Tiltott gyümölcs
Egy levél sodródik a levegőben,
nemrég még fa volt,
repül a szélben,
szárnya sincs, de nem is kell neki
a vágy hajtja, és a szél
ami felkapja.
Utazás.
Bárcsak én is levél lehetnék,
és halkan a szélben repdesnék.
Elszállnák hozzád, a váladra leülnék.
Lassú folyóként, hajadba bújnék.
És onnan nyakadon lefolynék.
Csókolnám, böröd
hogy érezd,
tiéd ez a levél
a pillanat a szép,
és amiért
mindent odadni
veled együtt lenni,
szorosan ölelkezni.
A tiltott gyümölcs,
Íze édesebb a méznél,
élvezetet igér
még ha tudod, hogy utána semmit se kérhetsz
mégis megkóstolod, mohón harapod
mert megéri!
Így teszek én is, nem gondolok semmire
melled a számhoz érintve
száguldunk innen a legmesszebre
ölelj és csókolj, csukd be a szemed
és ereszd el a képzeleted,
repüljünk a szélben,
két kavargó falévél bőrében,
össze össze érintve testünk
a nyönyör kapujában,
most csak veled.
Látjuk most a fényt
pedig szemünk be van csukva.
és egymást megégetve,
lángoló testtel, mint a tűz
játszunk a szélben,
csípj, karmolj, ha jól esik
ezen az éjszakán az eső nem esik.
Ne félj, messzebb nem megyek,
csak amíg az élvezet vezet
és amíg a szél sodor minket.
| Tündér
Kinek tündöklése,
messzi vidékre elszáll,
sok-sok, madár eldalolta már,
A szél hátán érkezett,
sok-sok ezer éve már
zöldellő réteket látott,
óriási lepkéket,
hatalmas tavakat,
melyek vizében halak játszottak,
a lemenő nap aranyhidat
festett rájuk,
amit később a hold
ezüste változtatott.
Kristálytiszta forrás
csörgedező hangja
erdők zúgása
vadak ordítása
viharok tombolása
villám dörgése
hangja mindaz amit itt látni
a természet maga a Föld!
ajakai édesek mint a méz
mely a természet csodás gyümölcse.
És míg nappal a nap koronája,
addig éjjel a hold fényének vágya
a csillagok vad villogása
borítja be a testet.
Szerelmes vagyok minden szépségbe
amit ő teremtett, a fákba, a rétbe
a sok csodás kepződménybe
a hegyekbe az erdőbe
és a nőbe, mely mind közül a legszebb.
|
Tánc éjfél után
Sötét éjszaka, mikor a nap végleg elhagyja világunk peremét.
Fekszünk ketten a világ közepén,
ami valahol mindenen túl van,
a semmihez közel.
Forró nyári szél simítja tested,
bőröd bársonyként öleli át testem.
Csak ketten vagyunk, és a vágy
ami összetart minket.
Mikor az érintések egymásra találnak a holdfénynél
megcsillan a szemed,
ragyogása betölti szívem,
mozgatja testem.
Messziről nem látni mást csak,
árnyak fonódnak össze.
Akarlak - súgom a füledbe
és lassan végigsimítom tested
ahogy a hold elhagyja az éjszakát
úgy csúszik le csókom a testeden át
hogy ott csókoljon ahol a legnagyobb gyönyör vár rád.
Nincs szebb zene mint
hallani mikor már semmit se érzel
minden a miénk, tested vadul zihál
és a hangok megérintnek,
a vágy betölti a testet, lepelként vesz körbe.
Mert ma éjszaka csak mi ketten táncolunk,
csillagok fénye ragyogja be a csendet.
És halkan várom, mikor,
mikor mindez márt nem csak álom.
| Lehet
Hegyeken át, réteken át, ahol még ember sosem járt, semmit
se látott.
E vidék még érintetlen, nincs semmi félelem.
A virágok, a nap felé néznek, a bogarak a fűben heverésznek.
De egyszer csak árnyak suhannak át nesztelen, és mindent
beborít a végtelen.
egy kics csepp esik le a földre, ami magába is szívja.
A réten egy kiscsikó játszik, szemében boldogság látszik.
De egyszer csak jött az ember, kinek szívében nem csak
szerelem terem.
Miért kell mindent eltemetnem, ami szép és csodás,
miért lő mindenre a vadász, ami mozog, és nem vár.
Miért kell hegyeket megmászni, a múltat oly mohón olvasni.
hősnek lenni és meg nem kapott rangokat megsiratni,
mikor már barbár baltám fejeket csókol, amik lehullva, porba
gurulva, és sírva,
beteg Bibliában nézem a képeket és nem értem, miért vakok az
istenek.
mikor már a halál fekete angyala itt van szívem helyén,
mi születésünknél költözött belénk.
Szellemek és túlvilági lények, kísérteni fognak, a jövőre
nézve.
|
Az egy
Ha már minden egy lesz,
és az Egyek, felénk lenéznek.
A tűz és víz, aki régi ellenség,
majd jól megférnek.
Az öröm és bánat
egy könnycseppként
hagyja el orcánkat.
| Az út
Mikor egyszer, lassan setáltam az úton,
köveket rugdosva, néztem előre.
Mentem, mert mennem kellett,
belüről hasadtak a léptek.
A testen kívül ott a véges világ,
hiába mondják,
fenn az űrben semmi se áll,
és hogy ott a végtelen amerre a szem ellát.
De belüről minden más,
ott a lélek szabad és száll.
Ott minden sötét,
a nap csak kívülről ér.
Bent ordít a farkas, ha valami fáj,
és víz csordogál, ha a boldogság lepel reád száll.
Bent háború van, mégse folyik vér,
a kezdet ott van, és a vég
ami épp most véget ér.
|