A számítógép ma egy nyereségbiztos áru, egy jó megoldás, ami problémákat, felhasználási területeket keres. A házak befelé fordulnak, a közterek beépülnek, grundjainkon bevásárlóközpontok és azok parkolói jelennek meg. Lakásainkban, irodáinkban, autóinkban légkondicionálás mûködik, mûszerfalra kötött létezésünkbõl alig van kilépés. A sorskonstruktõrök írják a Szép új világ⁽⁸⁹⁾ posztinformációs társadalmát. Peternák Miklós film-világ víziója⁽⁹⁰⁾ a fizetett közalkalmazott nézõrõl ma még csak jópofa vernei jóslat /?/.
A virtuális valóság azonban már napjaink valósága.
Az új információs csatornák kezelése, lehetõségeinek bemérése pedagógiai feladat, merthogy ebben a világban – Karinthyt idézve – „minden másképp van".
A mozivászon kétdimenziós relatív biztonságát, amely szükségszerûen kívülálló nézõnek lehetõséget teremtett a film és a valóság közötti határvonal érzékelésére, ma már a virtuális valóság háromdimenziós totalitása váltja fel.
A térrõl, az idõrõl alkotott fogalmaink változnak, alakulnak.

„Ha megkérdik tõlem, mi az idõ, nem tudok válaszolni, ha nem kérdezik meg, tisztában vagyok vele" – vallja Szent Ágoston.

Az euklidészi elméleti és a newtoni fizikát Einstein relativitáselmélete fejelte meg, nyitogatva a lehetetlen kapuját, azonban ezt a tudást nem bízta ránk.
A világtörténet negyedik információs forradalmát (az elsõ három: írás, Gutenberg, Lumiere) nehéz még értékelni, mégis érezzük, hogy velünk történik. Világméretû expanziós idõszakban élünk.
A „nagy filmben" való komputeralkalmazás⁽⁹¹⁾ igazi nagy áttörései: Spielberg Jurassic parkja, a Terminátor II., Toy Story, Jumanji (a négy év alatt készült film szereplõi is virtuálisak) és az Oscar-díj esõvel zuhanyozott, az amerikai Svejk történetét mesélõ, Robert Zemeckis Forrest Gump címû filmje volt.
A történelmi filmdokumentumok tetszõleges manipulálása számos kérdés újbóli átgondolását sürgette.
A jelenlegi revolúció az adatok produkálásának, reprodukálásának, tetszõleges kombinálásának és egymásra hatásának eddig útjában álló tér- és idõbeli, valamint emberi korlátainak lebomlásáról szól.
A technokommunizmus hostjaként a hálózat gyógyiszapjában turkálunk. Fertõtlenítünk, papírzsebkendõt használunk, légfrissítünk, vitamin pirulákat vásárolunk, edzõtermekbe és szoláriumba járunk, a Nap sugárzásával szemben napszemüvegekkel, naptejekkel védekezünk. Serkentõ és nyugtatószereket adagolunk magunkba, távkapcsolóval lapozzuk el a tuszik és a hutuk háborúját a képernyõrõl.

