A giccs édes és megnyerő, állandó és jelenvaló, túlzott szellemi erőfeszítés nélkül befogadható. Birtokláson alapuló kultúránk mindennapos esztétikai kifejezője, a megvásárolható boldogság tömeg(ál)művészete.
Állandóan jelen van, de sohasem divatos, a személyes érintettségeknél felmentést élvez. Bazári áru, bóvli, souvenir.
A giccs lelkiállapot – a szív komfortja, egy stílus, létezési mód, a kisemberre méretezett életforma, a valóságra való rálicitálás.
Története a polgári társadalom felemelkedéséhez kötődik, egy magabiztos társadalom öntudatra ébredése, az utánzások, majmolások, reprodukciók és utánérzések világa ez.
A giccs egy mentalitás, kapaszkodási kényszer, önámítás, azonosulási szándékkal beszerzett túlszínezett álvalóság.
Létét, térhódítását (lélekgyarmatosítás) a tömeges árutermelésnek köszönheti, a fogyasztói kultúra terméke és szimbóluma.
Ismérve, hogy funkciójának megfelelni nem képes, keveri és halmozza azt, avagy nincs néki.
Szelíd(ített) lelkek olcsó meghamisítása, a való túloldása, elkendőzése, mesterséges (fröccsöntött) világba való burkolózás.

A giccs német eredetű szó, az eredeti németben kitsch formában élt. 1870 körül jelenik meg, elsősorban a festőművészek körében, és a velük társult emberek körében. Az eredeti szó jelentése sárgereblye, ilyesfélét jelent, nem is gereblye, lapos, mint a partfis, amivel a sarat elsimították a kocsik után, hogy amikor megszárad, az út lehetőleg szép sima legyen.
A magyar nyelvben 1909-ben van először leírva, már a mai értelmében, tehát ízléstelen festmény, rossz műalkotás.
Érdekes, hogy az angolba nem igazán került be, de például az Országh-féle szótár a giccs angol megfelelőjeként azt írja kitsch, majd azt mondja, Amerikában nem ezt használják, hanem a trash szót, aminek a jelentése szemét. Érdekes módon az angolok leggyakrabban azt mondják, hogy "betegesen édes".