Várhegyi Tivadar
(1995) A SZAKÉRTŐK KÖZTÜNK VANNAK
Végre nekem is el kellett ismernem, hogy a szakértők világában
élünk. Elvégre ezt a népes csoportot valahol, valaki
mindig képviseli. Nem tudunk még csak lélegzetet sem
venni anélkül, hogy valaki elő ne állna azzal, hogy ez,
meg az nem úgy van, nem jól csináljuk, mivel lélegzetet
nem úgy kell venni, hanem így. Erről köteteket lehetne
írni, de most csak elégedjünk meg azzal a megállapítással,
hogy a szakértők mindig, mindenütt megtalálhatók.
Amikor szükség van rájuk, akkor még az előszobai
szekrényből, vagy a parkban álló nagy eukaliptusz fáról
is beszerezhetők. Különböző kormányok milliókat
költenek szakértőkre minden elképzelhető és elképzelhetetlen
tárggyal kapcsolatban csak azért, hogy olyan szakértői
választ kapjanak, amit már vagy saját maguk is tudtak,
vagy pedig valaki más már megmondta nekik. Ez is hozzájárul
ahhoz, hogy a szakértők úgy nőnek és szaporodnak, mint
a nyulak, vagy pedig a gomba. Az azonban még nem derült ki, hogy
pontosan milyen fán, vagy egyáltalán hol is teremnek.
A Magyar Értelmező Kéziszótár így határozza
meg a "szakértő" fogalmát: "Szakvélemény kinyilvánítására
illetékes; kellően tájékozott, hozzáértő;
szakértelemre, hozzáértésre valló..."(személy).
E meghatározás után az ember nem csodálkozhat
azon, hogy nem is olyan kisszámú embertársunk élete
jórészét arra fordítja, hogy ebbe az elit csoportba
jusson. Ambíció, meg satöbbi, kezüket csókolom.
Annak ellenére, hogy máris nagyon sokan vannak, mégis
egyre többen és többen törtetnek, jogosan vagy jogtalanul,
az e csoportba való bejutásért.
Az egyik, némelyek szerint az egyetlen ok erre nem más, mint
a szakértők jövedelme. Ha ez igaz, akkor én azt tanácsolom
ezeknek - és hozzá kell tennem, hogy én nem vagyok szakértő
- hogy ne siessenek annyira szakértőkké válni! Egy politikus,
aki valószínűleg semmiben sem szakértő, mégis
többet kereshet a legkiválóbb szakértőnél
is! Ahogy azt az angol nyelvben itt oly csodálatos szépséggel
kifejezzük: A politikus maga tölti ki a fizetési csekkjét!
Tehát minek az a nagy szakértősködés? Viszont erre
a szakértő pártiak azt a vitát alkalmazhatják,
hogy nem tudom, hogy a szakértők szinte saját maguk határozzák
meg azt, hogy mennyit akarnak szerény szolgálatukért?
Dehogy is nem tudom! Hiszen jómagam is tapasztalom, hogy ha az ember
egy szakértő jelenlétében csak annyit csinál,
hogy kinyitja a száját, még mielőtt akármit is
mondana, az azonnal legalább egy százasába kerül!
Nézzük meg csak közelebbről, hogy milyen a jellegzetes szakértő.
Milyen az alapvető viselkedésük, ha egy halandó személy
hozzájuk fordul tanácsért, segítségért,
vagy hasonló szolgálatért? Először is kérnek
és sokat el is várnak, mármint pénz formájában.
Az angolban erre is van egy igen jól alkalmazható mondás:
"Take it or leave it." Vagyis ebben az esetben fizesd azt, amit kérek,
vagy ha nem, akkor eredj a fenébe máshoz! Ezt olyan mély
meggyőző erővel mondják, hogy legtöbbünk megijed, marad
és fizet.
Melyikünk lenne olyan merész, hogy egy szakértővel vitába
merne szállni? Így aztán bőven jut a pénzünkből
a szakértők számára, illetve jut is, marad is. Jut annak
is, aki csak azt állítja magáról, hogy szakértő
és marad annak is, aki valóban az. Itt ki kell jelentenem,
hogy nem a hivatásos, jól képzett és elismert
szakértőkről, mint pl. orvosokról vagy ügyvédekről
beszélek! Igaz, hogy néha az ő esetükben is hallani a
hátuk mögötti suttogást, mely szerint az illetőt
az egyik jól ismert tengeri ragadozóhoz hasonlítják.
