Várhegyi Tivadar (1995)
A SZAKÉRTŐK KÖZTÜNK VANNAK

Végre nekem is el kellett ismernem, hogy a szakértők világában élünk. Elvégre ezt a népes csoportot valahol, valaki mindig képviseli. Nem tudunk még csak lélegzetet sem venni anélkül, hogy valaki elő ne állna azzal, hogy ez, meg az nem úgy van, nem jól csináljuk, mivel lélegzetet nem úgy kell venni, hanem így. Erről köteteket lehetne írni, de most csak elégedjünk meg azzal a megállapítással, hogy a szakértők mindig, mindenütt megtalálhatók. Amikor szükség van rájuk, akkor még az előszobai szekrényből, vagy a parkban álló nagy eukaliptusz fáról is beszerezhetők. Különböző kormányok milliókat költenek szakértőkre minden elképzelhető és elképzelhetetlen tárggyal kapcsolatban csak azért, hogy olyan szakértői választ kapjanak, amit már vagy saját maguk is tudtak, vagy pedig valaki más már megmondta nekik. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a szakértők úgy nőnek és szaporodnak, mint a nyulak, vagy pedig a gomba. Az azonban még nem derült ki, hogy pontosan milyen fán, vagy egyáltalán hol is teremnek.

A Magyar Értelmező Kéziszótár így határozza meg a "szakértő" fogalmát: "Szakvélemény kinyilvánítására illetékes; kellően tájékozott, hozzáértő; szakértelemre, hozzáértésre valló..."(személy).

E meghatározás után az ember nem csodálkozhat azon, hogy nem is olyan kisszámú embertársunk élete jórészét arra fordítja, hogy ebbe az elit csoportba jusson. Ambíció, meg satöbbi, kezüket csókolom. Annak ellenére, hogy máris nagyon sokan vannak, mégis egyre többen és többen törtetnek, jogosan vagy jogtalanul, az e csoportba való bejutásért.

Az egyik, némelyek szerint az egyetlen ok erre nem más, mint a szakértők jövedelme. Ha ez igaz, akkor én azt tanácsolom ezeknek - és hozzá kell tennem, hogy én nem vagyok szakértő - hogy ne siessenek annyira szakértőkké válni! Egy politikus, aki valószínűleg semmiben sem szakértő, mégis többet kereshet a legkiválóbb szakértőnél is! Ahogy azt az angol nyelvben itt oly csodálatos szépséggel kifejezzük: A politikus maga tölti ki a fizetési csekkjét! Tehát minek az a nagy szakértősködés? Viszont erre a szakértő pártiak azt a vitát alkalmazhatják, hogy nem tudom, hogy a szakértők szinte saját maguk határozzák meg azt, hogy mennyit akarnak szerény szolgálatukért? Dehogy is nem tudom! Hiszen jómagam is tapasztalom, hogy ha az ember egy szakértő jelenlétében csak annyit csinál, hogy kinyitja a száját, még mielőtt akármit is mondana, az azonnal legalább egy százasába kerül!
 
Nézzük meg csak közelebbről, hogy milyen a jellegzetes szakértő. Milyen az alapvető viselkedésük, ha egy halandó személy hozzájuk fordul tanácsért, segítségért, vagy hasonló szolgálatért? Először is kérnek és sokat el is várnak, mármint pénz formájában. Az angolban erre is van egy igen jól alkalmazható mondás: "Take it or leave it." Vagyis ebben az esetben fizesd azt, amit kérek, vagy ha nem, akkor eredj a fenébe máshoz! Ezt olyan mély meggyőző erővel mondják, hogy legtöbbünk megijed, marad és fizet.

Melyikünk lenne olyan merész, hogy egy szakértővel vitába merne szállni? Így aztán bőven jut a pénzünkből a szakértők számára, illetve jut is, marad is. Jut annak is, aki csak azt állítja magáról, hogy szakértő és marad annak is, aki valóban az. Itt ki kell jelentenem, hogy nem a hivatásos, jól képzett és elismert szakértőkről, mint pl. orvosokról vagy ügyvédekről beszélek! Igaz, hogy néha az ő esetükben is hallani a hátuk mögötti suttogást, mely szerint az illetőt az egyik jól ismert tengeri ragadozóhoz hasonlítják. Hát Istenem, mindig akadnak irigyek is...stb. Itt most azokról a "szakértőkről" szólok, akik minden fán és bokorban, de még a föld alatt is szép számban megteremnek. És nemcsak megteremnek, hanem valaki, valahol, adott esetekben ezeket a szakszemélyeket elő is tudja ráncigálni és még a TV kamerák elé is tudja állítani.