Az információ kultúrája a XX. században kapott nagyobb hangsúlyt. (Elõre)jelzi ezt az a Wall Street-i mondás, hogy „a szóbeszédre alapozd, hogy mikor veszel, a hírekre, hogy mikor adsz el." Azóta megállíthatatlan kultuszával rendezi életünk, s új társadalmi struktúrát alakít ki.
Al Gore, az Egyesült Államok alelnöke híres kongresszusi felszólalásában rámutatott, hogy míg régen a közlekedés, az utak és a kikötõk kapacitása döntötte el egy ország gazdasági versenyképességét, ma az információ továbbításának és feldolgozásának a sebessége játssza ezt a szerepet.
Az ezredvégre jellemzõ kékrózsás IBM-reklám szlogenjének optimista jóslata szerint: „Az információ egyenlõséget teremt, felszámolja a hierarchiát."
Ez a szép új világ elõrevetíthetõ kozmopolitizmusa!?
Az igazsághoz tartozik, hogy csak az információhoz hozzájutók közti egyenlõségre lehet igaz.
Még jobban elgaloppírozó az Oracle cég reklámfelirata, amelyet a genetikai információkért felelõs DNS-molekula képével reklámoztak: „Minden létezés alapja az információ." Azt a félelmet erõsíti, ha nem veszed meg a cég információközvetítõ konfigurációját, akkor bizony lemaradsz.
Az információkereskedelem mindenesetre már folyik, hisz a polgárokról különféle adatbázisokban (iskolák, egészségügyi, társadalombiztosítási, adóhivatali, rendõrségi nyilvántartások; digitális telefonközpontok adatsorai; hitelkártya-regisztrációk stb.) elvileg fellelhetõ információk átjárhatók, megszerezhetõek.
A „Tudás Korának" Magna Chartáját, pozitív jövõképet sugalló kiáltványát (teljes egészében Replika 1997. júniusi számában) 1994. augusztusában fogalmazták meg amerikai gondolkodók:

„A 20. század központi eseménye az anyag uralmának megdöntése.
A fizikai formában létezõ vagyon egyre jobban veszít az értékébõl és jelentõségébõl a technikában, a gazdaságban és a politikában egyaránt. A dolgok nyers valósága helyett a gondolat ereje kezd elõtérbe kerülni mindenütt...
...az olyan dolgokat, mint a szabadság értelme, az önkormányzás formái, a tulajdonjog meghatározása, a verseny természete, az együttmûködés feltételei, a közösségi érzés és a haladás mibenléte, –mind újra kell értelmezni, pontosan úgy, ahogy az ipari társadalmak kialakulásakor, 250 évvel ezelõtt is megtették."

„A hatalom átkerült a tárgyak tulajdonosától a programozó és a kezelõ kezébe... A hatalomnak ez az átirányulása tulajdonképpeni ismertetõjele az információs társadalomnak, a posztindusztriális imperializmusnak" – írja Vilém Flusser a Bevezetés a fotográfia egy lehetséges filozófiája címû munkájában.

A jelenlegi történet, harc a tudatvezérlõ információs csatornákért (politikai intervenció, reklámhányad, frekvenciaelosztás), az átmenet mikéntje a tömegkommunikáció korából az interaktív kommunikáció világába, s ezt nekünk értelmeznünk, tanítanunk kell. Tanítani lehetõségeit, korlátait, veszélyeit, keresni a viszonyulásunkat.
A számítógépes hálózatok informális decentralizációja ebben a hõskorban még igaz, de valószínûsíthetõ, hogy az elõfizetõket kedvezõbb pozícióba hozó szolgáltató cégek átveszik az ellenõrzést, hivatkozva szerzõi jogra, szolgáltatási áttekinthetõségre, tisztaságra – azaz a Rendre.
A Föld kulturális közkincseinek egy része már a nagy digitális közösbe, elektronikus könyvtárakba került (a világ legkontaszelektáltabb tudása). Teleworking (távolsági munka), telestuding (távoktatás), új megszokásra váró fogalmak. Vagy a ecash (virtuális pénz), amivel vásárolni lehet (Home Shopping Network⁽⁹²⁾) mondjuk a virtuális könyvesboltban⁽⁹³⁾. Bizonyos futurológusok szerint 2000-ben világszerte 7 milliárd dollár értékû árut és szolgáltatást forgalmaznak majd az Interneten (repülõjegyet, virágot, szoftvert, pizzát, szexpartnert). Az Internet hatalmas elektronikus hálózat, amely a világ számítógépeit köti össze (köbüki dzsembori), amely több tízezer szolgáltatást kínál az 1995-ös becslések szerinti több mint 30–40 millió embernek, amely becslések szerint évente  megkétszerezõdik majd. (1995-ben 55 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak rajta.) Mint annyi más, az Internet is a hadi fejlesztés terméke.
A rendszer kiépítésének stratégiai okai voltak, hogy az állam és a hadvezetés, egy esetleges atomtámadás után is mûködõképes legyen, decentralizációjának praktikuma, hogy bármely központ rendelkezzen a többi központ információmennyiségével, így az irányításra alkalmas legyen. (1971-ben 15 csomópont mûködött.) 1973-tól viseli az Internet nevet, 93-tól szépült meg, egy felhasználóbarát multimédiás felülettel (World Wide Web) egészült ki.
A hálózat ma már a földrajzi és társadalmi határoktól való függetlenség eszköze és jelképe. Az Internet rendkívül dinamikus fejlõdésébe, a világ információs vérkeringésébe, az 1986-ban indult Információs Infrastruktúra Fejlesztési  (IIF, ma NIIF) program, a magyarországi felsõoktatási – kutatói – közgyûjteményi szférát is hivatott bekapcsolni. A program fontos célja az Európai Unióhoz való csatlakozás információtechnológiai elõkészítése.