Hát Istenem, mindig akadnak irigyek is...stb. Itt most azokról
a "szakértőkről" szólok, akik minden fán és bokorban,
de még a föld alatt is szép számban megteremnek.
És nemcsak megteremnek, hanem valaki, valahol, adott esetekben ezeket
a szakszemélyeket elő is tudja ráncigálni és
még a TV kamerák elé is tudja állítani.
A szakértők ilyen, fántermett csoportjára először
az Öbölháború idején figyeltem fel. Azóta
pedig bele kellett volna nyugodnom abba, hogy tagjai azóta is nemcsak
velünk maradtak, hanem szinte elburjánzottak. Vagy talán,
hogy egy kicsit én is szakértői hangot üssek meg, akkor
burjánzottak ki, de azóta is minduntalan felütik fejüket.
Legtöbbször olyankor ugranak elő rejtekhelyükről és
állnak a TV kamera elé, amikor a TV állomások
meg akarják a nézőket győzni arról, hogy a szóban
forgó csatorna hírszolgálata nagyobb, mélyebbre
hatolóbb, megbízhatóbb és pontosabb a többi
állomásénál. A nézők megnyerésével
együtt a hirdetők dollárjait is meg akarják nyerni, hiszen
az ő hírszolgálatuk a legjobb és azt nézik a
legtöbben, éppen ezért az ő állomásukon
leadott hirdetések a leghatásosabbak. Ezek az állomások
általában azt hiszik, hogy ami több, az egyúttal
jobb is, mivel nem ismerik a "Sok beszédnek sok az alja" népszerű
magyar közmondást. Így aztán a sokat beszélők
megnyerik a nézők tetszését és a hirdetések
többségének díját is. Ki hirdet egy olyan
TV állomáson, amelynek hírszolgálata silányabb
a másiknál? A probléma azonban akkor kezdődik, amikor
a hirdetni akaró észreveszi azt, hogy mindegyik csatorna azt
állítja saját magáról, hogy ők a legjobbak.
A hirdetésekről azonban majd máskor beszélek.
így alakult ki aztán az a helyzet, hogy amikor az Öbölháború
idején az "A" csatorna túl akart tenni a "B" csatornán,
akkor példának okáért azt kezdték el fejtegetni,
hogy vajon miért néz Szaddam Husszein mindannyiszor le a lábára
amikor arról beszél, hogy ők nem fognak vegyi fegyvereket használni,
mert nekik az nincsen. Ugyanekkor lépett a színre, illetve
a kamera elé a föld mélyéről felásott szakértő,
akiről mindaddig soha, senki nem hallott. Ez a szakértői tekintély
először is meggyőzött minket, a nézőket arról, hogy
Szaddam nem is a lábát, hanem a bal nagyujját nézegette.
Szerinte - és ő úgy beszél velünk, mint egy jól
képzett szakértő - (de ismét sietek kijelenteni, hogy
addig senki nem hallott róla) óriási gyakorlata van
abban, hogy Szaddam csakis akkor nézi a nagyujját, ha nem mond
igazat! Hogy ő ezt honnan tudja, hogy neki mi ebből a tárgyból
a képesítése? Hát csak annyi, hogy huszonöt
évvel ezelőtt egy társasutazás alkalmával három
egész napot töltött Bagdadban "A Tolvajhoz" elnevezésű
hotelben, egész olcsón, beleértve az európai
reggelit is. Ezek után volt-e akárkinek is joga ahhoz, hogy
ne vegye komolyabban az "A" csatorna híreit és tudósításait
a "B" csatornáéval szemben? A történet azonban
itt nem ér véget, mint ahogy maga az Öbölháború
is egy kevéssel tovább tartott az öt percnél.
A "B" csatorna válaszképpen előállt azzal, hogy figyeljetek
ide, ti, kis félrevezetett nézők! Hallgassátok meg azt,
hogy a mi a mi szakértőnk mondanivalója! Hát hallgattuk,
illetve néztük is naponta legalább háromszor, bőkezűen
fűszerezve hirdetésekkel. Az emberi gyengeség ugyanis azt hitette
el velünk, a "B" csatorna igazgatóságáról
nem is beszélve, hogy ez az újabb szakértő nyilván
többet tud, mint a másik.
Az ő szakértőjük nem vonta kétségbe a nagyujj nézegetési
elméletet, ami már magába véve is meglepő volt.