A szakértők ilyen, fántermett csoportjára először az Öbölháború idején figyeltem fel. Azóta pedig bele kellett volna nyugodnom abba, hogy tagjai azóta is nemcsak velünk maradtak, hanem szinte elburjánzottak. Vagy talán, hogy egy kicsit én is szakértői hangot üssek meg, akkor burjánzottak ki, de azóta is minduntalan felütik fejüket. Legtöbbször olyankor ugranak elő rejtekhelyükről és állnak a TV kamera elé, amikor a TV állomások meg akarják a nézőket győzni arról, hogy a szóban forgó csatorna hírszolgálata nagyobb, mélyebbre hatolóbb, megbízhatóbb és pontosabb a többi állomásénál. A nézők megnyerésével együtt a hirdetők dollárjait is meg akarják nyerni, hiszen az ő hírszolgálatuk a legjobb és azt nézik a legtöbben, éppen ezért az ő állomásukon leadott hirdetések a leghatásosabbak. Ezek az állomások általában azt hiszik, hogy ami több, az egyúttal jobb is, mivel nem ismerik a "Sok beszédnek sok az alja" népszerű magyar közmondást. Így aztán a sokat beszélők megnyerik a nézők tetszését és a hirdetések többségének díját is. Ki hirdet egy olyan TV állomáson, amelynek hírszolgálata silányabb a másiknál? A probléma azonban akkor kezdődik, amikor a hirdetni akaró észreveszi azt, hogy mindegyik csatorna azt állítja saját magáról, hogy ők a legjobbak. A hirdetésekről azonban majd máskor beszélek.

így alakult ki aztán az a helyzet, hogy amikor az Öbölháború idején az "A" csatorna túl akart tenni a "B" csatornán, akkor példának okáért azt kezdték el fejtegetni, hogy vajon miért néz Szaddam Husszein mindannyiszor le a lábára amikor arról beszél, hogy ők nem fognak vegyi fegyvereket használni, mert nekik az nincsen. Ugyanekkor lépett a színre, illetve a kamera elé a föld mélyéről felásott szakértő, akiről mindaddig soha, senki nem hallott. Ez a szakértői tekintély először is meggyőzött minket, a nézőket arról, hogy Szaddam nem is a lábát, hanem a bal nagyujját nézegette. Szerinte - és ő úgy beszél velünk, mint egy jól képzett szakértő - (de ismét sietek kijelenteni, hogy addig senki nem hallott róla) óriási gyakorlata van abban, hogy Szaddam csakis akkor nézi a nagyujját, ha nem mond igazat! Hogy ő ezt honnan tudja, hogy neki mi ebből a tárgyból a képesítése? Hát csak annyi, hogy huszonöt évvel ezelőtt egy társasutazás alkalmával három egész napot töltött Bagdadban "A Tolvajhoz" elnevezésű hotelben, egész olcsón, beleértve az európai reggelit is. Ezek után volt-e akárkinek is joga ahhoz, hogy ne vegye komolyabban az "A" csatorna híreit és tudósításait a "B" csatornáéval szemben? A történet azonban itt nem ér véget, mint ahogy maga az Öbölháború is egy kevéssel tovább tartott az öt percnél.

A "B" csatorna válaszképpen előállt azzal, hogy figyeljetek ide, ti, kis félrevezetett nézők! Hallgassátok meg azt, hogy a mi a mi szakértőnk mondanivalója! Hát hallgattuk, illetve néztük is naponta legalább háromszor, bőkezűen fűszerezve hirdetésekkel. Az emberi gyengeség ugyanis azt hitette el velünk, a "B" csatorna igazgatóságáról nem is beszélve, hogy ez az újabb szakértő nyilván többet tud, mint a másik.

