Vége
Egyszerű szavak voltak csupán
Nem is hinnéd milyen élesek
A sebek még most is mélyek
Azt hittem boldog vagy
S boldog vagyok én is
Kiderült, hogy mást szeretsz
Engem talán elfeledsz
Volt pár szép pillanat
Mely szívemben örökre megmarad
Magamhoz öleltelek s azt kivántam:
Soha ne legyen vége!
Látnom kellett volna,hogy
minden jó elmúlik könyörtelenül
Nem marad mas csak az üresség belűl
Nem érzem többé illatod
Ajkad más csókolja ezután
Bár iszonyúan fáj
Mégis azt mondom:
Légy boldog valaki más oldalán
S soha ne érd meg azt
Hogy valaki azt mondja neked:
Vége
| Ne add fel
Azt hiszed egyedül vagy?
A fájdalom örökké a sajátod
Talán ő az egyetlen barátod
S a sötétség csak kísérőd
Mit érdekel mit mond a világ?
A szomorúság a kínzó átkod
A boldogságot csak messziről látod
Foglya vagy az életnek
Úgy érzed, hogy vége?
Arra gondolsz, hogy feladod
S a bánatot másra hagyod
Gondolj a szépre
Azt kérded miért?
Mosolyog az arcod,de belül könnyezel
Sír a lelked, félsz, hogy elveszel
Ne add fel!
|
Renáta
Sosem vágytam fényre
A sötétség elemészt
Legyek boldog végre
Születés után a vég
Ez a kis idő nem elég
Elpusztul minden
Szerelmem sötét volt
Fájdalmam nem láttad
Lelkem érzéketlen holt
Miért áll e fal közöttünk?
Bevallani miért nem merünk?
Én akkor is szeretlek
| Lélek
Egyre lejjebb merülsz a sötétségben
Próbálsz megkapaszkodni valamiben
Hiábavaló minden próbálkozás
Nem marad más csak a várakozas
Félsz, hisz nem tudod mi jön
Fekete homály vesz körül
Egy arnyékkéz kemény szorítását érzed
A hideg érintéstől megfagy a véred
A saját lelked mélyén lépkedsz
Hollók sírbeli hangjára ébredsz
Mérhetetlen fájdalom tombol lelkedben
Bárcsak valaki más volna a helyedben
|
Fájdalom
Boldog lennék, de miért?
Megváltoznék, de nincs kiért
A kudarc már nem újdonság
Nincs olyan ki nem ver át
Attól fáj legjobban kitől nem várod
Nincsen már szerelmed sem barátod
Ha volt is egy kis jó, az elillant gyorsan
S vérző lelkeddel maradsz a porban
| Élet
Irigylem ki látja a célt
Szerintem az élet oly nehéz
Értelmetlen dolgok útvesztője
Néha elmegy a kedved tőle
Olykor nem tudod mit miért csinálsz
S csak halmozod hibára a hibát
Akaratlanul megsérted akit szeretsz
S ettől a lelked pokolian szenved
|
Fantom
Sok kis békés falu
Mára mind csak hamu
Amerre jár csonthalom
Vér s halál, nincs oltalom
Sikoltozó emberek
Emésztik lelkedet
Te sem menekülhetsz
Neve: félelem
Neve: átok
Ő lesz majd ki lesújt rátok
Csapásai pontosak
Nem hagy soha foglyokat
Rettenetes árnylovag
Földre hull a sok áldozat
Jeges az érintése
Halált hoz mindörökre
Te is térdelni fogsz előtte
Neve: félelem
Neve: átok
Ő lesz majd ki lesújt rátok
Hiába minden könyörgés
Szemében nincs más csak megvetés
Kegyetlenség hideg szele
Árad szerte belőle
Legyőzni senki nem tudja
Mert ő a halál ura
Szolgálod vagy meghalsz
Neve: félelem
Neve: átok
Ő lesz majd ki lesújt rátok
S velőtrázó nevetése
Lesz a sír zenéje
| Angyal
Egy ismerős mosoly emléke köszön
Az arc melynél szebb sincs a Földön
Nincsenek szárnyai,nem halhatatlan
Mégis Ő az, a Földre szállt Angyal
Bőrének illata édesebb a méznél
Létezik-e puhább az angyali kéznél?
Aki belenéz a szemébe elvész benne
Ajkát ki csókólja belép a mennybe
Én láttam e szemeket, csókoltam e szájat
Ez az érzés örökké élteti a vágyat
De az Ő szíve másért dobog tudom
Nem vagyok más, csak egy emlék a falon
Kis keze életet ad a hangoknak
Dallamait az égben írják a halottak
A szentek kottázzák fent az énekét
Kiválasztott az, kihez köti életét
Szerelmének fénylő sugarában
Nem fürödhetnek csak páran
Ha kicsi szíve áhítozik érte
Az egész természet sír véle
Messze van kit Ő szeret
S tán mégis nagyon közel
Érte áthidalja a teret
Tán a boldogság jövel
De ha mégis fájdalom hasítja lelkét
Barátainak mindig foghatja a kezét
Vállukon folyhat könnye szüntelen
Hisz nem szenvedhet sokat aki bűntelen
|
Vándor
Egyedül ment az útján, nem volt ki segítse
Réges-rég üres volt már elhagyatott szíve
Nem gondolt többé vissza a sötét múltra
Hagyta hogy elméje koncentráljon az útra
Csak egy kard volt nála, s tudta
A büntetés örökre kíserni fogja
Lelketlen zsoldossá vált, s csak vándorolt
De szívében még egy szikra ott pislákolt
Arra várt, hogy lesz ki érzelmeit újra felgyújtja
Akkor majd letelepszik végre s bánatát elnyomja
De addig nem áll meg, nem pihen soha
Fáradságot legyőzve vándorol tova
| Harc...
avagy részlet egy képzelt lovag naplójából
Eső hull az arcomra
Fájdalom hasít húsomba
Fátyol lepi szememet
Sebek borítják lelkemet
Villámok fényében
Sötét égnek képében
Látom saját arcomat
Megvívom hát harcomat
Sorsom az, hogy elbukjak
Fegyvereim elhullnak
Fájó szívvel megteszem
Elhagyom az életem
|
Gondolatok
Hulló csillagok
Félbevágott emberek
Fojtó illatok
Sötétlő rengeteg
Elhervadt virágok
Kihúnyó fények
Haldokló világok
Alaptalan remények
Mérgezett tudat
Harsogó bánat
Céltalan utak
Kínzó vágyak
Tépelődő lelkek
Könnytelen zokogás
Forrongó szerelmek
Hangtalan kacagás
| Halál
Miért kapaszkodtok oly görcsösen
Egyszer úgyis minden megpihen
A halál is az élet része
Könyörtelen beteljesedése
Félelembe temetitek magatokat
S már élőként vagytok halottak
Imákat mormoltok hazug papoknak
Keresztet szorongattok álmotokban
Mennyország képe él vágyatokban
Hamis vágyak ajtaját veritek
A nyugalmat az életben lelitek
A múló percek meg nem állnak
Semmi sem szab gátat a halálnak
Mindenkihez eljön egyszer
|
Esztihez
Szerettelek Téged
S te szerelmeddel elérted,
Hogy elviseljem a létet
S magamat
Szomorú lelkem falán
Az arcod ragyog csupán
Feltöri majd a sötétséget
S talán meglelem a békességet
|
|