Ugyanis a szakértők egyik igen jellegzetes jellemvonása az,
hogy általában nem értenek egyet egymással. Az
új ember azonban még tovább ment. Agyondicsérte
az "A" csatornát amiatt, hogy voltak olyan ügyesek és
megtalálták a nagyujj nézegetésről beszélő
szakértőt! Aztán szerényen, csak úgy mellékesen
hozzátette, hogy nem szabad elfelednünk azonban azt, hogy ő mégis
többet tud a másik pasasnál. Ugyanis ő is volt Bagdadban,
de az "Ali Baba" hotelben. (Itt mutattak is egy régi, elmosódott
állóképet a hotelról. Az épületen
tisztán olvasható volt "A Tolvajhoz" felirat. Hogy még
hitelesebb legyen az egész, még a riport helyét is megnevezték,
mivel "Szarajevo" villant fel a kép bal alsó sarkában.
Ilyen kicsiségek itt nem sokat számítanak, mivel nagyon
kevesen tudják azt, hogy földrajzilag hol is van a két
város.) Két éjjelt töltött ott, méghozzá
reggelivel és ebéddel a szolgáltatásban. Azt
ugyebár mindenki tudja, hogy az "Ali Baba" előkelőbb "A Tolvaj"-nál,
na és persze annak megfelelően drágább is. De mit számít
a pénz, ha most az azzal fizetődik ki, hogy az ausztráliai
TV nézőknek ilyen jó szolgálatot tehet?! De ez még
nem minden! Ő nem huszonöt, hanem csupán csak tíz éve
volt ott, amikor már ott is mindenki felvilágosultabb volt
és még a nők is kimehettek az utcára fátyol nélkül.
Ott és akkor tudta meg, hogy a nagyujj nézegetése beszéd
közben csak mese! Ki látja ugyanis a lábujját,
akár mekkora legyen is az, ha cipővel, illetve Szaddam esetében
vastag, katonai bakanccsal fedett? Neki hiteles tanúi vannak arra,
hogy ez az egész csak akkor igaz, ha Husszein a fürdőben nézegeti
a nagyujját, amikor ő is, meg a nagyujj is fedetlenek, azaz meztelenek.
Csakis akkor adja jelét annak, hogy hazudik. De még ez sem
elég! Le is kell hajolnia és közelebbről néznie
a nagyujjat, nem úgy másfél méter magasból!
Mi, nézők erre egytől-egyig elámultunk. Micsoda vaslogika!
Ki tud ezzel akárki is vitatkozni, kérném szépen?
Dehogy tud! Ez aztán az igazi szakértő!
Azonban a "B" csatorna emberei nem számítottak az emberi természet
csalafintaságaira. Ugyanis mindennek ellenére mégis
akadtak olyanok, akik nem vették be a meztelen nagyujjat, de még
a meztelen Szaddamot sem, illetve azok történetét! És
ezek az egyének a "C" csatorna urai voltak.
Ők is előhoztak valahonnan egy szerény, csendesen beszélő szakértőt,
aki még csak nem is vitatkozott a másik kettővel. Elfogadta
a lábujj nézegetéséről szóló, igaznak
tűnő történetet minden változtatás nélkül.
Itt azonban ő sem állt meg. Szerényen, a mindent tudók
enyhe, szinte lenéző mosolyával kijelentette, hogy lehetséges
az is, hogy az egész lábujj történet máris
elavult.
Mivel jómagam is a hűséges TV nézők táborához
tartozom, azt vártam, hogy szerénységével odáig
megy, hogy a nagyujj elméletet hülye kitalálásnak
nevezi. Azonban tévedtem, mivel azt nem tette. Mint mondotta, neki
is van egy kis mondanivalója az ügyben. És miután
mi, a nézők meghallgattuk, illetve megnéztük, a mi intelligenciánkra
bízza azt, hogy kinek hiszünk: "A Tolvaj" és az "Ali Baba"
volt lakóinak, vagy pedig neki, aki csakis a színtiszta igazságot
tárja elénk! Hangsúlyozta még azt is, hogy ő
bízik az ausztráliai TV nézők intellektuális
fejlettségében és pártatlan igazságszeretetében,
amely egyébként is világhírű. Ezzel aztán
mindenkit megnyert a "C" csatorna számára!