Az ő szakértőjük nem vonta kétségbe a nagyujj nézegetési elméletet, ami már magába véve is meglepő volt. Ugyanis a szakértők egyik igen jellegzetes jellemvonása az, hogy általában nem értenek egyet egymással. Az új ember azonban még tovább ment. Agyondicsérte az "A" csatornát amiatt, hogy voltak olyan ügyesek és megtalálták a nagyujj nézegetésről beszélő szakértőt! Aztán szerényen, csak úgy mellékesen hozzátette, hogy nem szabad elfelednünk azonban azt, hogy ő mégis többet tud a másik pasasnál. Ugyanis ő is volt Bagdadban, de az "Ali Baba" hotelben. (Itt mutattak is egy régi, elmosódott állóképet a hotelról. Az épületen tisztán olvasható volt "A Tolvajhoz" felirat. Hogy még hitelesebb legyen az egész, még a riport helyét is megnevezték, mivel "Szarajevo" villant fel a kép bal alsó sarkában. Ilyen kicsiségek itt nem sokat számítanak, mivel nagyon kevesen tudják azt, hogy földrajzilag hol is van a két város.) Két éjjelt töltött ott, méghozzá reggelivel és ebéddel a szolgáltatásban. Azt ugyebár mindenki tudja, hogy az "Ali Baba" előkelőbb "A Tolvaj"-nál, na és persze annak megfelelően drágább is. De mit számít a pénz, ha most az azzal fizetődik ki, hogy az ausztráliai TV nézőknek ilyen jó szolgálatot tehet?! De ez még nem minden! Ő nem huszonöt, hanem csupán csak tíz éve volt ott, amikor már ott is mindenki felvilágosultabb volt és még a nők is kimehettek az utcára fátyol nélkül.

Ott és akkor tudta meg, hogy a nagyujj nézegetése beszéd közben csak mese! Ki látja ugyanis a lábujját, akár mekkora legyen is az, ha cipővel, illetve Szaddam esetében vastag, katonai bakanccsal fedett? Neki hiteles tanúi vannak arra, hogy ez az egész csak akkor igaz, ha Husszein a fürdőben nézegeti a nagyujját, amikor ő is, meg a nagyujj is fedetlenek, azaz meztelenek. Csakis akkor adja jelét annak, hogy hazudik. De még ez sem elég! Le is kell hajolnia és közelebbről néznie a nagyujjat, nem úgy másfél méter magasból!
 
Mi, nézők erre egytől-egyig elámultunk. Micsoda vaslogika! Ki tud ezzel akárki is vitatkozni, kérném szépen? Dehogy tud! Ez aztán az igazi szakértő!

Azonban a "B" csatorna emberei nem számítottak az emberi természet csalafintaságaira. Ugyanis mindennek ellenére mégis akadtak olyanok, akik nem vették be a meztelen nagyujjat, de még a meztelen Szaddamot sem, illetve azok történetét! És ezek az egyének a "C" csatorna urai voltak.

Ők is előhoztak valahonnan egy szerény, csendesen beszélő szakértőt, aki még csak nem is vitatkozott a másik kettővel. Elfogadta a lábujj nézegetéséről szóló, igaznak tűnő történetet minden változtatás nélkül. Itt azonban ő sem állt meg. Szerényen, a mindent tudók enyhe, szinte lenéző mosolyával kijelentette, hogy lehetséges az is, hogy az egész lábujj történet máris elavult.
 
Mivel jómagam is a hűséges TV nézők táborához tartozom, azt vártam, hogy szerénységével odáig megy, hogy a nagyujj elméletet hülye kitalálásnak nevezi. Azonban tévedtem, mivel azt nem tette. Mint mondotta, neki is van egy kis mondanivalója az ügyben. És miután mi, a nézők meghallgattuk, illetve megnéztük, a mi intelligenciánkra bízza azt, hogy kinek hiszünk: "A Tolvaj" és az "Ali Baba" volt lakóinak, vagy pedig neki, aki csakis a színtiszta igazságot tárja elénk! Hangsúlyozta még azt is, hogy ő bízik az ausztráliai TV nézők intellektuális fejlettségében és pártatlan igazságszeretetében, amely egyébként is világhírű. Ezzel aztán mindenkit megnyert a "C" csatorna számára!

