárhatósága nem a kiválasztottak privilégiuma, bár az elmúlt idõszak divatja által mellõzött érzékenység genetikailag és környezetileg éppúgy determinál.
Az önmaga rezgéseit feldolgozni igyekvõk önkényesen meghatározott közössége, az egyének kommunikációéhes egymás felé fordulása jelentheti a már említett morális túlélést.

Képzeletünk azonban feltétel.