Ez a kis cikk nem olyan akadémiai kérdésekkel foglalkozik,
hogy honnan is ered Apák Napja. Hiszen azt már mindannyian
tudjuk, hogy Amerikából, és hogy különösen
most, itt, Ausztráliában csodaként szolgál arra,
hogy fellendítse a lappangó kiskereskedelmet. Nem, most jóval
mélyebb, gyakorlatiasabb dolgokról lesz szó. Ígérem,
hogy a tárgy minden apát érdekelni fog, hiszen a mi
jövőnk forog kockán. Ezen túlmenően a jövőbeni apák
hosszú generációi is értékelni fogják
mindazt, ami itt elhangzik.
Mindenekelőtt be kell ismernem, jól esik, hogy az anyák után minket, apákat
is a naptárra tűztek. Elvégre a tudomány minden fejlődése ellenére még mindig
el kell fogadnunk azt, hogy bizony a mi szerepünk sem megvetendő és lebecsülendő
bolygónk benépesítésének feladata során. Akármit is olvasunk, vagy hallunk,
a Természettel játszadozó tudósok addig meg nem jutottak el, hogy az apákat
csak úgy meggondolatlanul félredobják. Az szinte lehetetlen lépés lenne.
Apák Napjával kapcsolatban a dolog még annál is komplikáltabb. Na de nézzük
csak meg közelebbről az utóbbival kapcsolatos problémáinkat, gondolkozzunk
egy kicsit.
Azt már most, kezdetben le kell szögeznem, hogy Anyák
Napja és Apák Napja között jóval nagyobb a
különbség a két szó közepén elhelyezett
mássalhangzónál! Lehet, hogy ez talán már
magában véve is meglepő egyesek számára, de tovább
megyek. Itt jóval többről van szó. Ugyanis mit látunk
a gyakorlatban? Nem mást, mint meztelen, szekszista megkülönböztetést,
mégpedig a javából! Itt szinte hallom a megdöbbent
olvasók felkiáltásait:
"Jaj! Már megint?!"
Ez a megkülönböztetés az egymást követő
kormányok szeme láttára történik. E vád
alól még a jelenlegi kormány sem mentes, annak ellenére,
hogy eleve, még kezdeténél is korábban igyekeznek
mindenfajta megkülönböztetést eltiporni. Ezt mi, apák.
nem tudjuk szó nélkül nézni.
Elsőnek a helyi Közösségi Terembe mentem, hogy ott szerezzek
bizonyítékot. Az apák napi reggelen feltett kérdésre,
hogy tegye fel a kezét az, aki ágyban kapta a reggelit, a megjelent
mintegy 25-30 apa közül csak egyetlen egy tette fel a kezét!
Róla a továbbiakban kiderült, hogy hamis tanú,
mivel reggelijét meg nem engedett hazugságok alapján
szerezte meg az ágyban. Ugyanis betegséget színlelt
felesége és gyerekei előtt abból a célból,
hogy a kora reggeli háztartási munkákban ne kelljen
résztvennie. Azonban lássunk néhány valódi
bizonyítékot is.
Van egy szinte, talán mások által teljesen ignorált
mindennapi esemény is. Ez már régóta nem hagy
nyugodni, talán leírhatnám úgy is, hogy bántja
a csőrömet. Mert mi történt ma reggel is? Házunk
előtt szerényen meghúzódó ládácskám,
amibe a postás gyűri be a leveleket, levél hiányában
meg néha a hirdetők szemetét, ma is tele volt színes,
hirdetési anyaggal. Néha ezt nem bánom, mert megesik,
hogy böngésző hangulatban vagyok. Habár jobban örülnék
annak, ha például olyan fontos közleményt kaptam
volna, amely arról értesít, hogy megnyertem azt a kis
autót, amelyet Sydneyben sorsol ki minden héten az "Ez Az Élet"
című folyóirat egy bizonyos rejtvény helyes megfejtői
között. Vagy lehetett volna benne akármi más is,
ami nem hirdetésnek vagy számlának számít.
Azonban ismét csak hirdetéseket kaptam. Mint tudjuk, az idő
jön és megy, de ezek a hirdetések nem sokat változnak.
Még ma is kaphatunk két családi pizzát majdnem
a kettő áráért, és Sanders ezredes sült
csirkéje még most is a legjobb és legolcsóbb
gyorsétel, legalább is szerintük, mert ők arra mérget
is vesznek, ha a szükség úgy kívánja. Éppen
így volt ez tíz, meg még annál is több évvel
ezelőtt is, meg ma is. Tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy semmi sem
új a ragyogó ausztráliai nap alatt, vagyis az ilymódon
tett ajánlatokban nincs változás kivéve azt,
hogy az árak vagy magasabbak, vagy kevesebbet kapunk ugyanannyi dollár
ellenében. Azaz nini, csak nem tévednék? Itt egy kis
változás!
Két-három, színes képpel tarkított röplap
arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, apáknak micsoda
óriási öröm az, ha Apák Napját egy
új villanyfűrésszel, vagy fúróval kezdhetjük!
Ez aztán valóban megindította elmém kerekeit!
Eddig ugyanis abban a hitben éltem és gondolom, hogy ezt a
hiedelmet apák milliói szerte a világon megosztották
velem, hogy semmi sem pótolja a csésze meleg teát vagy
kávét, a mellette, kis tányéron fekvő pirított
kenyeret és az azzal járó kis csemegéket. Ez a
régi, megszokott reggeli még egészséges is lehet,
bár a kenyérre kent vaj körül parázs vita
folyik. Miért kellene ezt most, nekünk apáknak, mégpedig
a mi, saját napunkon megváltoztatnunk? Mennyivel egészségesebb
és ízletesebb a felszeletelt acélrúd, vagy a
csiszolt, lukakkal telefúrt acéllemez az előbb említett
ínyencségeknél? Még az újonnan lefestett
fal sem jobb a lágy tojásnál még akkor sem, ha
netalán sárgára festett lenne. Ha meg nem jobb, akkor
minek az a mondat, hogy kezdjük Apák Napját "helyesen,
ezekkel a jó szerszámokkal"? Megáll az ész! Hát
ma már ennyire előrehaladottak vagyunk, hogy ennünk sem kell,
csak dolgoznunk?