Mivel a "C" csatorna a szenzációs műsort csak éjfél után tudta adni, (okát soha nem tárták elénk annak ellenére, hogy mi intellektuálisan magasabban állunk a világ összes TV nézőinél) ezért nézők százezrei, de az is lehetséges, hogy milliói ücsörögtek a TV készülékek és sörösüvegek milliói (ebben aztán még én is biztos vagyok) előtt és várták a különkiadású híreket. A műsor, pontosan éjfél után ötvenkilenc perccel, azaz reggeli egy óra előtt egy perccel (mindez természetesen Keleti Standard Idő szerint) és tucatnyi hirdetés után meg is kezdődött.

A speciális műsor folyamán a legújabb szakértő elmondta, hogy igen, ő is hallotta a nagyujj történetét, amelyről Bagdadban az emberek csak suttogva mernek beszélni. Az asszonyok meg egyáltalán nem mernek beszélni a dolgokról. Ő mindezt tudja, mert az elmúlt héten járt Bagdadban! (Nesze neked huszonöt, meg tíz év!) A hotel, amelyben megszállt, nem volt más, mint maga a "Nagy Fényesség" elnevezésű, vagyis a legújabb. A hotel annyira új és kiváló, hogy még a nemzetközi osztályozásban is megkapta a három csillagot, mivel minden szobában van folyó víz, sőt még vécépapír is! Mi több, a vécét még le is lehet húzni anélkül, hogy az ember két órát várna, míg a víz elkezd folyni, vagy esetleg üvegekben hozott vízzel próbálná leönteni.

Tehát ebben az előkelő környezetben összebarátkozott az egyik fiatal takarító személlyel. Azt nem tudja, hogy az illető fiú volt-e vagy lány, mivel a legújabb gyakorlat szerint az angol nyelvben már nem használunk ilyen szekszista kifejezéseket és meghatározásokat. Sőt, ha így haladunk, akkor rövidesen már saját magáról sem fogja tudni, hogy fiú-e vagy lány. Ezt csak úgy mellesleg tette hozzá a dolgokhoz egy nagyon finom, szerény mosollyal.

Elbeszélgetett a fiatal személlyel, mivel az szerte a világon tudott és megcsodált tény, hogy ausztráliai látogatók barátságos természetüknél fogva minden idegen fűvel és fával leállnak beszélgetni. Sőt, mi több és ez még inkább közel áll a valósághoz, még egy üveg sörre is meghívta a közeli, éjszakai lokálba, ahova csak külföldiek látogatnak és csakis dollárban fizetnek. Ott a műsorban fellépő művészek hiányos öltözékükkel egyáltalán nem hagytak semmi kétséget afelől, hogy melyik nemhez tartoztak. Tehát eliszogatták az időt és úgy az ötödik üveg sör után neki, mármint szakértőnknek, egész kis honvágya támadt. Hát bizony, semmi. sem pótolja az itthoni, jéghideg Foster lagert!

Egy-két órai iszogatás után fiatal vendége suttogni kezdett. A zajon és a zenén át szakértőnk csak nagy nehézségek árán hallotta meg azt, hogy vendége Husszein elnök nagy lábujjáról beszélt. Mint mondotta, ő az elnöki palotában szokott takarítani.

Amint egyik reggel a kávéscsészéket szedegette fel a drága szőnyegről, Husszein elnök rontott be a hálószobából, mégpedig mezítláb. Ledobta magát az egyik aranyozott fotelbe és miközben felemelte ballábát, ezeket a szavakat mormogta:
"Ezt is úgy ki kellene vágni, mint ahogy az ellenzéket kivágtam!" A fiatal takarító személy még elmondta, hogy rémülten húzódott meg az egyik arany széktámla mögött, mivel nem akarta az elnök tudomására adni, hogy ő, egy gyarló illetéktelen is hallotta ezeket a történelmi szavakat.

Itt, e pillanatban kedvenc szakértőnk, mert akkorra már elérte ezt a szintet, egy kis és hatásos szünetet tartott, ami legalább három percet vett igénybe. Ezalatt a TV állomás hirdetések útján tudomásunkra adta, hogy a legjobb mosópor a "Mindíg Fehér"; az egyik ékszer áruházban minden arany, ami fénylik és soha ne hagyjuk el a házat "Csillogó Csillag" fogkrém nélkül.