Állítólag a Playboy internetes mutációját naponta 400 ezren lapozzák fel, de keresettek még a sportadatbázisok, a vásárlási információk is. Megjelent az Interneten a Biblia, maga II. János Pál katolikus pápa is elérhetõ, olvasható az örökbe fogadható gyermekek anyaga, megjelent az IRA, a Encyclopedia Britannica, a Miniszterelnöki Hivatal, a Petõfi rádió, a Filmkultúra⁽⁹⁴⁾, real time (egyidejû) banki, tõzsdei információk hívhatóak a világ bármely táján is ül oda a számítógép elé az ügyfél. 75 ezer zenei témájú web terület létezik.
Az átlagfelhasználó számára a levelezési, az E-mail, a leggyakrabban használt lehetõség a komputerhálózatokon, s bizony már presztízskérdés a névjegykártyán található E-mail cím.

A hálózat azonban elsõdlegesen a kommunikáció új dimenziójának létét jelenti, új kultúrát, új életformát, új társadalmat. Médiateoretikusok ízlelgetik ezredvégi kavalkádunk jövõbeni vetületét.
Ki tudja még mit hoz a jövõ? Aki tudja, meg ne mondja!

Bodoky Tamás Egyetlen szárnycsapás címû írásában írja, hogy
„a kaotikus  folyamatok rendkívül érzékenyek a kiindulási kondíciókra: egy násztáncát lejtõ pillangó egyetlen szárnycsapása az Amazonas esõerdõiben olyan láncreakciót indíthat el, amely másnapra tornádót okozhat Japán partjainál. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ezt a ma még képlékeny, de végtelennek tûnõ technológiai potenciált mire és hogyan használjuk", hiszen következményeivel együtt kell élnünk.
Hazslinszky Ákos írja az információ szabadságáról írt dolgozatában, hogy az ún. fejlõdõ világban, a távmunka elvén világméretû munkamegosztás koncentrálódik, mindennapos rutin a hálózati kommunikáció. (Ez idõ tájt Indiában több programozó dolgozik, mint az Egyesült Államokban.)
Egyes indián törzsek saját szervereket állítottak fel, és olyan nyelveket tápláltak be a számítógépbe, amelyek írásban nem is léteztek. Egyszerûen átugrottak egy fejlõdési fokot, az ipari társadalom korszakát, és így a vadászó, gyûjtögetõ, esetenként földmûvelõ társadalom a világ információs társadalmának részévé vált. Az Új Alaplap 96/3. számában közölte Heinzpeter Thielnek néhány gondolatát, amely 1995 novemberében  megrendezett Világreklám VII. szimpóziumán hangzott el a bécsi gondolkodó elõadásában:

„A kommunikációs forradalom nagyon jó lehetõséget kínál arra, hogy az egyén visszaszerezze személyes szuverenitásának azt a részét, amelyet az utóbbi generációk során az állam, a gazdaság, a média (és bizony a reklám is) elvett tõle. Az egyes emberek magánügye lesz, hogy a rendszerbõl mit fognak lehívni."