Mivel a "C" csatorna a szenzációs műsort csak éjfél
után tudta adni, (okát soha nem tárták elénk
annak ellenére, hogy mi intellektuálisan magasabban állunk
a világ összes TV nézőinél) ezért nézők
százezrei, de az is lehetséges, hogy milliói ücsörögtek
a TV készülékek és sörösüvegek milliói
(ebben aztán még én is biztos vagyok) előtt és
várták a különkiadású híreket.
A műsor, pontosan éjfél után ötvenkilenc perccel,
azaz reggeli egy óra előtt egy perccel (mindez természetesen
Keleti Standard Idő szerint) és tucatnyi hirdetés után
meg is kezdődött.
A speciális műsor folyamán a legújabb szakértő
elmondta, hogy igen, ő is hallotta a nagyujj történetét,
amelyről Bagdadban az emberek csak suttogva mernek beszélni. Az asszonyok
meg egyáltalán nem mernek beszélni a dolgokról.
Ő mindezt tudja, mert az elmúlt héten járt Bagdadban!
(Nesze neked huszonöt, meg tíz év!) A hotel, amelyben
megszállt, nem volt más, mint maga a "Nagy Fényesség"
elnevezésű, vagyis a legújabb. A hotel annyira új és
kiváló, hogy még a nemzetközi osztályozásban
is megkapta a három csillagot, mivel minden szobában van folyó
víz, sőt még vécépapír is! Mi több,
a vécét még le is lehet húzni anélkül,
hogy az ember két órát várna, míg a víz
elkezd folyni, vagy esetleg üvegekben hozott vízzel próbálná
leönteni.
Tehát ebben az előkelő környezetben összebarátkozott
az egyik fiatal takarító személlyel. Azt nem tudja,
hogy az illető fiú volt-e vagy lány, mivel a legújabb
gyakorlat szerint az angol nyelvben már nem használunk ilyen
szekszista kifejezéseket és meghatározásokat.
Sőt, ha így haladunk, akkor rövidesen már saját
magáról sem fogja tudni, hogy fiú-e vagy lány.
Ezt csak úgy mellesleg tette hozzá a dolgokhoz egy nagyon finom,
szerény mosollyal.
Elbeszélgetett a fiatal személlyel, mivel az szerte a világon
tudott és megcsodált tény, hogy ausztráliai látogatók
barátságos természetüknél fogva minden idegen
fűvel és fával leállnak beszélgetni. Sőt, mi
több és ez még inkább közel áll a valósághoz,
még egy üveg sörre is meghívta a közeli, éjszakai
lokálba, ahova csak külföldiek látogatnak és
csakis dollárban fizetnek. Ott a műsorban fellépő művészek
hiányos öltözékükkel egyáltalán
nem hagytak semmi kétséget afelől, hogy melyik nemhez tartoztak.
Tehát eliszogatták az időt és úgy az ötödik
üveg sör után neki, mármint szakértőnknek,
egész kis honvágya támadt. Hát bizony, semmi.
sem pótolja az itthoni, jéghideg Foster lagert!
Egy-két órai iszogatás után fiatal vendége
suttogni kezdett. A zajon és a zenén át szakértőnk
csak nagy nehézségek árán hallotta meg azt, hogy
vendége Husszein elnök nagy lábujjáról beszélt.
Mint mondotta, ő az elnöki palotában szokott takarítani.
Amint egyik reggel a kávéscsészéket szedegette
fel a drága szőnyegről, Husszein elnök rontott be a hálószobából,
mégpedig mezítláb. Ledobta magát az egyik aranyozott
fotelbe és miközben felemelte ballábát, ezeket
a szavakat mormogta:
"Ezt is úgy ki kellene vágni, mint ahogy az ellenzéket
kivágtam!" A fiatal takarító személy még
elmondta, hogy rémülten húzódott meg az egyik arany
széktámla mögött, mivel nem akarta az elnök
tudomására adni, hogy ő, egy gyarló illetéktelen
is hallotta ezeket a történelmi szavakat.
Itt, e pillanatban kedvenc szakértőnk, mert akkorra már elérte
ezt a szintet, egy kis és hatásos szünetet tartott, ami
legalább három percet vett igénybe. Ezalatt a TV állomás
hirdetések útján tudomásunkra adta, hogy a legjobb
mosópor a "Mindíg Fehér"; az egyik ékszer áruházban
minden arany, ami fénylik és soha ne hagyjuk el a házat
"Csillogó Csillag" fogkrém nélkül.
