Játszó
Tér

-metaforák egymásutánja-

-novella-


Játszó

A játszótéren, a játszótérben
az van, hogy játék közben is változnak
a szabályok, vagyishogy éppen a játék közben
születnek meg, következésképp bármikor mondhatod, hogy
mandínergól van, vagy nincs, vagy éppenséggel
a könyökömtől fölfelé nem kéz. Dehogy rúgtalak föl, testi fölény volt.
Jó, azért bármilyen
hülyeséget nem lehet, de a fifaszabályok itt igazán nem mérvadóak.
Ha mindenki bennevan, bármit megtehetsz

Halottak

Mindig ott játszottunk a régitemetőben
Egész domb volt ott csupa halottakból
meg földből és tiszta bokor volt az egész.
Akácok voltak,
amire emlékszem,
és ahogy
bementél nagy kereszt.
Arra másztunk fel,
mikor bújócskáztunk,
és, hogy ne találjanak meg
ráálltam a talapzatra, széttettem a kezem.
Meg rókalyuk volt, meg ösvények, baglyok, azt
hiszem, ott cigiztem először. Állítólag a ruszkik
elástak ott géppisztolyokat valahol, szó
is volt róla, hogy meg lehetne találni, ilyesmik.
Aztán eldózerolták a bokrokat, fákat,
és lucerna nő rajta.
Benne.


Játszó

Gumikarikák voltak lemeszelve körbe
az volt a határ,
ilyen V alakban,
az államigondozottak csinálták,
beleásták a
rossz gumiabroncsot a földbe,
aztán lemeszelték,
meg mindegyikre más színnel
csíkokat festettek.
Na, ez a színes csíkokkal határolt terület
fogja keretbe, zárja körül és tartja fogva azóta is

Attila

Azt is tudom, hogy Attila sírja
hol van,
most el is mondom,
de nem úgy,
ahogy mi mentünk oda,
hanem, ahogy egyszerű.
A házunktól elindulunk a Malom utcán
a gumigyár felé,
az első utcán jobbra,
azon végig,
a második utca jobbra,
és már nem tudom, milyen néni kertjén
keresztül le a kobolyára,
de lehet, hogy nem így
hívták, most nem ugrik be,
mindenesetre egy
ilyen vízfolyás volt,
azt mondták a többiek,
hogy azért olyan büdös,
mert a pálinkafőzdéből
ott folyik le a cefre, meg, hogy
a Boros Pista
oda jár vedelni, ha nincs több pénze,
ami hülyeség.
Szóval Attila sírja ez alatt a folyás alatt volt.
Van.

Te

Nem tudom, te hol voltál akkor,
mikor ezek történtek,
Bulgáriában,
fura belegondolni,
hogy már akkor is voltál,
hogy léteztél,
talán nem
is igaz,
és, hogy én nyaraltam itt is,
és elmentünk
egymás mellett.
Egyszer bringáztam is arra felétek a
rönkvár mögött,
ott a lakótelep mellett is volt egy olyan rönkvárféle,
homokozóval, de félelmetesnek tűnt a
környező hatalmas házak miatt,
soha többet nem jártam arra
felétek,
mikor először mentem direkt hozzád, nehezen is
találtam oda. Vagy együtt mentünk


Játszó

A V alakú pályán hatalmas meccsek voltak,
csapatunk is volt,
meg rendes utcabajnokság,
a szabályokat az mondta meg,
aki először szólt,
hogy pl. mandínergól van,
aki az első gólt rúgja
az mondja meg, hogy szöglet van,
vagy korner.
Kapuja és
labdája először a Németh Zolinak volt, bementünk a
kertbe
és kihoztuk, ha nem volt otthon,
hátul tarották az
ólaknál.
A pályán volt egy betonozott pingpongasztal,
a szélén meg meggyfák,
azokat kerülgetni kellett.
Voltak a kicsik, meg a nagyok,
én olyan köztesnek
számítottam, a nagyok között a Kovács István volt
a legjobb, meg pingpongban is. Egyszer később
haza Kecskemétről, beszélgettünk a buszon.
Már itt laktam, valamikor novemberben lehetett,
mentem haza és véres
volt a fal a garázslejáróban,
gondoltam disznót öltek.
Néhány órával előtte azon a helyen
lőtte fejbe magát. Ezt csak úgy mondom.