Na és itt a többi csemege is. Temérdek, különböző
mennyiségű festék, meg ecset a ház kívül-belül
való festésére. Így a létra sem maradhat
el. Legalább azt a könnyítést megkaptuk, hogy Apák
Napján nem kell a falakon létra nélkül mászkálnunk.
És mindez apák napi jutányos áron!
Mindezek új gondolatokat, érzéseket, de leginkább kérdéseket ébresztettek
agyamban. Ha már egész évben vagyunk olyan szerencsések, hogy van hol dolgoznunk,
méghozzá fizetés fejében, akkor miért kellene ezen a bizonyos napon is, mégpedig,
ahogy a hirdetés mondja "megújult erővel", pihenés helyett még otthon is
dolgoznunk? Ja, persze. A hirdetők bankszámlájáról már majdnem teljesen megfeledkeztem.
És most jön a csattanó! Hasonlítsuk csak össze
ezeket, a szerszámokra és egyéb, munkára serkentő
ínyencségekre csábító hirdetéseket
azokkal, amelyeket a mamák napja előtt hoz felénk a balsors.
Mi is van akkor? Meleg, bélelt papucsok; puha pulóver; parfümök,
arckrémek rengetege; csodálatos pongyolák és
ékszerek; Belgiumból és Svájcból behozott
csokoládék tömkelege; stb. stb. Hogy csak egynéhányat
említsek. Arról nem is beszélek, hogy az idén
meg olyan fehémeműt is említettek a hirdetők a mama számára
(mondván, hogy azt még a legkisebb csemete is megvásárolhatja
a mamának), amit lehet, hogy egyébként csak a "szekszipar
dolgozói" viselnének nemcsak Sydneyben, de egész Ausztráliában
a kuncsaftok nagy örömére. Mindez a TV-n, teljes illusztrációval!
Hol maradt azonban az apák napi hirdetésekhez való
hasonulás? Sehol nem láthattunk új porrongy, vagy mosogatószer-hirdetést,
de még bútorfényesítő pasztáét sem.
Csak mindenütt azokat, amelyeket már fentebb megemlítettem.
Azt talán felesleges is említenem, hogy már évekkel
előbb felhívták figyelmemet ilyen és ehhez hasonló
hirdetések:
"Szeretettel küldöm Anyucinak, az Ő napján. Sok csókkal,
Marika." Nem, nem! Ne értsenek félre! A hirdetés is
jó, meg a szöveg is jó. Az azonban már csodával
határos, legalább is szerintem, amikor az derül ki a bizonyos
Marikáról, Pityukáról, Mary-Anneről, hogy már
elérték életük harmadik, vagy netalán negyedik
hónapját is. Ennyi időt életükből letaposva, vagy
talán ilyen esetekben talán inkább mondhatnánk
azt, hogy kúszva és máris hirdetnek! Megáll az
ész! Már annak is csodaszámba kellene mennie, hogy az
újság elfogadta a hirdetést a három-négyhónapostól.
Azt aztán ne is feszegessük, hogy szóban adta fel e csecsemő
a hirdetést, vagy esetleg le is írta és úgy küldte
be. És ha személyesen adta be, akkor belépett vagy bekúszott
az irodába? Ilyen és ehhez hasonló elmefuttatásokkal
azonban már el is árultam magam, hogy ajaj, milyen régimódi
vagyok! Másrészt meg nagyon is elkalandoztam az eredeti tárgytól.
Tehát biztonságosabb, ha minél gyorsabban visszatérek
oda, ahonnan kiindultam: Apák Napjához.
A tárgyból már nem sok megvitatni való maradt.
Talán még az is érdekes lenne, ha szorgalmas kutatással
megvizsgálnánk azt, hogy ugyan ki fizeti a jobbnál jobb
és drágábbnál drágább elektromos
szerszámok számláját. Ugyanis gyerek zsebhez
mérten azok... Hát hogyan is mondjam csak?...Egy kicsit borsosak.
Talán lehetséges lenne az, hogy az ilyen és ezekhez
hasonló drága apák napi ajándékok mögött
nyitott tárcával, csekk-könyvvel vagy kreditkártyával
maguk a tisztelt papák állnak? Hát ilyen ravaszok és
agyafúrtak lennének (még a drága villanyfúró
nélkül is)?! Akarják a drága ajándékot,
de nem merik ők, saját maguk azokat megvenni? Hát bizony, a
mai világban az ember soha nem tudhatja.
Az azonban sokkal egészségesebb lenne, mármint a
sokat emlegetett megkülönböztetés elkerülése
miatt ha nekünk is papucsot, pongyolát, meg borotválkozás
utáni kölnit és ezekhez hasonló olcsóbbságokat
hirdetgetnének a fent említett szerszámok, mégpedig
drága szerszámok helyett. Azokat talán még a
valódi gyerekek is meg tudnák vásárolni. Persze
az is igaz, hogyha Apák Napjára nem tudják eladni az
egy, két, meg esetleg háromszáz dolláros szerszámot
akkor mikor tudják? És akkor hogyan jutunk ki a csődből? Ez
most a 64 ezer dolláros kérdés.