Aztán ezen is túlestünk. Végre újra láthattuk
legújabb szakértőnket, aki pontosan ott folytatta, ahol a hirdetések
előtt abbahagyta. Elénk tette, nem, elénk tálalta kérdéseit:
1) Lehetséges lenne az, hogy Husszeinnek már nincs is a helyén
a kérdéses nagyujja, és ha ez igaz, akkor mi értelme
van annak, hogy lenéz erre a nemlétező nagyujjra? 2) Lehetséges
lenne az, hogy a többi TV csatornák szakértői mind tévednének
és csakis neki lenne igaza?
Ezek a nagy és egyben égető kérdések zavarták
emberünket, és most azt akarta, hogy minket is zavarjanak. Azonban,
mint ismét kijelentette, ő nagyon bízik bennünk, mert
mi ausztráliaiak és intelligensek, stb. stb. vagyunk. Ezzel
véget is ért a külön, speciális műsor, amely
mindössze csak félórát vett igénybe, beleértve
a hirdetés-fűszerezést is. A bájos, fiatal és
szőke bemondó személy állt most a kamera elé
és felkért minket, hogy tegyük meg telefonbeli szavazatunkat.
Ha úgy véljük, hogy a többi csatorna szakértőinek
van igazuk a nagyujj történettel, akkor hívjuk a 0055
12345 számot. Ha viszont azt hisszük, hogy a most látott
szakértő van a helyes (láb)nyomon, akkor pedig hívjuk
a 0055 12346 számot. A hívás csak potom huszonöt
centbe kerül, amit még a nyugdíjasok és munkanélküliek
is meg tudnak fizetni. (Legalábbis pillanatnyilag.)
Ezután nagyon sokan szinte csalódottan kiürítették
sörösüvegüket és mentek lefeküdni. Úgy
érezték, hogy ezért bizony nem volt érdemes olyan
későig fennmaradni, mert a műsor ugyan újabb fényt vetített
az egész lábnézés problémára, de
a nagyujj felett lógó kérdésre még mindig
nem adott választ. Reggel ezrek és ezrek nem mentek munkába,
hanem betegnapot vettek ki, mivel ez az egyetlen lehetősége és
módja a munkahelyen való szundikálás kétes
örömeinek megelőzésére.
Kora reggel, úgy kilenc óra tájban aztán a "C"
csatorna hivatalosan bejelentette, legalább is a törvényesség
megtartása érdekében, hogy az ő szakértőjük
támogatására kijelölt telefonszám kapta
a hívások többségét. Ennek megfelelően a
babért, illetve a nézők szavazatát és bizalmát
a "C" csatorna kapta meg minden gondolkodó ausztráliaitól.
És azóta e csatorna ezzel a jelszóval ajándékozta
meg magát: "Az Önök TV csatornája." (Az csak természetes,
hogy erre is egy szakértő tanácsát kérték
ki.) Eddig a lábujj történet.
Vegyünk azonban egy közönséges, mindennapi eseményt,
amely nemhogy elvárja, hanem egyenesen megköveteli a szakértők
alkalmazását. Ez nem más, mint az időjárás,
illetve annak jóslása, vagy ahogy most a felvilágosultabbak
mondják, előrejelzése. Az időjárás folyamatának
megértése és annak megmagyarázása minden
esetben szakértők bevonását teszi szükségessé.
A nagyvilág már nem elégszik meg azzal, hogy John Smith
a kamera elé áll és valami valószínűtlen
mesét ad le arról, hogy nyugatról eső várható,
mivel neki fáj a hasa. Az pedig az egész szomszédság
tudja, hogy az csakis akkor fáj, ha eső közeledik. Ez talán
elfogadható a mindenben és mindenkiben hiszékeny TV
néző számára, de azok a nézők, akiknek egyéni
gondolkodásuk még megmaradt, azok tudni akarják, hogy
mikor, hogyan és miért jön az a beígért
eső. Nekik nem számít az, hogy Jóska bácsi, vagy
Mari néni, vagy akárcsak Mrs. Smith a forgóikban és
talán még a lábujjaikban is már napokkal előtte
megérzik azt, hogy változás, vagy eső jön. Az mindaddig
el nem fogadott, míg az újságok utolsó oldalán,
vagy a TV híradás végén azok a bizonyos szakértők
azt nem közlik, hogy igen, valóban változás vagy
eső közeledik.