Én

Emlékszem, mikor jöttem rá
saját létezésemre, épp
a wc-ről fordultam át a fürdőszobába,
hogy kezet mossak, és akkor.
Önmagam láttam önmagagmként,
mintha kívűről
(ma biztos Bergsonra gondolnék)
nézne valaki, aki szintén én vagyok.
Azóta folyton így van,
mindig látom magam, kívűről is,
és csak néha, ha iszom,
vagy nagyon mások a dolgok,
mint szoktak,
az tereli el a figyelmemet magamról.

Tér

A Pollack Mihály téren jöttem
át, és egy akkor még nagyon
jó baráttal is találkoztam,
sütött a nap, és azon gondolkodtam, milyen
lesz, mikor már otthonosan mozgok ezen a téren,
ebben a térben, és
milyen lesz visszagondolni, majd
erre a pillanatra, hogy milyen nevetséges
is lesz az összes szorongásom,
félelmem ettől a várostól, mikor
majd a turisták megkérdeznek egy utcát
és tudni fogom.
(Mellesleg néhány év múlva egy
lengyel srác a CEU-t kereste,
tudtam is, hol a kolesz, de
az egyetemet nem tudtam, hol van,
elhívtam mégis, hogy majd megnézzük a
térképet a Metróban, de
sehogy se találtam, és ő otthagyott,
hogy majd megkérdez mást.)


Park

A parkba járok esténként
kiviszem a kutyát
sétálok, hogy ne hízzak, egészségesnek
érzem magam tőle, itt nem
is dohányzom, a parkban szabályok vannak.
Mindig a bejáratnál dobom el a dekket, és
ugyanazon az úton megyünk mindig, bár már
eléggé kiismerem magam
a szövevényes, újabban
lesóderozott ösvényeken.
Ott hátul lehet valami,
a kutyák arrafelé mindig eltűnnek,
és egyszer egy esernyőt találtunk, bent
az erdő közepén,
egy egészen jó esernyőt, de nem mertem
közelebbről megvizsgálni.

Játszó

Voltak még májusfaállítások
a Becző apja volt a főszervező
szalonnasütés, meg ivászat, mi akkor fönnmaradtunk
sokáig, a Gatyahaverom egyszer egy
fatuskót vitt az egyik volt barátnőjének,
asszem annak, aki miatt az István később
fejbelőtte magát.
Asszem annak.

Terek

Mindig tudom, bizonyos
helyeket milyennek láttam
először, vicces utána visszaemlékezni
erre a fajta tudásra, (a gép szerint fajtatudásra)
mikor már megszoktam valamit, sokáig
úgy mentem a Horánszky utcába,
hogy az Astoriától a Kálvinig,
és onnan le a Reviczkyn,
közbe a Blaháról két megálló a
négyeshatossal.
Emlékszem, szinte minden lakásra, ahol laktam,
de mindig kétféleképpen, egyedül
a Malom utcai házra emlékszem
úgy, ahogy akkor volt, mikor a átfordulatam
a wc-ről a fürdőbe.

Mi

kor elmentél. Mentem haza, nem is tudom
milyen idő volt (pedig alig egy hete történt)
találkoztunk előtte, ittunk egy heinekent,
te arról beszéltél, hogy az apád
hisztizik, hogy nem engednek
fel majd a csomagok miatt,
azt mondtam erre,
(vagy te mondtad? akkor most kijelentő mód E/1 következne)
kérjél majd meg valakit,
vigye föl a 40 kiló
fölösleget, aztán mentünk, és
egyszer csak odaértünk a házatok
elé, azt mondtam
(hazudtam, ha lehet hazudni egy helót),
hogy heló, akkor
hamarosan találkozunk,
hogy ne legyen olyan, mintha
fél évre mennél,
(vagy örökre, mert akkor már sejtettem)
csak
mintha mondjuk leszaladnál
a mamához Turára,
vagy ilyesmi. Hazaértem,
megnéztem azt a filmsorozatot
arról a kiscsajról, akinek
olyan kibaszott jófej családja
van, aztán kutyát sétáltattam a
parkban, gondoltam, jól
fog esni, ha rendet rakok, de
már előre féltem, hogy ott
lesznek a cuccaid, arrébb
kell raknom őket (mondjuk, míg
itt voltál, igyekeztem
mindent arrébbpakolni, amit te
hánytál szét, inkább
én hánytam szét)
de így se volt hozzá nagy
kedvem, aztán lefeküdtem
egyedül, most már az
én szobámban, (a tiedbe sokáig be
se mentem, bár volt, hogy azt
gondoltam, hogy talán jó ötlet lenne, ha
áthoznám a kanapét, át is hoztam hajnal
2-kor, behelyeztem ide a
radiátor elé, kiporszívóztam
a helyét a szobádban, de
láthatóvá váltak a kábelek,
meg konnektorok, szóval
luk maradt utána, így
Aztán hajnal 3 körül visszacipeltem,
és végig attól szartam, hogy
az alsók meghallják).