Hirsch Tibor Megabyte és öröklét címû írását így vezeti be:
„Ötszáz éve válogatnak helyettünk a könyvkiadók, négyszáz éve az újságszerkesztõk, száz éve a stúdiófõnökök. Az Internettel minden másképp van, megrendült a protokoll hatalma."

Tudják ezt a politikai, gazdasági hatalommal bíró cégek, szervezetek is. Bill Gates a legerõsebb amerikai szoftvercég, a Microsoft vezetõje sikertelenül próbálta maga alá gyûrni az Internetet.
Bill Clinton amerikai elnök a szenátorválasztások elõtt fogadtatta el az amerikai Kongresszussal az Illõ kommunikáció törvényét, amely büntetõjogi felelõsséget terjeszt ki a számítógépes csatornákra.
A reakció nem várt egyöntetû néma gyász, fekete alapon fehér betûk tiltakoztak a világ számítógépein a durva beavatkozás ellen. Megszületett a kommunikáció szabadságának kiáltványa, a netszlengben íródott, ámde létében fontos Cyberspace Függetlenségi Nyilatkozat. John Perry Barlow szenvedélyes (Replika 1997. június) hangú üzenete bejárta már a világ monitorjait, álljon itt egy-egy részlet belõle:
„Fejlett ipari országok kormányai, kik húsból, betonból, acélból építkeztek és merítitek hatalmatokat, én a cyberspace-bõl jövök, a lélek új otthonából. A jövõ nevében követelem tõletek, kik a múltból valók vagytok, hagyjatok békén minket! Nem üdvözlünk titeket jó szívvel. Ahol mi összegyûlünk, ott nektek semmi erõtök nincsen...
A cyberspace tranzakciókból, kapcsolatokból és tiszta gondolatokból épül fel, melyeket a hálózatban a kommunikáció köt, kovácsol egybe. A mi világunk egyszerre mindenhol jelen van, és sehol sincs, de élõ testet egyet sem találni benne...
Egy olyan világot hozunk létre, melybe mindenki beléphet elõítéletek és privilégiumok nélkül, faji hovatartozás, rang, gazdasági vagy katonai hatalom mind-mind elveszítik jelentõségüket...
A cyberspace-ben a lélek civilizációja leszünk."

Nézzük, mit ér az amerikai törvényhozás tiltása! Valószínûsíthetõ, hogy semmit, kultúrtörténeti sztori, egy régmúlt berendezkedés privilégiumait védõ korszerûtlen gesztusai csupán, melynek a digitális média cenzúrázását lehetõvé tévõ passzusait egyébiránt az amerikai bíróság is alkotmányellenesnek nyilvánította.

Nézzünk példát! A németek letiltottak az Internetrõl egy fasiszta nézeteket valló kiadványt. Két napon belül több amerikai egyetem hallgatói is kijelentették, hogy elítélik az írás nézeteit, de azt még nagyobb bajnak tartják, ha bárkit megakadályoznak a közlésben. Számítógépeiken keresztül tehát hozzáférhetõvé tették, tükrözték az információkat.
Vagy egy másik történet, miszerint a párizsi bíróság betiltott egy könyvet, amelyet Mitterand elnök kezelõorvosa írt, amit egy ún. netburger beszkennelt és mindenki számára elérhetõvé tett.

A példákból az információs decentralizálódás mellett az is látszik, hogy a netikett (a hálózaterkölcs) tele van még gyermekbetegséggel (például a szerzõi jogi kérdések⁽⁹⁵⁾), amit önmaga kíván gyógyítani, nem kívánja a külsõ beavatkozást.
A kultúra evolúciója szempontjából természetes, hogy az „information superhighway" (nagy teljesítményû adatsztráda⁽⁹⁶⁾) társadalmi normái, viselkedési szabályai, kommunikációs formái eltérnek a mindennapi életben megszokottaktól, s ezért anarchikus arcot mutat.