Aztán ezen is túlestünk. Végre újra láthattuk legújabb szakértőnket, aki pontosan ott folytatta, ahol a hirdetések előtt abbahagyta. Elénk tette, nem, elénk tálalta kérdéseit: 1) Lehetséges lenne az, hogy Husszeinnek már nincs is a helyén a kérdéses nagyujja, és ha ez igaz, akkor mi értelme van annak, hogy lenéz erre a nemlétező nagyujjra? 2) Lehetséges lenne az, hogy a többi TV csatornák szakértői mind tévednének és csakis neki lenne igaza?

Ezek a nagy és egyben égető kérdések zavarták emberünket, és most azt akarta, hogy minket is zavarjanak. Azonban, mint ismét kijelentette, ő nagyon bízik bennünk, mert mi ausztráliaiak és intelligensek, stb. stb. vagyunk. Ezzel véget is ért a külön, speciális műsor, amely mindössze csak félórát vett igénybe, beleértve a hirdetés-fűszerezést is. A bájos, fiatal és szőke bemondó személy állt most a kamera elé és felkért minket, hogy tegyük meg telefonbeli szavazatunkat. Ha úgy véljük, hogy a többi csatorna szakértőinek van igazuk a nagyujj történettel, akkor hívjuk a 0055 12345 számot. Ha viszont azt hisszük, hogy a most látott szakértő van a helyes (láb)nyomon, akkor pedig hívjuk a 0055 12346 számot. A hívás csak potom huszonöt centbe kerül, amit még a nyugdíjasok és munkanélküliek is meg tudnak fizetni. (Legalábbis pillanatnyilag.)

Ezután nagyon sokan szinte csalódottan kiürítették sörösüvegüket és mentek lefeküdni. Úgy érezték, hogy ezért bizony nem volt érdemes olyan későig fennmaradni, mert a műsor ugyan újabb fényt vetített az egész lábnézés problémára, de a nagyujj felett lógó kérdésre még mindig nem adott választ. Reggel ezrek és ezrek nem mentek munkába, hanem betegnapot vettek ki, mivel ez az egyetlen lehetősége és módja a munkahelyen való szundikálás kétes örömeinek megelőzésére.

Kora reggel, úgy kilenc óra tájban aztán a "C" csatorna hivatalosan bejelentette, legalább is a törvényesség megtartása érdekében, hogy az ő szakértőjük támogatására kijelölt telefonszám kapta a hívások többségét. Ennek megfelelően a babért, illetve a nézők szavazatát és bizalmát a "C" csatorna kapta meg minden gondolkodó ausztráliaitól. És azóta e csatorna ezzel a jelszóval ajándékozta meg magát: "Az Önök TV csatornája." (Az csak természetes, hogy erre is egy szakértő tanácsát kérték ki.) Eddig a lábujj történet.

Vegyünk azonban egy közönséges, mindennapi eseményt, amely nemhogy elvárja, hanem egyenesen megköveteli a szakértők alkalmazását. Ez nem más, mint az időjárás, illetve annak jóslása, vagy ahogy most a felvilágosultabbak mondják, előrejelzése. Az időjárás folyamatának megértése és annak megmagyarázása minden esetben szakértők bevonását teszi szükségessé. A nagyvilág már nem elégszik meg azzal, hogy John Smith a kamera elé áll és valami valószínűtlen mesét ad le arról, hogy nyugatról eső várható, mivel neki fáj a hasa. Az pedig az egész szomszédság tudja, hogy az csakis akkor fáj, ha eső közeledik. Ez talán elfogadható a mindenben és mindenkiben hiszékeny TV néző számára, de azok a nézők, akiknek egyéni gondolkodásuk még megmaradt, azok tudni akarják, hogy mikor, hogyan és miért jön az a beígért eső. Nekik nem számít az, hogy Jóska bácsi, vagy Mari néni, vagy akárcsak Mrs. Smith a forgóikban és talán még a lábujjaikban is már napokkal előtte megérzik azt, hogy változás, vagy eső jön. Az mindaddig el nem fogadott, míg az újságok utolsó oldalán, vagy a TV híradás végén azok a bizonyos szakértők azt nem közlik, hogy igen, valóban változás vagy eső közeledik.