A szület

ésnapokat sose szerettem, csak
a sajátomat, összegyűlt a család,
a nagyapa beszélt, nem is az,
hogy kínos volt, hanem rajtam kívül
mindenki őszintén gondolta az egészet,
vagy sokkal jobban leplezte… Attól
viszont őszintén rettegtem, mi lesz, ha
nagyapáék meghalnak,
mindenki ki lesz, én meg megint
nem fogok semmitse érezni,
csak a lelkiismeretfurdalást,
mekkora rohadék vagyok.
Aztán mikor megtörtént,
pont vizsgaidőszak volt,
nem is mentem dolgozni, és írtam egy levelet
a főnökömnek, hogy meghalt a nagymamám
azért nem megyek,
közbe csak lusta voltam, meg szépen sütött a nap.
A temetés napján indexleadás volt,
akkor még megvolt a kocsi,
sehogy se találtam parkolót,
és mindenképpen jegyet kellett beiratnom,
alig értem vissza.


Játszó

Nagyon sokféle játékot
találtunk ki, bicikliverseny,
tacskó, kemping előnyben, mert kicsi volt a pálya,
meg végfutottunk a
leásott, színesre festett gumiabroncsokon.
A hintákból ugráltunk, ki repül
a legmesszebbre, nekem megvolt a hintám,
jobbról a második, és
egyszer ilyen ugrálás közben valaki (a Csókás Bandi)
a fejemhez vágta a hintát,
nem sírtam, míg haza nem értem, csak mikor
megláttam az anyám arcát,
mikor meglátott,
lefektetett a kőre, és utána azt meséltem
mindenkinek, hogy
a konyhában a küszöbig állt
a vér


Tér

A szomszédban még régebben
egy nő
azt kiabálta, hogy segítség,
szellemek, kijött a rendőrség
és elvitték, azóta nem kiabál, pedig
szerettem hallgatni
bár féltem is, hogy idelóg a kertje


Ház

Én mindig a másik nagyanyámat akartam
volna szeretni, aki nem élt. Azért
valami kevés emlékem van róla,
én most is abban a házban lakom,
ahol ő lakott, és használom
a bútorait, olvasom a könyveit, a Magyarország a
II. Világháborúban nincs is felvágva,
de a többit se nagyon olvashatta,
vagy vigyázott rá, csak arra emlékszem,
hogy fekszem itt az ágyon,
az úton a bazaltkockákra,
meg, hogy nyári délután van
és szólnak a rigók. Itt vannak a levelei
egy nagy bőröndben, az egész levelezése a nagypapámmal,
(akit már anyám se
ismert, mert egy orosz katona
lelőtte, asszem 47. április 4-én, Szarvason)
néha nézegetem is, meg, hogy
kikéne nyitni, és elolvasni, meg megírni, de nem merem.


Halott

Nézem a tv-t, egy ember fekszik
...
én, mikor a nagynéném meghalt Belgiumban,
mikor beléptem, majdnem elhánytam magam,
pedig a hulla már ott se volt,
csak a kutyája üvöltött és csaholt ránk,
nem tudta, hogy rokonok vagyunk, már vagy három napja
nem volt lenn, teleszarta a házat és azt hiszem
a nagynéném is telecsinálta az ágyat mikor meghalt,
az egyik ágybetétet ki is kellett dobni,
de az apukám a legnagyobb nyugalommal
befeküdt a másikra, és ott aludt,
a kutyát aztán ki kellet irtani,
és az apukám, aki állatorvos, attól lett ideges,
hogyha szóltak volna neki, hozott volna gyógyszert.

