Reményt kaptunk, hogy bátrak legyünk,
Színekben pompázatos az életünk.
Szivárvány az égen kiterülve fekszik,
Miközben egy papírra apró kezek festik.

A Föld kemény, a víz puha,
A tűznek forró a sugara.
Árnyékod, ha látszik,
A jégből folyadék válik.

Apró, kicsi fűszál tetején egy bogár,
Lágy, gyenge szellő mutatja az útját.
Repülni még nem tud, mégis viszi a szél.
Kinek számít már, ki tudja meddig elér?

A pici gyermekkezek most eldobják az ecsetet,
A zajos világ most lecsendesedett,
Álomtündér száll kicsiny feje fölé,
Holnap majd más képet fest a világ köré.

Indul a hinta, hajtja egy gyermek,
Örömében kiabálni kezd,
Egyre magasabbra száll,
Egyre fokozódik a vágy.

Színes, illatos mezőre térve,
Gyönyörű napsütötte vidékre,
Kirándulva, ballagva egyre,
A Nap meleg takarót terít a hegyre.

Csordogál a patak, csillogó a vize,
Harmatcsepp esik arcom közepére,
Kitátva ajkam megkóstolom,
Az enyhülés lecsurog torkomon.

Friss illatok, fenséges a látvány,
Felemeli lelkem, szívem kitárnám.
Testem táncra indul, boldog vagyok,
Vidám világgá olvadok.

1999-06-04

Vakító fehér felhők hátán ülve,
Angyalokkal körülvéve.
A félelem utolsó szikrája is kialudt,
Elhalt szívemnek a megnyugvás gyertyája jut.

Csend, villogás, s csillogás,
S e rémes semmiben egy kiáltás.
Vak szemem örök álom rabjává válik,
Élettelen testem a Föld alá temettetik.

Mint szikrázó csillag a sötét égen ragyog,
Világítani a Földre ezentúl én is fogok,
S emberek szívébe szeretetet súgok,
Csönd és tisztaság vagyok.

1998. 02. 23.

Dörög az ég, vihar készül,
Mindenki előle menekül.
Villámlik már, feltámad a szél,
Szürke az ég, eltűnt a fény.

Az ELSŐ pici esőcsepp száll a Föld felé,
Követi Őt sok-sok újabb lefelé.
Repülnek, becsapódnak, zuhog az eső,
A sok kis csöpp hirtelen egybenő.

A Föld már tiszta víz, összegyülekeztek.
Pocsolyává váltak a száraz porszemek.
Egy újabb villámcsapás követte a többit,
Mennydörgés, melyből vihar kerekedik.

Igyál Földem, hisz szomjaztál már régen,
Meríts erőt, szívd be esőcseppem!

1999-06-04