Jelenleg a hálózat cenzúrázatlan⁽⁹⁷⁾, cenzúrázhatatlan, hiszen annak elõtte, mint már szó volt róla, az amerikai katonai biztonsági rendszer pontosan ezért fejlesztette ki, hogy ne legyen megsemmisíthetõ központja, központjai, a rendszer elemei egyenrangúak legyenek.
A szolgáltatók az információs dzsungelbõl információs ültetvényeket készítenek, kínáló, ajánlóprogramokkal nyújtanak eligazítást a böngészõ elõfizetõiknek. A keresõrendszerek sebessége és hatékonysága lenyûgözõ⁽⁹⁸⁾.

„Nyolcvan kattintással a Föld körül" – ahogyan Nyírõ András mondaná.

A multimédiás barangolások⁽⁹⁹⁾ kínálata is igen gazdag, egy CD-n jelenleg és nagyságrendben 250 ezer oldalnyi információ tárolható.
A DVD (digital video disk), a digitális videolemez 4.75 Gygabyte-nyi, 133 percnyi kiváló minõségû film tárolására alkalmas eszköz.
A film felhasználási területe is bõvül, hiszen a befogadó interaktív⁽¹⁰⁰⁾ kapcsolatba kerülhet a filmmel, alakítva annak cselekményét, cserélheti szereplõit⁽¹⁰¹⁾, választhatja befejezését.
Az interaktivitás jelenlegi csúcsa a szintén hadikutatások eredményeként létrejött, de mára a privátszférában is használt virtuális⁽¹⁰²⁾ valóság (VR), melyen olyan digitális technikával létrehozott s a retinánkra vetítetett – ezért minden eddiginél tökéletesebb – valóság modellezõ vagy pótló programon alapuló képet, illetve az általa felkeltett perceptuális élmény egészét értjük.
A VR, a technológia általi képbe (a kibernetikus térbe) való behatolás és elmerülés metaforája, William Gibson sci-fi író megvalósulni látszó jövõképe. A szobánkban állva körbejárhatóak az egyiptomi piramisok, a vatikáni múzeum, sétálhatunk a Hold felszínén, repülhetünk Pearl Harbour kikötõje felé, lemerülhetünk korallzátonyokhoz, hogy meghallgathassuk a bálnák énekét.
Az adatkesztyû üvegszáloptikája válogatás nélkül szállítja az információkat.

„A cyberspacebe való belépés eszköze a sisak,  amelyben a képeket egy-egy miniatürizált lézer scanner vetíti a platóni barlanggá változott szemfenékre" – írja György Péter a Filmvilág 1994. szeptemberi számában.
Hozzátartozhat még a kesztyû, amely bizsergeti ujjunkon a bõrt, így csak szoftver kérdése, s magunkévá tehetjük Sharon Stone modellált fenekét, megválasztva a helyszínt s a pozitúrát.
Bakács Tibor Settenkedõ cikkébõl okosodva és összefoglalva:
„tudattágulás révén charterjárat az Édenkertbe."
 
A japán számítógépes óriáscég, a Fujitsu felhasználva George Lucas (a Csillagok háborúja sci-fi trilógia szerzõje) ötletét, a hálózaton üzemeltet egy Habitat nevû, tízezer lakosú virtuális várost, ahol a lakók élik mindenapi életüket: beszélgetnek, bevásárolnak, partira járnak, szeretkeznek stb...
Érdekes, hogy a számítógépen kapcsolatot felvevõ személy a maga valóságos kilététõl eltérõ karakterrel léphet ki a cybertérbe, ebbe az új univerzumba. (Mesterséges személyiségek tét nélküli jutalomjátéka, felszabadult gátlások party line szolgáltatása.) A felhasználó a  párhuzamos létének arányait önmaga határozza meg. Teremthet maga számára egy új identitást, nemet válthat, névválasztásának csak a fantáziája szab korlátot. A virtuális világban való közlekedéskor különleges helyzeteket produkál az effajta tudathasadás, tudatkettõsség és a személyazonosság-vesztés. Amerikában pszichiáterek tizenéveseket kezelnek Internet-függõséggel, infonarkózisból eredõ személyiségtorzulással. Jelen idõben történnek virtuális bûncselekmények és az elsõ próbaperek is. Valós félelem a valós világgal való kapcsolatvesztés, az elidegenedés és a kiüresedés, egészen addig, míg megjelenik a lélek végsõ képernyõvédõ felirata, a Game over.