Szűcs Zoli

őt most csak azért írom ide, mert
megigértem neki még régebben, hogy beleírom valamibe,
cím is azért lett a nevéből
mert így a tartalomjegyzékben is külön benne lesz

és azért pont ez van aranymetszésben, hogy jól
kizökkentsek mindenkit


Játszó tér

Valamiért nem bírok hinni a fejlődésben,
nem is csak az, hogy a
fejlövés jut mindig az eszembe róla,
hanem, hogy mindig javulni akarok, de sose
megy, mindig máshogy vagyok rohadék, kegyetlen,
hihetetlenül rafinált
módszerekkel teszek tönkre… magam körül,
hogy a végén ő érezze szemétnek magát.
Két betű lenne pedig csak az egész.

A falon

mindenféle cetlik vannak:
töltsd fel a cirkót,
vasárnaponként vidd le a szemetet,
a színes ruhát OMO-val mosd, nézd meg a zsebeket;
a tükrön az van, hogy járjak koncertekre,
a te szobád ajtaján meg, hogy a yukkát kétnaponta locsoljam,
ehhez rajzot is mellékeltél,
(mintha nem tudnám, hogy néz ki egy yukka)
és általába véve mindenről van egy-két cetli, meg rajz, bárhova nyúlok,
de az utóbbi időben valahogy megszoktam, hogy ittvannak,
nem is látom őket, pedig van néhány, amin csak ennyi van: Imádlak,
vagy: Tudod, hogy szeretlek,
persze ismerem mindet,
fejből is tudom, melyik hol van,
talán épp ezért nem tudok rájuk figyelni

Már akkor

itt laktam egy éve és a felnőttek
valahol nyaralni voltak,
hárman voltunk otthon, és azt hiszem (tudom)
loptam valamit, (talán valami dezodort)
(persze pontosan emlékszem: dezodort, csak nem akarok rá
emlékezni, amit nem mondok ki, az nincs,
mintha
valami kis lejátszott, jelentéktelen epizódja
lenne az életemnek…)
amire rájöttek,
valakinek az ajándéka lett volna,
vissza is vittem, de máshova dugtam,
mintha most találnám meg,
de már nem volt használható,
és máig tagadom, pedig nyilvánvaló volt,
mindenki tudja,
(mint ahogy az
alkoholistákról is
tudják a családban, csak éppen)
és azóta is mindig úgy gondolok erre az esetre,
most is,
hogy igazságtalanul
aláztak meg, döngöltek a földbe, de
annyira, hogy el is költöztem, ide a
mostani lakásomba egy éjszakára.



Akik bekerültek

A felvételire nem nagyon készültem,
Te akkor már túlvoltál a dolgokon,
én meg vagy nyolc helyre adtam be,
júliusig mentek a vizsgák, de a
szüleid már elutaztak, én meg nálatok laktam, és egész nap
(…)
nem szeretem a … szót, a … -t pláne nem,
a …-t szeretem, de az meg a szöveget nem szereti,
odáig meg sose zűllenék, hogy kipontozzam, meg zárójelbe tegyem,
okádnék tőle, magamtól.
Az egyik helyen a kedvenc szerzőmről kérdeztek,
mondtam: EP, pedig egy
kurva sort se olvastam tőle, (azóta se) és arra,
hogy mért pont őt, azt válaszoltam, hogy azért, mert értem
(márminthogy EP-t!),
aztán behívtak hármunkat a vizsga után, és azt mondták,


Én, én

ezekkel az emberekkel szinte csak
telefonon érintkezem,
az egyik megkért, (ez te voltál) hogy halkabban,
mert valami sorozatot néznek a többiek
(társaságban volt, volt társasága) a
másik, miközben magamról beszéltem (ez igencsak ritka)
lebaszott, hogy nem mentem tanítani, és mikor mentegetőztem,
azt mondta, ő nem ezt a verziót ismerte, ezzel a szóval,
hogy verzió,
aztán kinyomta, mert éppen fizetett a boltban.
Közben kosz van itthon, és pállottság.
(Mondjuk bennem van két sör.)
És nem hív vissza.


