A felejtés szigorúan büntetett nebulói hiányosság. Pedig a felejtés óvja elménket. Vilém Flusser A sakk címû munkájában kiiktatja a szemlélõdésbõl a megszokást, az ismeretet s a tapasztalatokat, így nézi a sakktáblát. Leírjamit lát, s a látottak mire emlékeztetik. Konvenciók, egyezmények nélkül. A négyzetek valójában paralelogrammák (hiszen csak egy nézõpontból, igaz, a négyzet kritérium), a bástyák andalúziai sziklapartokon álló mór tornyokra emlékeztetõ faragások, a gyalogok gyámolatlan pagodafigurák, akik elveszítették a rájuk ruházott lépéseket, s királynõvé válásuk lehetõségét. Fekete és tojásfehér lakkozott bábuk lényegüket veszítve állnak elõttünk, s figyelmeztetnek arra, hogy a környezetünk utalásos jelrendszere, jelentéseket szüntette meg, alakít át, s legfõképpen sínpályára állítva irányít. Flusser játéka segít, hogy a térben s az idõben a fogalmi béklyóktól szabadulva tudjunk mozogni. „Olykor egy szivar, egyszerûen csak szivar" – foglalja össze Freud.
Visszatérve javaslom, hogy ez maradjon osztályozásmentes terület, s a többi tantárggyal szembeni szuverenitását a tanulói személyiség áradásának produktumai igazolják, a keresõ, felfedezõ elme játéka legyen, ahol az oktató révkalauz s beszélgetéseket levezetõ résztvevõ.

A globalitás nagy olvasztókemencéjében a kultúr-másságok elvesznek, eredeti értelmük feloldódik. Gondolkoztam azon, hogy mi minden következtethetõ csupán abból a ténybõl, hogy Indiában fehér a gyász színe. Hogy mennyire más, mondjuk, az indián kultúrák viszonya a halálhoz, hisz a jelenvalóságuk egyidejûségük valóságos világképpé ér össze, más népeknél az életbõl való kilépés örömünnep. Vagy, hogy Óceániában nincsen történelem, a tegnap írásos bizonyítékainak birtoklása halálos bûn. André Bazin a Korunk nyelve tanulmányában a Revue de Filmologie laptól kölcsönzött történettel, a „fehér tyúk" példáját írja le. Angol misszionáriusok Dél-Afrika fekete lakosságát akarták filmmel oktatni. A választott filmszalag levetítése után megkérték a nézõket, mondják el, mit láttak. Mindannyian azt felelték, hogy fehér tyúkot. A misszionáriusok akik ismerték a filmet, semmilyen fehér tyúkot nem láttak. Újabb vetítés, ugyanaz az eredmény. Vágóasztalon, képrõl képre átvizsgálva derült ki, hogy az egyik kép sarkában egy pillanatra, minden szándékolt jelentés nélkül feltûnt egy fehér tyúk.
Az elsõ mozielõadások egyikében, A kisbaba reggelije címû film láttán a nézõk elragadtatva kiáltottak fel, hogy a falevelek mozognak.
A nézõk elõzetes élményeikhez, ismereteikhez viszonyítják a látottakat, ezt a másságot (etnikum vagy személyiségbéli legyen, hely vagy idõ) érteni jó, tisztelni kell és megtartani. A generációs különbségekre egy metró-graffiti hívta fel frappánsan a figyelmem: „mi vagyunk azok, akiktõl a szüleink annyira féltettek minket".

Hamvas Béla a lélekvándorlás fogalmának félreértésébõl magyarázza, mennyire nem érthetjük (például) az õskort:
„A lélekvándorlás képe nem azt jelenti, hogy az egyéni emberi lélek születik, meghal, újjászületik, a földi életbõl a túlvilági életbe, a túlvilági életbõl a földi életbe kering; forog, vándorol, tévelyeg. Ilyesmit csak a túltengõ értelem által mechanizált s ezért megvakult gondolkozás vallhat. A lélekvándorlás nem az emberi individuumra, hanem az örök emberre vonatkozó õskép. Értelme  pedig nem az, hogy a kis emberi ÉN ma meghal, s esetleg már holnap a Föld más táján és más lényben ismét megszületik, hanem az, hogy az õsi ember a szellemi teremtésbõl lezuhant anyagba, s ebbõl az anyagból mint emberiség ébred, mint egyénekre oszlott sokaság, s e sokaság minden egyes Énje az õsi ember egy-egy állomása, újjászületése – reinkarnációja. Automatikus le- és felmerülésrõl szó sincs. Egyéni újjászületést sem az õskor, sem Kelet nem ismert, ilyet soha a Véda, sem a buddhizmus, sem az egyiptomi, sem a piagoreus, sem a platóni metafizika nem tanított. A lélekvándorlás az örök ember sorsának kolosszális mélységû õsképe, amely emberi Én sorsát az Örök ember sorsába ágyazva látja, s önmagát az egyetemes emberiség összefüggésében mint újjászületett lényt érti meg."

Az európai (keresztény) kultúra nekünk arkhimédeszi pont, de el kell fogadnunk, sõt rá kell csodálkoznunk, hogy az emberiség az õt körülvevõ világ megértésére milyen logikákat, mítoszokat alkalmazott (bõvebben ebben: Semlyén István Modern mítoszok).
S akkor máshogy tudjuk nézni az ázsiai filmeket; érteni van esélyünk a „csecsen lázadók" vendettáját; a cigányok egymáshoz, a tulajdonhoz, a jövõhöz való viszonyulásukat; az indián õslakosok fehér embert istenként fogadó gesztusait; s nem fogunk beleszaladni olyan butaságok hangoztatásába, mint hogy „elmaradott térségek", „primitív kultúrák", s nem fogunk senkit tovább téríteni (a spanyolok megérkezése után Haiti 1 millió fõs õslakossága 50 ezerre csökkent), rezervátumokba azaz gettókba zárni (az indiánok átlagéletkora ma alig 47 év, asszimilálódott, tönkretett, megalázott népek).

„Nagy szellem! Add, hogy addig ne szóljam meg felebarátomat, amíg nem tettem egy mérföldet az õ mokaszinjében."
 /indián fohász/