A Magyar Narancsban Bodoky Tamás írt az Otakuról, a digitális Japán tizen-huszonéves „médiaagymosott" generációjáról, „akik kerülik a fizikai kapcsolatot, imádják a tévét, a számítógépet és a telekommunikációt."
Az otaku-jelenség a japán iskolarendszer mellékhatása is egyben, hiszen iparirobot-képzõ rendszerben a gyerekeket arra tanítják, hogy a világot információ- és adathalmazként tapasztalják meg, s errõl nap mint nap tesztek megírásával számoljanak be. A kommunikáció-képtelenség ezen a fokán a személyes kontaktusokat felváltja a fetisizmus, a túldoppingolt bitmánia elmossa a valóság és a virtuális világ közti különbségeket.
Tárgyakat emberként, embereket tárgyakként kezelnek, nem néznek a másik szemébe, félénkek, visszahúzódóak.
Életük a média, az interaktív játékok által definiált hallucináció hipervalóságában zajlik. 350 ezer fõre becsülik az interaktív junkie-k táborát, a legnépszerûbb magazin, a Shonen Jump ötmillió példányt ad el hetente.
Az információtömegben elõkelõ helyen szerepel a pornográfia (Lolita-komplexus, pedofília), a szexuális életük áttevõdik a megatérbe.

Mondhatnánk, hogy Japán messze van. Gyermekeink azonban ugyanazzal a programokkal játszanak (Doom – a képeken látható, Quake – három dimenziós akciójátékok; Duke Nakem – fegyveres ámokfutás egy pornómoziban, mint vegyes élvezet), ugyanazok az interaktív mészárszékek pittyegnek az õ gépeiken is.

A programozott vágyak egyetlen gombnyomásra való kielégülése a technológia dicsérete lehet, számomra a következtetések legalábbis kérdésesek.
Bodoky Tamás félelmeit átérzem, miszerint a posztmodern ember japán prototípusa az ideális fogyasztó, ideális alkalmazott, akinek az ismeretei soha nem állnak össze egységes világképpé, s ilyenformán létének megtartása, kiszolgálása érdeke a piacnak.

„A megváltó álmokból annyi maradt, mint komputer-agyban egy ujjlenyomat."
 /Zorán/

A kultúrához való hozzáférés lesz más, a személyesség (az arc) fog hiányozni, azt még nem lehet tudni, hogyan, de változni fog a számítógép társadalmának embere. A kibernetikus tér mint társadalmi mezõ lehetõséget ad arra, hogy a hatalom veszítsen pozícióiból, de ez csak lehetõség, tartalommal fel kell tudni tölteni. Kívül rekedtek lesznek, és nem tudom, ki lesz bezárva, ki lesz szabad (valószínû az, aki elhiszi magáról), és a szabadságával hogy tud majd élni?

Próféciaként elmondható, hogy abban a pillanatban, amikor már a számítógép által alkotott világ általános elterjedésrõl, háztartási on line kapcsolatokról beszélünk, a hangtárak, videotékák, könyvtárak helyett szórakoztató és szolgáltató elektronikus információs központok mûködnek majd. A kiválasztott adatok (programok, képek, mozgóképek is) az otthoni gépen raktározhatók, kinyomtathatók lesznek, a tudás megszerzésének, a szépség keresésének más útjai lesznek, mint a XX. században.
Remélem, hogy a számítógép-hálózatok ma még bemérhetetlen következményei közt lesz egy újszerû energiaszemlélet is, amely megtöri az állami monopol-lobbykat (energiaipar), s az újraelosztással a felkentek privilégiumai csökkennek majd.
 
„Nincs annyi sötétség az egész világon, hogy akár csak egyetlen kicsi gyertya fényét kioltsa."
         /Robert Alden/