Én, mint én (és a mi viszonyunk)

Mostanában egyre ijesztőbb
méreteket öltök önmagam figyelésében,
kezdve ezen a nevetséges irogatáson,
meg, hogy nem járok dolgozni,
furcsa módon a régebben zűrösebb
reggelek most valahogy nyugodtabban
telnek, lenyomok két cigit, meg
leviszem a kutyát, és
még a délelőtt is nagyjából rendben van,
az igazán gázos szakasz a
koradélutánnal kezdődik,
ilyenkor olvasni se tudok, csak föl-le járkálok a lakásban,
tervezem, hogy lemegyek a városba, de nincs ott semmi
dolgom, és a végén taxival kéne hazajönnöm,
(ami az önvád újabb forrása)
ilyenkor vagy megpróbálok felhívni valakit,
vagy beülök a gép elé, vagy felmegyek ebbe a kis lukba
ide a szomszédba sörért, de az
csak rosszabb, és bármelyiket választom,
csak rosszabb, és csak a lelkiismeretfurdalás
marad az egészből, és újra csak én
maradok itt az immár
jogosan vádaskodó önmagammal.
És amit eddig nem mertem leírni,
mintha bizony a nemleírása, (a nem leírása)
szavakba nem foglalása változtatna
bármin is, (persze, hogy változtatna)
naponta többször önkielégítek,
már évek óta
magányos, nyomorult, rögeszmés tevékenység,
ezt olvastam valahol,
(magányos, nyomorult és rögeszmés vagyok)
és azt hiszem, hogy ilyenkor, mikor nincsenek
levelek,
(mikor lanyhul a lomberősség)
a szomszéd emeletes házból idelátni, belátni,
éppen ide, rám (ránk) és erre
négy év után most jöttem rá.


És akkor

egyszer csak ittvoltál. Kinéztem az
ablakon és láttam a kocsit, pillanatig aszittem
a mamád jött, meg a kapucnid is felhúztad, szóval
teljesen úgy néztél ki, de nem vertél át,
éreztem, hogy te vagy, nagyon
ronda idő volt aznap, szürke volt minden
(hiába voltak a sárga falak) minden-minden
szürke volt és barátságtalan és kihalt, és annak
ellenére, hogy előző nap takarítottam, minden-minden
piszkos, és láttam, hogy ilyennek látod, hogy ilyennek látsz,
és csak ültünk, és nem tudtunk mit
kezdeni egymással, ezért is féltem a találkozástól,
és mikor mondtad, hogy már 2 napja itthon vagy,
akkor már tudtam (persze már régen tudom,
de csak most merem bevallani, most kezd szavakba foglalódni)
és most félek, hogy mi lesz ezután,
hogy megint marad az az üresség,
akkor majd a semmi lesz a minden, és minden a semmi lesz,
és az is rossz, hogy bár már régen
tudjuk mindketten,
valahogy a benemvallás által, vagyhogy éppen
attól működött a dolog, már ahogy működött, tudom, hogy
neked mindig nehezebb volt, én jobban tűröm az állóvizet,
a posványt, főleg, mivel én magam
teszem ilyenné (mint ahogy mindent magam körül), és
azt is tudom, hogy sokkal rosszabb lesz a semmi, az üresség, az lesz
az igazi rossz, mert ez azért mégiscsak fix egy pont volt
(az utóbbi időben már szinte csak az: pont) (néha
vizuálisan is csak a hozzád való viszonyomban tudtam
magam elképzelni,
mintha hozzád lennék kötve, mint valami szerverre kapcsolódott
számítógép,
adatokat töltök, csettelek, pornót nézek, de ugyanez visszafelé is)
a lényeg, hogy
rajtad keresztül, és ennek a végétől félek,
pontosabban attól, hogy ezt kimondjam

Nem

tudok mit kezdeni az olyan napokkal, mint a mai:
valahogy túl szép, olyan nagyon nagyon tavasz van,
rettentően sárga minden, meleg is van, kimegyek
a parkba, minden nyílik, meg kibomlik, meg kibontakozik,
minden mozgásban van és gyönyörű. A színek azok,
amiktől minden ilyen, az ég az esti órákban, ahogy a sárgából
feljebb egyszercsak kék lesz, aztán hátul a fejem mögött meg egészen fekete,
jónagy giccs, ha belegondolok, de lehet-e giccs, ami igazi, (na tessék) (és vajon attól, hogy
leírom megszűnik-e igazinak lenni, vagyhogy itt is igazi bír-e maradni), és még
mindig meleg van, pólóban vagyok, meg minden, és mindenki hív,
telefonoz és gondol rám, és törődik velem, és kérdez, viccelődik,
hideg sört veszek, de vidaut lelkiismeretfurdalás,
és ettől a valószínűtlen szépségtől, és nyugalomtól nem
tudok nem arra gondolni, hogy
mi lesz, mikor ez már mind-mind csak emlék lesz
vagy még az se, és