Az csak természetes, hogy legalább is itt, Ausztráliában
a TV csatornák harca ebből sem maradhat ki. Az azonban igen furcsának
tűnik, ha az ember az egyik időjárásjelentést a másik
után nézi a különböző TV csatornán és
a holnapra ígért hőmérséklet nem egyszer majdnem
minden csatornán más és más. Hogy ez miért
furcsa? Hát csak azért, mert a felvilágosítás
eredete minden esetben azonos. Míg az egyik szakértő azt jelenti
be, hogy holnapra tiszta, napsütéses időt várhatunk 28
fok körüli hőmérséklettel, azt a másik úgy
adja elő, hogy borús, de azért szép idő lesz és
a hőmérséklet "valószínű, hogy túlhalad
a 26 fokon." Bizonyára ennek is megvan a magyarázata, ami a
Szaddam Husszein lábujj történethez hasonló - gondoljuk
mi, ártatlan nézők.
A szakértők további csoportja - és merem állítani,
hogy ezekkel már mindenkinek volt és naponta van dolga - nem
más, mint az az óriási csoport, amelyet én az
egyszerűség kedvéért háztáji szakértőknek
neveztem el. Azért háztáji, mert ezeket a nap huszonnégy
órájában mindenütt megtalálhatjuk. Szinte
azt mondhatnám, hogy a falon ülnek, mint a szemtelen házi
legyek. Ezek azok, akik azt mondják, hogy öregem, te nagyon rosszul
neveled a gyerekeidet, mert azt így, meg úgy kell csinálni,
nem pedig úgy, ahogy te csinálod! Az csak természetes,
hogy ők maguk soha nem vették azt fáradtságot és
költséget, hogy sajátjuknak nevezhető gyereket szerezzenek
és azon próbálják ki azt az úgynevezett
tudást, amit most minden gyakorlat és tapasztalat nélkül
oly bőkezűen ajánlanak nekünk és a hozzánk hasonló,
gyerekkel felszerelt, de látszólag tapasztalatlan és
tudatlan halandóknak.
Vagy talán, példának okáért, ott van a
mindentudó kertész is. Ez a személy egész életét
egy huszadik emeleti kétszobás lakásban tengeti, de
éppen ezért tudja, hogy mitől nő a fű, vagyis folyamatos tanáccsal
tud szolgálni arra vonatkozóan, hogy a kerti munkákat
mikor és hogyan kell és lehet a legjobban elvégezni.
Vehetjük azonban azt a szakértőt is, aki soha életében
még egy csavarhúzót sem vett a kezébe. Ennek
ellenére azonban nemcsak tudja, hanem el is várja tőlünk
azt, hogy kövessük lépésről-lépésre
megadott utasítását, amit ingyen ad akkor, amikor új
TV antennát szerelünk a tetőre. Ha aztán az új
antennát a legelső, nagyobb szél lefújja, akkor sértődötten
mindenkinek azt híreszteli, hogy persze, hogy leesett az antenna.
Hiszen nem követtem az ő, jószívűen és főként
ingyen adott utasításait és tanácsait.
Szóval szakértő van mindenütt bőven. Néha az a
benyomásom, hogy a világ csakis szakértőkből áll.
Ezt is a mindennapi életből vettem és ez alól még
én sem vagyok kivétel.
Az egyik nap ugyanis én is tanácsot adtam az egyik szomszédomnak,
szintén jószívűen és főként ingyen. Akkor
a szomszéd nagyon hálás is volt, mivel tanácsom
legalább két százast tartott vissza a zsebében.
Legalább annyit kellett volna fizetnie azért, hogy forróvíz-tartályát
mesteremberek a padlására felszereljék. Az csak természetes,
hogy nekem ilyen tárolóm soha életemben nem volt és
halvány gőzöm sem arról, hogy mit és hogyan kell
csinálni. De azért jólesett segíteni a szomszédon.
Arról én nem tehetek, hogy a víz elöntötte
az egyik hálószobáját! Az nem az én hibám
volt. Biztos, hogy valamit nem úgy csinált, ahogy mondtam neki,
habár ő most hálátlanul azt mondja, hogy éppen
az a baj, hogy mindent pontosan követett, amit mondtam neki. A kár
ötszáz dollárjába került, amit most rajtam
akar behajtani. De hát mindig akadnak lázadozók, akik
nem hallgatnak a szakértői tanácsra és mindent a saját
kárukon akarnak megtanulni. Ez talán így is van rendjén,
mivel mindez emberi dolog. Vagy nem?