Az csak természetes, hogy legalább is itt, Ausztráliában a TV csatornák harca ebből sem maradhat ki. Az azonban igen furcsának tűnik, ha az ember az egyik időjárásjelentést a másik után nézi a különböző TV csatornán és a holnapra ígért hőmérséklet nem egyszer majdnem minden csatornán más és más. Hogy ez miért furcsa? Hát csak azért, mert a felvilágosítás eredete minden esetben azonos. Míg az egyik szakértő azt jelenti be, hogy holnapra tiszta, napsütéses időt várhatunk 28 fok körüli hőmérséklettel, azt a másik úgy adja elő, hogy borús, de azért szép idő lesz és a hőmérséklet "valószínű, hogy túlhalad a 26 fokon." Bizonyára ennek is megvan a magyarázata, ami a Szaddam Husszein lábujj történethez hasonló - gondoljuk mi, ártatlan nézők.

A szakértők további csoportja - és merem állítani, hogy ezekkel már mindenkinek volt és naponta van dolga - nem más, mint az az óriási csoport, amelyet én az egyszerűség kedvéért háztáji szakértőknek neveztem el. Azért háztáji, mert ezeket a nap huszonnégy órájában mindenütt megtalálhatjuk. Szinte azt mondhatnám, hogy a falon ülnek, mint a szemtelen házi legyek. Ezek azok, akik azt mondják, hogy öregem, te nagyon rosszul neveled a gyerekeidet, mert azt így, meg úgy kell csinálni, nem pedig úgy, ahogy te csinálod! Az csak természetes, hogy ők maguk soha nem vették azt fáradtságot és költséget, hogy sajátjuknak nevezhető gyereket szerezzenek és azon próbálják ki azt az úgynevezett tudást, amit most minden gyakorlat és tapasztalat nélkül oly bőkezűen ajánlanak nekünk és a hozzánk hasonló, gyerekkel felszerelt, de látszólag tapasztalatlan és tudatlan halandóknak.

Vagy talán, példának okáért, ott van a mindentudó kertész is. Ez a személy egész életét egy huszadik emeleti kétszobás lakásban tengeti, de éppen ezért tudja, hogy mitől nő a fű, vagyis folyamatos tanáccsal tud szolgálni arra vonatkozóan, hogy a kerti munkákat mikor és hogyan kell és lehet a legjobban elvégezni.

Vehetjük azonban azt a szakértőt is, aki soha életében még egy csavarhúzót sem vett a kezébe. Ennek ellenére azonban nemcsak tudja, hanem el is várja tőlünk azt, hogy kövessük lépésről-lépésre megadott utasítását, amit ingyen ad akkor, amikor új TV antennát szerelünk a tetőre. Ha aztán az új antennát a legelső, nagyobb szél lefújja, akkor sértődötten mindenkinek azt híreszteli, hogy persze, hogy leesett az antenna. Hiszen nem követtem az ő, jószívűen és főként ingyen adott utasításait és tanácsait.

Szóval szakértő van mindenütt bőven. Néha az a benyomásom, hogy a világ csakis szakértőkből áll. Ezt is a mindennapi életből vettem és ez alól még én sem vagyok kivétel.

Az egyik nap ugyanis én is tanácsot adtam az egyik szomszédomnak, szintén jószívűen és főként ingyen. Akkor a szomszéd nagyon hálás is volt, mivel tanácsom legalább két százast tartott vissza a zsebében. Legalább annyit kellett volna fizetnie azért, hogy forróvíz-tartályát mesteremberek a padlására felszereljék. Az csak természetes, hogy nekem ilyen tárolóm soha életemben nem volt és halvány gőzöm sem arról, hogy mit és hogyan kell csinálni. De azért jólesett segíteni a szomszédon. Arról én nem tehetek, hogy a víz elöntötte az egyik hálószobáját! Az nem az én hibám volt. Biztos, hogy valamit nem úgy csinált, ahogy mondtam neki, habár ő most hálátlanul azt mondja, hogy éppen az a baj, hogy mindent pontosan követett, amit mondtam neki. A kár ötszáz dollárjába került, amit most rajtam akar behajtani. De hát mindig akadnak lázadozók, akik nem hallgatnak a szakértői tanácsra és mindent a saját kárukon akarnak megtanulni. Ez talán így is van rendjén, mivel mindez emberi dolog. Vagy nem?

Az Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány megbízásából az oldalt Windisch József készítette.
(C) 2001. - Minden jog fenntartva