Tér

Kezdek rájönni, mitől van, hogy az ilyen verőfényes,
sárgafalú délelőttök majdnem úgy lestrapálnak, mint egy
októberi esős… vasárnapdélután. Mondjuk nézzük, hogy ma is
mi történt, lemegyek a térre (most újították), piac, emberek,
turisták, elvileg tökéletes, a falak meg csak úgy sárgállanak bele a napfénybe,
hogy majd iszom egy kávét, meg olvasgatok, meg dohányozgatok,
meg bámészkodom csak úgy, mint azokban a szűkutcás, terméskőves,
mondjuk dél-, vagy mondjuk keletfrancia kisvárosokban, és jó lesz. És ez eddig jó is,
míg eltervezem, meg beleélem magam, meg elképzelem, meg felöltözöm,
meg leballagok, és már érzem is a kávét a számban, a cigarettát… azt is a
számban, nem egyszerre természetesen, ahogy ottan
olvasgatok a békés gödöllői, vagyhát miket beszélek
délfrancia, vagy keletfrancia napsütésben…
… ülök a téren, iszom a kávét, és szívom a cigit
és olvasom az újságot (megkezdték a szexhirdetések lenyomozásását
például, de így, ezzel a szóval kezdték meg, hogy lenyomozás)
és mellettem tényleg franciák ülnek, (hogy kelet-e, vagy dél-e azt így
most nem tudnám megmondani) ők is kávéznak, dohányoznak stb.
és jó nekik, és úgy nagyon minden a helyén, galambok a szökőkútban,
minek ragozzam? És közben mégis
ottvan, dacára a napfénytől sárgálló falaknak, szőkőkútnak,
franciáknak, bárhonnét jönnek is, hogy ez itt
Gödöllő felújított piactere, igaz ugyan, hogy turistákkal,
emberekkel, a falak csak úgy sárgállanak a napfényben,
elvileg tökéletes ésatöbbi…


Most,

hogy kimondódott, nem tudok másra gondolni,
minthogy szobanövényeket vegyek,
betegesen ragaszkodom ehhez az elképzeléshez,
hogy attól jobb lesz, minden
pénzemet szobanövényekre költeném
telerakok velük mindent, betöltöm a lukakat, amik
utánad fognak majd maradni, mondjuk orchideát
nevelek majd (azt mondják, ahhoz sok türelem, meg precizitás kell), de
mindenféle egzotikus növényt mindenfelé:
hűtőre, mosogatóba, zuhanyzótálcába,
a földre valami gigantikus yukkát, hogy
be se férjek tőlük

Te

Azt hittem, most, hogy kimondtuk
könnyebb lesz, úgy gondoltam, ezzel lezárjuk a dolgot,
te nevettél rajtam az elején is, hogy
meg akartam beszélni,
pedig akkor már eldőlt, éppen úgy, mint most,
de ez így nem a megoldás felé visz, nem válaszol
meg egyetlen kérdést sem, és csak
még elszántabban kezdek kutakodni,
valamiféle felelet után, talán
még szenvedélyesebben
vájkálok bele az elmúlt életünkbe,
kényszerítem, hajszolom, gyilkolom magam, és rettegek attól,
hogy ha egyszer találok is valamit, sosem lehetek
biztos benne, mindig kétségek maradnak utánad,
mindig többesélyes lesz, sosem lesz az igazi,
(kiesik egy fénykép egy bőröndből)
és, hogy bizonyos időközönként
mindig kénytelen leszek
visszatérni rád



Te

Az lenne az igazán megnyugtató,
ha kiderülne valami rólad,
valami szörnyűség, hogy
megcsaltál itt a házamban, vagy nem is tudom,
hogy utálhatnálak,
hogy nyugodtan belemerülhessek az
önsajnálatba, vagy
magamban találnék valamit, ami
elviselhetetlenné tesz, hogy legalább
azzal foglalkozzam, hogy magamat
gyűlölöm, de semmi

Igen

bevezetek egy effektust:
igen -mondom- igen, ez én vagyok a járdán

mARC.a